Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - ÉLŐ MÚLT - Véber Károly: Hain Gáspár Lőcsei krónikája

lalt szlovák templomról sokat beszélt, hazafelé jövet Szepesrétnél a püspök emberei elkapták és úgy ellátták a baját, hogy súlyosan megsebesült.”

A lőcsei templomok elfoglalása

(1674. február 8-án a lőcsei tanács azt a parancsot kapta, hogy mivel templomait nem akarja átadni, a bírót, a tanácsot, a nótáriust, az elöljárókat és az egész képviselőtestületet megidézik Pozsonyba, a renkívüli bíróság elé, rebellió miatt. De a polgárság határozata szerint csak Spillenberger Dávid doktort küldték el, s a nótárius urat, s az elöljárók közül pedig két személyt, Pjanshmiedt Dániel urat és Alauda Bertalan urat.)

„Április 6-án este a városba érkezett Volckra gróf úr, Bársony püspök úr más prelá- tusokkal és nemesekkel; mind kivont karddal lovagoltak be egyenesen a kolostorba s a jezsuitáknál szálltak meg. Egy órával utána Volckra gróf úr a bírót s a tanácsot magához rendelte a kolostorba, s közölte velük, hogy nekik, mint ő császári és királyi felsége biztosainak reggel 6-kor minden templomot, iskolát, paplakot minden tartozékukkal együtt az egyezség értelmében adjanak át a hozzávaló kulcsokkal együtt, menjenek velük együtt a templomba és mindent ünnepélyesen adjanak át, s hogy minden békésen folyjék le s ne keletkezzék zendülés, őfelsége nevében megparancsolta fejvesztés terhe mellett és vagyonelkobzás fenyegetésével, hogy az egész polgárság asszonyostul, mindenestül ne hagyja el a házát, s bár ezt tanácsolták nekik, nem fogott rajtuk, s amitől a gróf félt, az megtörtént. Mert miután ezt a polgársággal közölték és másnap reggel hatkor a tanács az elöljárókkal s az egész képviselőtestülettel együtt a bormérésben együtt volt, hogy tárgyaljon, milyen módon lehetne lelkiismeretük sérelme nélkül átadni a templomokat kulcsostul, a polgárok s az asszonyok a templomudvaron (cinteremben) összefutottak, félreverték a harangokat, hogy minden nép összefutott, zendülést keltettek s az Alsó-kaput feltörték, a vezetőség tudta nélkül, ugyanerre készültek a Felső-kapuval is, de ezt sikerült megakadályozni. Miután erről tudomást szereztek, a tanács a polgárságot magához rendelte a bormérésbe, de azok nem akartak megjelenni. Végül sok rábeszélésre eljöttek, s a tanács értésére adták, hogy eszük ágában sincs a templomokat, iskolákat s a paplakokat átadni, míg a követ urak Pozsonyból meg nem érkeznek, s ők eredetiben nem látják meg az egyezséget, s közben megtudták, nem lehet-e kegyelemre számítani, mert akkor bele kell törődniük és Istenre bízniuk az ügyet. A harangokat félreverték, hogy gyűljenek össze. A kapukat azonban bezáratták, s hogy a bírónak s a tanácsnak baja ne essék, csak annyit kívántak tőlük, hogy a tanács illő formában közölje a biztos urakkal, várjanak, míg Pozsonyból megérkeznek követeik, akik már útban vannak; de Volokra grófnál a kérésnek nem volt foganatja, hanem mindent rosszindulatúan félremagyarázott, azt állította, hogy a polgárság ezt a tanács előzetes tudtával tette. Azonban nem akart az ügy békés elintézésében bízni és gyorspostával katonákat kért. Közben a polgárok közül néhányan az asszonyokkal együtt éjjel-nappal őrizték a templomokat, énekeltek, imádkoztak. Mivel azonban a biztos urak még mindig erősködtek, hogy a tanács ne mulasszon el semmit, a polgárok egyre makacsabbak lettek, keményen kijelentették, hogy a templomokat pedig nem adják, tegyenek velük, amit akarnak. Hogy ezt a zendülést lecsillapítsák, a lelkész urat kérték fel, de nem akart vállalkozni rá, hanem közben elhagyta a paplakot, s a biztonság kedvéért a saját házába vonult, így a tanács nem ért el semmit a polgárságnál, hanem kénytelen volt hagyni, amin változtatni nem tudott. Ezért a biztos urak a tanácsot vádolták, mintha egyetértettek volna a polgársággal, s titokban szítják őket, s hogy a gyanú rájuk ne essék, puszta szavakkal állítják, hogy hajlandók az egyezség szerint mindent megtenni, ha ebben a dühöngő alja nép meg nem akadályozná őket. A lelkész urat azonban a biztosok hamarosan azzal vádolták, hogy ő a felbujtója ennek a zendülésnek, akárhogy mentegetik is. Hogy azonban a tanács minden gyanú alól mentesüljön, a biztos urak azt kívánták a bírótól és a tanácstól, hogy adja át nekik a templomok kulcsait s a generális úrtól kérjen őrséget a polgárság visszaszorítására; az első a polgárság részéről fenyegető nagy veszedelem miatt nem történhetett meg, mert a polgárság mindjárt az elején azzal fenyegette a taná- •csot, hogy az ő tudtuk nélkül ne adja ki a kulcsokat, a második dologtól mindnyájan