Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - Soóky László: Készülődés vadászatra (filmnovella)

lámpát vesz elő, meggyújtja, az elemlámpát az övébe szúrja, s elindul a hágcsón lefelé. Amint leér, a viharlámpát a barlang közepén álló sziklára helyezi, felkapcsolja az elemlámpát és újra körbenéz. Minden mozdulása erősen visszhangzik. Körbejárja a barlangot, s éppen visszaér a lejárat alá, amikor a hágcsó elébe hull. Az őrnagy visszahőköl, a barlang nyílásában megjelenik az erdész kalapos feje, ötvenéves, dús szakállú, őszes.

— Remélem, jól érzi majd magát, uram, s kellemesen telik el az idő.

Az őrnagy fel sem néz, csak kikapcsolja az elemlámpát.

— Uram, bitangul sok bűn terheli a lelkét, gondolja, hogy ezzel a csekélységgel valamit visszafizethetek? Hát Istennek ajánlom.

Az erdész feje eltűnik, a szürke ég egy darabja látszik csupán, s messziről bombázók zúgása hallatszik. Az őrnagy felkapcsolja az elemlámpát, alkalmas kapaszkodókat keres, lenniük kell, hiszen a róka is naponta lejárt ide. Megkísérli a lehetetlent, elindul fölfelé, a kötélhágcsót húzza maga után. Iszonyatos erőfeszítéssel kijut, áll a barlang bejáratánál, nézi az odalenn világító viharlámpát. Elindul a dombról lefelé, majd a patak mellett az erdészlak irányába. Kinyitja a kiskaput, a komondor nyüszítve menekül az udvar hátsó részébe. Bent a konyhában vacsoráznak. Az erdész az ajtóval szemben ül, jobbján a felesége, balján pedig a lánya. Az őrnagy bekopog.

— Tessék beljebb — szól az erdész.

— Jó estét.

— Vetkőzzön le, vacsorázzon velünk.

— Valóban megéheztem.

Az őrnagy leül az asztalhoz, az asszony tányért, kanalat tesz elé. Az őrnagy merít a fazékból. Dermedt csendben esznek. Amint befejezik, az őrnagy cigarettával kínálja az erdészt, rágyújtanak, füstölnek. Az asszony leszedi az asztalt, mosogat, a lány töröl- get.

— Goromba tréfa volt — szól az őrnagy.

— Nem annak szántam.

— Tudom. Adok magának egy lehetőséget: a barlangot berendezi nekem, mint egy szép szobát, a maguk bútorából. Aztán eljön hozzám, s jelenti, hogy kész. Ide veszünk új bútort. Áll az alku?

— Végül úgyis megöl.

— Talán igen, talán nem. Semmilyen biztosítékot nem adok. Szép legyen a szoba. És a nyíláson ajtó legyen és biztonságos lépcső vezessen le a mélybe. És az ajtón lakat legyen. És legyen egy kémény, nyílás a füstnek. Ugye érti, mire gondolok?

— Át kell gondolnom, uram.

— Magam is úgy vélem.

6

Az őrnagy a kihalt város terén lépked, majd befordul egy hosszú macskaköves utcába. Az utcán, a távolban feltűnik egy bohócruhába öltözött, kifestett csapat, három fiú és négy lány, dobokkal, kereplőkkel, trombitákkal. Futnak végig az utcán, lármáznak, ugrabugrálnak, artikulálatlan hangokat hallatva közelednek az őrnagy felé. Amint hozzá érnek, körbefogják,körülötte ugrálva folytatják a mókát. Az őrnagy zavartalanul lépked tovább, de még mindig körbevéve a bohóccsapattól. A lányok kelletik magukat, a fiúk „hopplá” kiáltásokkal artistamutatványokat végeznek. Az egyik lány szétrántja magán a blúzt, meztelen felsőtesttel hátrál az őrnagy előtt. Az őrnagy mohó tekintettel követi őt.

Eltűnik a bohóccsapat, ugyanazon a helyen vagyunk, ahol az előbb, de az őrnagy már a dzsipben ül, s mögötte kemény díszlépésben bőrkabátosok menetelnek. Mindegyikük hátán keresztbevetett vadászpuska. A templomhoz érnek, a terepjáró megáll a plébánia előtt. A bőrkabátosok, mintegy húszán, félkaréjba állnak a templommal szemben. Leveszik a vállukról a fegyvert, megtöltik a puskákat. Az őrnagy kiszáll az autóból, az ő kezében is vadászpuska van, megáll a katonák előtt, pontosan középen, szemben a templommal. Megtölti a sörétes fegyvert, lövésre készen mereven nézi a harangtorony ablakát. A harangtoronyban a plébános ül, merev arccal, előtte dróthálós ketrecekben hófehér galambok. Lenéz az utcára, majd kinyitja a ketrec kis ajtaját, s egy galambot kienged az ablakon. A galamb szárnyal, az őrnagy céloz, lő, a galamb röptében összerándul, a katonák elé hull, ott vergődik. Az őrnagy eltöri a fegyvert, a sor legszélén álló katona hozzálép, bal kezéből elveszi a kilőtt fegyvert, s a jobbjában elhe