Irodalmi Szemle, 1986
1986/9 - Soóky László: Készülődés vadászatra (filmnovella)
lyezi a töltöttet. A plébános újabb galambot enged ki az ablakon, az őrnagy tüzel, a galamb alákalimpál. Fölgyorsulnak az események, a plébános dobálja a galambokat, az őrnagy tüzel, a galambhullák szaporodnak a téren. Aztán csend. Az őrnagy beszáll a terepjáróba, a katonák felsorakoznak, majd futólépésben elindulnak az autó után. A harangtoronyban a pap becsukja a ketrecek ajtaját, a megmaradt egyetlen galambot még elengedi, az repül a város fölött. A téren mindenütt hófehér galambok hevernek, csak egyetlenegy lépeget törött szárnnyal az úton. 7 Az őrnagy hivatali szobájában ül, mindenütt példás rend, fennhagon Apollinaire-t olvas: „Az asszonyraj még egyre nőtt s kiáradt Már a szomszédos sikátorokba is És akár a pontosan kilőtt golyók suhognak A cél felé követték a zenészt Ö! Ariane és te Paquette és te Amine És te Mia és te Simone és te Mavise És te Colette s te legszebb Genevieve Büszke tartással és mégis remegve mentek A pásztorének dallamára Lépegettek gyorsan és könnyedén A dalra, mely üres fülükbe zengett” Belép a tisztiszolga, iratokat hoz, feszes vigyázzállásba vágja magát. — Uram ... — Hallottál már Apollinaire-ről? — Nem, uram. — Helyes. Fényes bálteremben válogatott társaság szórakozik, mosolyog és keringőt táncol. Minden pazar és mégis ragyogóan feszes. Az őrnagy díszegyenruhában jön le a lépcsőn, oldalán a nővel, egy frakkos, kövér pincér a helyükre kíséri őket. Nézik a táncolókat, a nő kíváncsian, az őrnagy merev tekintettel. A parketten már nem a keringőzök táncolnak, hanem az utcai bohóccsapat ugrabugrál, csörög, trombitál, dobol, majd megmerevednek és egy vékonyka leányhang énekel nagyon messziről: „Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, hogy Betlehembe . ..” Ojra a keringő szól s a párok táncolnak. Valami baj van? — kérdezi a nő. — Nem, nem, semmi. A kislányom jutott az eszembe. — Talán mégsem kellett volna idejönnünk ... — De igen. Karácsony van, s ez az estély része a játéknak. — Miféle játéknak? — Néha játszom, s ez a mai este is része az új játékomnak. Táncolunk? — Ű, hogyne! Felállnak, elindulnak a parkett felé, s egy alkalmas ütemnél táncolni kezdenek. Odakint varjúsereg rebben fel a fákról s a szélben örvénylőn keringenek a tél fölött, fülsiketítő károgással. A varjak alatt ötéves kisleány lépked fehér tüllruhában, zokog, a könnye patakzik az arcán, a kezében egy halott rigó. Megy a kicsi lány a havas tájban, egyre távolodik, s beszélget a rigóhoz, szepegve. — Látod, látod, kicsi beteg madaram, látod, látod. A táncteremben néma csend, csak a nő s az őrnagy keringőzik legközépen, cipőjük sarka koppan egy távoli ütemre. 8 A behavazott szálerdőben, a magaslesről végiglátni a dombhátat, az egész oldalt és a horhosokat is. Az őrnagy a magaslesen ül, cigarettázik, balra tőle a völgy felé még három ugyanolyan magasles, jobbra kettő. Vakítóan süt a téli nap, messziről harmonikaszó hallatszik, s valahol harangoznak. A szemhatáron túl elindulnak a hajtők, kolompolásuk, fadöngetésük s néhány hangfoszlányuk már idehallatszik. Az őrnagy távcsővel nézi a domboldalt, ahol itt is, amott is vaddisznók száguldoznak csapatostul és magányosan is, menekülve a hajtők elől. Az őrnagy felemeli a fegyverét, töltényt
