Irodalmi Szemle, 1986
1986/9 - Duba Gyula: Vallomás a regényről I.
műnk egyik korai domináns valóságszelete lett, melynek jelentősége későbbi műveiben még kidomborodott. Mács József Adósságtörlesztése gömöri vonatkozásban mutat fel hasonló emberi sorsokat. Az írónak Deíínben mondja el élettörténetét egy odaszakadt magyar. Ordódy Katalin Az idegen című regényének érzelemvilága az alsó Garammente valóságában gyökerezik. Egri Viktor kevés vallomásos regényének egyike, az Agnus dei a szlovák állam társadalmáról, a fasizmusról és a zsidóság életlehetőségeiről vall, helyhez kötötten és személyesen. Szabó Béla nagymihályi gyerekkorából veszi ifjúsági regénye tiszta érzelmeit és képzeletgazdag vágyait (Marci, a csodakapus). A példák során elénk rajzolódnak egy regénymodell körvonalai. Vallomásos és önfeltáró igényű, de nem a személyességet, hanem a közösségi érvényességet tartja szem előtt. Helyhez és időhöz kötött cselekményekkel a sajátos dél-szlovákiai történelmet idézi. Becsvágya, hogy súlyos sorsokat ábrázoljon, alapvető létkérdéseikhez kíván szólni. Tanú és tanulság (Fábry) akar lenni, súlyos korokra emlékeztető mementó, oldottabb időkben. Sajátossága, hogy egyedi léthelyzetből nőtt ki s a történelem, melyet megjelenít, nemcsak körülhatárolt, helyi érvénnyel bír, hanem egyetemes — akár emberiségméretű — tanulságokat kínál és korszerű humánuseszménnyel gazdagíthatja a körülöttünk élő nemzeti kultúrákat. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik jellemző tulajdonsága érdekesebb — értékesebb —, hogy egy kis népközösség önvallomásos öntudatát tükrözi, vagy hogy becsvágya szerint — regény?! 4. Gyerekkorunkban a regény fogalma úgy épült belénk, mint az izgalmas, szép, megható és lebilincselő, elandalító vagy felzaklató történet szinonimája, arra is utalva, hogy az érzésekben és szenvedélyekben gazdag, nagy emberi sorsok, a rendkívüli örömök és szenvedések regényesek. Például az emberfeletti boldogság vagy boldogtalanság. Gyerekkori olvasmányainkban a mese után a regény következik, lám rokonműfajok. S nemcsak azért, mert próza mindkettő, hanem inkább a lényegükben hasonlítanak: a térben és időben elterpeszkedő, egyhangúnak és átláthatatlannak tűnő élet sűrített, fontos jelentőséggel bíró mását adják. Boldog gyerekkor, amikor még emésztő kíváncsiságból, szórakozásból olvastunk regényt! Micsoda hős volt Robinson vagy Unkasz, az utolsó mohikán?! Mily hatalmas kaland Barfus regénye lapjain életveszélyek közepette járni az Elefántok földjén! Petróleumlámpa mellett, az asztalon a fény közelében ülve faltam a betűket (elrontod a szemed, szidott nagyanyám!). Aztán Jókai hősi világa következett, majd Mikszáth finom iróniája és Móricz naturális realizmusa, megannyi varázs, mely más-más valóságos és hihető életképet mutat. S a többi emlékezetes és feledésbe merülő regény, írók és alakok légiói, dicső és aljas hősök dandárjai, régi és új könyvek százai, lapok ezrei és betűk milliói, megannyi emlékezet-tartomány. A könyvtáraknak sem kedvezett a háború, sok helyen — falvainkon, mint nálunk is — szétszórta a könyveket, mint nehéz aknatűz a fagyos föld göröngyeit. Nyalábszám hordtam haza, hogy a felnőtteknek írt könyvekből szervezetlenül és elemi ösztönösség- gel megcsapja a kamaszt a szerelem, hősiesség, halál, sőt erotika ingerlő szele. A regények világa csupa tett, kaland és élmény, sorsok és életek vajúdása, boldogok és boldogtalanok harca és ütközései, szerencsések és szerencsétlenek élettől nyüzsgő színpada. [Bár kivétel is akad, kamaszfejjel olvastam Krúdy Boldogult úrfikoromban című regényét, alig történt benne valami, mégis lekötött.) Mert a regény világ mindig életes és emberi. Ügy mondja el a sorsokat és történéseket, ahogy a mesélő meséli el hallgatóinak a csodákat és megfellebbezhetetlen igazságokat, amiből az következik, hogy a közlés szintjén a regény az elmondás, elmesélés műfaja. Az író — kezdetben ösztönösen, később tudatosan — benső igényből, az olvasónál erősebben, mohóbban figyel a regény tanulságaira. Mindenekelőtt valóságtartalmát vizsgálja, de stíluseszközeire is odafigyel. Egyre tudatosabban izgatja az írás alapkérdése: hogyan kell a kaotikus élet valamely szeletét, valóságdarabját öntörvényű, zárt nyelvi rendszerbe kényszeríteni? Tudja, hogy aki ezt megteszi — író. (Tévedés ne essék, nem minden megjelent „regény” elégíti ki ezt a követelményt.) A magam prózaírói iskoláját — többször szóltam róla — humoros karcolatokkal, kicsiny szatírákkal kezdtem. Az első novella megírásáig négy-öt év telt el. A humor valahogy elemi és alkati adottság volt számomra — a látás és stilizálás, nem a viccmondás és tréfa szintjén —, írás közben elég volt áttételes kétértelműséggel és ironikus
