Irodalmi Szemle, 1986
1986/9 - LÁTÓHATÁR - Borisz Fjodorovics Lapin: Az első lépés II. (sci-fi)
— Fondorlatoskodsz? Mit jelent az, hogy fondorlatoskodsz? — Ravaszkodsz. — Én nem tudok ravaszkodni, Sven. Ez nincs benne a programban. — És a sakkozáskor? Amikor csapdákat állítsz? — Az nem ravaszkodás. Az logikailag megalapozott taktika. — Ügy, úgy ... Szóval taktika . .. Gyere, ellenőrizzük inkább a D-018-as tömböt. — Az teljesen kifogástalan. Maga tudja, Sven, hogy minden rendellenességet haladéktalanul szignalizálok. — Tudom. De akkor is meg akarom nézni. Lehet, hogy a te szemszögedből kifogástalan, az enyémből viszont... A lényeg az, hogy az egyik cselekedeted nem tetszett nekem. S ha te azt is logikailag megalapozottnak tartod, akkor nekünk különböző a logikánk. Ez pedig rendkívül nyugtalanító ... „Mi az a cselekedet, amellyel, úgy tűnik, mindez elkezdődött? Abba kapaszkodott bele Sven, abba kell belekapaszkodnom nekem is, hogy felfejthessem a szövevényt. De hát mi különös történt? — kérdezte magától Polina. — Talán... a cirkónium? Egyébként akkor Alexander is rendellenességet gyanított, csak én engedtem el mindent a fülem mellett. Sven tehát a cirkóniumos esetben fedezett fel logikátlanságot.. S ekkor szinte megperzselte egy iszonyú gondolat: és ha a Konzultáns mindig, kezdettől fogva tudott a cirkóniumról? S titkolta előttük? És csak most mondta meg, amikor megijedt, hogy senki sem marad a Hajón?! Nem, ez badarság, hiszen neki is meg kell hogy legyen a maga logikája. „Nekünk különböző a logikánk”, állapította meg Sven. Mire gondolt? Több tucat okot hozott fel, hogy miért csalhatott a Konzultáns, ám sorra el is vetette őket. Tegyük fel, hogy személyiségnek képzelte magát, tegyük fel, noha ez már önmagában kétséges, de miért akart volna megszabadulni az emberektől? Hogy magához ragadja a Hajón a hatalmat? Hogy bizonyítsa az emberekkel szembeni fölényét? Abszurdum, a legteljesebb abszurdum, hiszen ő csak egy konzultáns, egy informálógép, nincs is összeköttetésben az irányítással! Hanem nyilvánvaló: ő, Polina, így semmit sem ér el. Svennek megvolt hozzá az esze vagy tudása, esetleg a ravaszsága, hogy többet szedjen ki a Konzultánsból. Szóval a géphez neki is saját utat kell találnia. Van valami, amiben kétségtelenül erősebb a gépnél. Az ember mindig erősebb valamiben. De miben? „Mindeddig egyenlőként beszéltünk vele, mint gép a géppel: egyenesen, ravaszkodás és hátsó gondolat nélkül. Én mindenesetre így csináltam. Hiszen én lényegében nem is igen különbözöm tőle — gondolta Polina. — Engem is már gyerekkoromban beprogramoztak, nem hozhatok komoly döntéseket, nem változtathatom meg magam. De mi lenne, ha megpróbálnám?” A beszélgetésre éjjel került sor, amikor a gyerekek aludtak. — Ide figyelj, barátocskám — kezdte Polina izgatottan, hangját rezegtetve, ám ez természetesre sikeredett, mert csakugyan izgult. — Tanácskoznom kell veled. — Tessék, Polina. — Nem, nem értettél meg. Én nem mint géppel, hanem mint emberrel akarok veled tanácskozni... — De hát én csak egy önművelő analitikus gép vagyok — váltott át a Konzultáns a maga megszokott együgyű hangjára, ez azonban nem hozta zavarba Polinát. — Képzeld magad az én helyembe. Egyedül maradtam, teljesen egyedül. És csak asszony vagyok, nem rendelkezem sem John akaratával, sem Alex energiájával, sem Sven eszével. Hiszen érted: a rossz példa ragályos, s én most attól félek, hogy ha Sven kishitű tettét nem magyarázzuk meg valahogy a gyerekeknek, minden füstbe megy. Adj tanácsot, mit mondjak nekik. Benned van minden reményem. És nagyon természetesen elsírta magát. A Konzultáns nem válaszolt azonnal, tapintatosan várt, míg Polina megnyugszik. — Milyen típusú tanácsra van szükséged, Polina? Igazolni akarod Svent a gyerekek előtt, vagy éppen ellenkezőleg, lejáratni? — Le lehet járatni? — Le. Svennek nem kevés hibája volt, te tudod. És én sohasem viszonyultam hozzá úgy, mint a többiekhez . . . — Nem szeretted?
