Irodalmi Szemle, 1986
1986/9 - LÁTÓHATÁR - Borisz Fjodorovics Lapin: Az első lépés II. (sci-fi)
— Nem. Amennyiben ezt a fogalmat egy gépre alkalmazni lehet. — Hogy nyíltan megmondjam, én már gyerekkoromban sem hittem, hogy te gép vagy. Amikor játszottál velünk, meséltél és az öreg tizedesről énekeltél, én arra gondoltam, hogy bizonyára ül benned valaki, egy jóságos és különcködő ember. Az én szememben most is majdnem olyan ember vagy, mint a többiek. Hiszen te nem egyszerűen gép vagy, te képes vagy az önművelésre, az öntökéletesítésre, hát nem fejlődhettek ki benned ennyi idő alatt valamiféle személyiségvonások? A Konzultáns nagyon gyorsan pislogott az indikátoraival: — Nagyra becsülöm, hogy jóindulatú vagy irántam, Polina. Én ezt már régen észrevettem. Igazad van, bizonyos személyiségvonások valóban kialakultak bennem. Ám semmi több. Hisz mégsem vagyok ember. De megpróbálok neked tanácsot adni. Kezdjük azzal, hogy Sven mindig is szkeptikus volt... — Nem hitt a Célban? — Hitt. De kételkedett. — Miben kételkedett? — Az Elsőknek abban a jogában, hogy a későbbi nemzedékek helyett is döntsenek. Ezt ő amorálisnak tartotta. És Alex azt mondta neki... A beszélgetésük felvétele egyébként megmaradt. — A felvétel? Te ilyen régi felvételeket is őrzői? — Nem. Át kell őket vinnem a hosszúlejáratú emlékezetbe. Hanem akkor letörlődik a hang. Egyes, számomra különösen értékes beszélgetéseket ezért megtartottam. Vedd úgy, hogy hobbiból. Munkám nincs valami sok, s hogy ne unatkozzam, időről időre sorra veszem ezeket a felvételeket. — Érdekes. És hol tárolod őket? — Szabaddá tettem számukra az egyik tömbömet. Ne félj, ez nem árt az ügynek. Alex felvételei különösen érdekesek, szerettem őt, akárcsak te. Szeretnéd végighallgatni, ha szabad időd lesz? — Örömmel. De most... — Igen, parancsolj. Ez itt Alex és Sven beszélgetése. Sven: Milyen jogon döntöttetek ti mások helyett? Például helyettem? És ha én egyáltalán nem kívánok részt venni ebben a szédületes kísérletben? Alex: Valóban nem kívánsz? Sven: Ezt nem mondtam. De elvben! Elvben! Alex: Elvben a következőképp áll a dolog. A Hajó felszállásának már a start előtt is voltak ellenzői. Azt javasolták, ne siessünk, hanem fokozatosan, a lépcsőzetes expanzió módszerével sajátítsuk el a világűrt. Az efféle repülőút embertelen voltának általuk felállított tézisével mi a tudatos kockázatvállalás, a hőstett jogát állítottuk szembe. Az emberiség nem várhat a siker százsziázalékos garanciájára, az emberiség fiatal, szemtelen, türelmetlen — nem nézve a veszélyt, mindig előre tör! Ebben van a méltósága, s a fogyatékossága is. De a földi emberiség már csak ilyen. Sven: Ha jól értem, az expedíció célja az ismeretszerzés. Egy jól felszerelt automata talán nem szerezhetné meg ugyanezeket az ismereteket — ha nem is ilyen meny- nyiségben, de legalább kockázat és szenvedés nélkül? Alex: Idővel bizonyára megszerezhetné. Azért csak vedd számításba, hogy a megismerés az ember számára nemcsak eszköz, hanem cél is, nemcsak szükségszerűség, hanem szükséglet is. Ha megvan is az embernek mindene, élete kockáztatásával ered az ismeretek nyomába, akár a világ végére, mint Odüsszeusz. Ha mi nem szánjuk rá magunkat, hogy felrepüljünk a csillagok közé, két évtized múltán ti lettetek volna az Elsők, a te nemzedéked. Az emberiség azonban húsz esztendőt elvesztett volna, Sven... Alex elhallgatott. Rövid szünet után ismét a Konzultáns szólalt meg: — És még egy felvétel, Polina, amely ugyancsak nagyon jellemző Sven világnézetére. Polina felkészült az ismételt múltbamerülésre, ekkor azonban felhangzott egy csikorgó, rekedt, nyilvánvalóan mesterséges hang: — Ha szerinted minden ember hülye, egyetértesz azzal is, hogy hülyeség minden, amit megalkottak. Szóval hülye vagy magad is ... A durva géphang hirtelen megszakadt. A meghökkent Polina a Konzultáns burkolatára nézett: egyetlen gomb sem világított, a Konzultáns valósággal megbénult.
