Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - ÉLŐ MÚLT - Véber Károly: Hain Gáspár Lőcsei krónikája

akaratukból hagyták el, vették át, mivel harmadszor kötelesek vigyázni és semmit oda nem adni a városuk szabadságjogaiból; a kolostort 126 évig nyugalomban használták, s ezt sem ő királyi felsége, sem pedig elődei soha paranccsal nem követelték), minthogy az isteni felség és lelkiismeretük nagy sérelme, jó hírnevük s hitük veszélyeztetése, utódaik álmélkodása és csodálkozása nélkül nem adhatják át; hanem ő királyi felségét képviselőink által a legalázatosabban megkérik, s nem kételkednek, hogy őfelsége a veleszületett királyi jóságával megkímél bennünket, akik eddig megőriztük és ezentúl is halálunkig megőrizzük a hűséget, és megtartja városunkat és bennünket régi kiváltságainkban és zavartalan istentiszteletünkben. Ezért ezt a határozatunkat nótárius urunk által latinul írásban megfogalmaztattuk és azt a biztos uraknak a tanács két tagjával, a képviselőtestület két tagjával és a polgárság két tagjával kézbesítettük. Ezzel a válasszal nem voltak megelégedve, hanem még aznap háromszor azt követelték, hogy igennel vagy nemmel válaszoljunk, amit a polgárság nem akart megtenni, hanem az írásbeli válaszra hivatkozott és abban megmaradt. Erre 28-án a hűtlenség vádja büntetése terhe mellett újból összehívták a polgárságot, s a biztosok a két kanonok közben- jártával csupán a kolostor kulcsait kérték. Erre újból csak azt a választ kapták, hogy ezt az Istennel és lelkiismeretükkel szemben éppúgy nem tehetik meg, mint az előzőt, mivel a kolostor átadása vagy a kulcsok kiadása ugyanaz a dolog, erre mindnyájunkat rebelliseknek bélyegeztek. Mi hivatkoztunk ő királyi felségére, hogy ebben az ügyben egy bizonyos képviselőnk révén a legalázatosabban megkérjük: ők viszont hivatkoztak utasításaikra, amelyekben azzal küldték ki őket, hogy addig innen el ne menjenek, amíg a kolostort szabadon át nem adták nekik, ellenkező esetben katonai karhatalommal kényszerítenek rá. Mire 30-án Alauda Bertalan ügyész urat részletesebb és sokkal meg- hatóbb kéréssel ő királyi felségéhez, a mi legkegyelmesebb urunkhoz küldtük (ebben benne volt a biztosoknak adott válaszunk is), levelet küldtünk Rotthal gróf úrnak is postán. A biztos urak azonban tudtunk nélkül egyiküket elküldték, ahogy utána értesültünk róla; közben a püspök utasítására a katolikus vidékiek plébánosaikkal és iskolamestereikkel lobogó zászlókkal processzióban a város kapujáig jöttek abban a hitben, hogy a kolostor már átadásra került, de nem engedték be őket, vissza kellett hát menniük, ahonnan jöttek. 30-án a biztos urak az ügyet kemény fenyegetésekkel kezdték, hogy a dolgok ilyetén állásánál városunk nagy veszedelemben a végső órában tartana, s hogy az ártatlanokat ne érje ugyanaz a sors, mint a bűnösöket, a kolostor kulcsait adják a harangozónak (a kulcsok a tanácsházán voltak) vagy dobják valamelyik sarokba, hogy azokhoz hozzájuthassanak, így lelkiismeretünket a legcsekélyebb dologgal sem terhelnénk. Közben átnyújtották Spanckau generális, őexellenciája Kassáról írt levelét, amelyben arra beszél rá bennünket, hogy a város ebben az ügyben alkalmazkodjék a biztos urakhoz, nehogy ő, ha parancsot kap, városunknak kárára volna: ezt Joanelli (András) legfőbb kamara gróf is sürgeti a városhíróhoz intézett levelében. Az egész polgárság azonban állhatatos maradt. Május 1-én ismét összehívták az egész polgárságot, s egyesek szakadást próbáltak előidézni a polgárságban, ezért a bíró urat egyedül kérették a biztos urak, de ezt az egész polgárság nem engedte. Hanem engem jelölt ki melléje néhány további polgárral együtt. Mikor odaérkeztünk, Manszfeldt gróf úr azt kérdezte, mindnyájan a tanácstól vagyunk-e, tehát a polgárokat el akarta küldeni, hogy csak a bíró úr meg én maradjunk ott, ez így is történt, tehát mind a ketten titokban fogságba kerültünk; míg az egész tanács utánunk nem jött, akiket a biztos urak a két kanonokkal odahívattak; a képviselőtestület megjegyezte, hogy ezzel, akár Bártfán, meg akarnak osztani, ezért közölte, hogy mindnyájan jönni akarnak, előbb azonban a bíró urat és engem engedjenek ki, különben távolmaradásunk miatt valami történhetne a polgárok közt; amikor a kanonok urak ezt a biztos urakkal közölték, mindkettőnket elengedtek, attól való félelmükben, nehogy a pórnép között zendülés támadjon, durván és élesen ránk förmedtek, hogy az egész tanácsot vegyük rá, jöjjön el hozzájuk, mert rendkívüli megbeszélnivalójuk van velük. Miután ezt a két kanonokkal együtt közöltük az egész polgársággal, kereken visszautasították, azt válaszolták, ha a biztos urak a tanáccsal valami titkosat, különlegeset akarnak megbeszélni, ezt a két kanonok által, akik a királyi parancsot is hozták, a tanácsházán közölhetnék, ők, a polgárok ezalatt távol maradnának. Röviddel ezután ismét megjelent a fent említett két kanonok, és közölte: el nem tudják képzelni, hogy a polgárság tagjai mind egyetértsenek egymással, hanem utasításuk van rá, hogy a tanács tagjait, a képviselő