Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - Soóky László: Készülődés vadászatra (filmnovella)

— Ez több, mint szerelem, uram, sóvárgás és áhítat.

— Gratulálok. Úgy vélem, jólesne egy közös fürdőzés.

— Minden bizonnyal, uram.

Felmennek a lépcsőn, a hallban elválnak, ki-ki a maga szobájába megy, ahol levetkőznek, fürdőköpenyt vesznek magukra és egyidőben érkeznek a medencékhez. A medencék végében egy-egy hatalmas, vörös plüssfotel áll. A tisztek leülnek, s nézik a gőzölgő vizet. Velük szemben, a medencék túlsó végén két gyönyörű meztelen nő áll, kezükben fürdőlepedő és pipereszerekkel teli neszesszer.

— Ölt már embert, őrnagyom?

— Igen, uram, kénytelen voltam.

— Hogyan? Nem szenvedéllyel ölt, őrnagyom? Csak kényszerből?

— Félreértett, uram. Az a kényszer belső kényszer volt. Úgy éreztem, hogy meg kell mentenem azokat a szerencsétleneket a további szenvedésektől.

— Gyakori ez a belső kényszer, őrnagyom?

— Szinte mindennapos, uram.

— Figyelemre méltó ... Igen, határozottan figyelemre méltó. Talán fürdőznénk, őrnagyom.

Mindketten levetik a fürdőköpenyüket, s meztelenül lépnek a medencébe. Ahogy leülnek, a víz pontosan a nyakukig ér. A két meztelen nő megengedi a medencék végében található zuhanyt, aláállnak, majd belépnek ők is a medencébe, szappanozzák és mosdatják a két tisztet.

— Hisz ön a végső győzelemben, őrnagyom?

— A háborúban hiszek, uram, nem gondolkodtam a lehetőségeken.

— Helyes. Remélem, rövidesen tiszteletét teszi nálam. Ez parancs.

4

Az őrnagy a kisváros vasútállomásának kihalt peronján áll, sűrű, nagy pelyhekben hull a hó. A sínek között varjak keresgélnek, s a túloldali vakvágányon álló vagonroncsra ülnek pihenni. Az őrnagy türelmetlenül az órájára néz, jobbról egy sínautó közeleg, csikorogva fékez az állomás épülete előtt. Egyenruhás férfi ugrik ki belőle, az őrnagyhoz lép.

— Uram! Uram, a vonat nem érkezik meg.

Az őrnagy elnéz az egyenruhás feje fölött, a varjakat figyeli a vagonroncs tetején.

— Mindenki meghalt?

— Mindenki, uram.

— A kislányomat és a feleségemet megtalálták?

— Senkit nem tudtunk azonosítani, uram, minden elégett.

Az őrnagy sarkon fordul, átmegy az állomásépületen, majd kiér az utcára. Fegyelmet erőltetve magára, lassan, hátratett kézzel ballag a néptelen úton.

A bőrkabátos sofőr egy darabig néz utána, majd beindítja az autót és távolról követi az őrnagyot, aki a tér peremén megáll, magához inti az autót, beszáll. A sofőr indít, az autó megkerüli a teret, közben az őrnagy cigarettára gyújt.

— Megtaláltad?

— Igen, uram.

— Helyes.

Az autó megáll, a sofőr, anélkül hogy hátrafordulna, szól.

— Első emelet, jobbra, uram.

— Az autó itt marad, jó éjszakát.

Az őrnagy kiszáll az autóból.

— Önnek is, uram — szól a sofőr, miközben elindul visszafelé.

Az őrnagy magabiztosan benyit a kapun, felmegy a lépcsőn, megáll a sötét folyosón az ajtó előtt, bekopog. Kinyílik az ajtó, s az ajtóban ott áll a nő, akivel először a kereszt alatt találkozott. Most háziköntöst visel, a haja kibontva. Meglepetésnek semmi jelét nem mutatja.

— Kerüljön beljebb. Foglaljon helyet, míg átöltözöm.

— Helyes. Melegen öltözzön fel.

Tágas polgári lakás, stílbútorral, gondosan és viszonylag ízlésesen berendezve. Az őrnagy leül a nagy, csipkével borított kerek asztal mellé, bal belső zsebéből egy levél