Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - Dobos László: Fátyolos (novella)
de riaszt a magány, menekülnék. Nem vagyok világszépe, tudom, de már többen is mondták, szépek a melleim, a szám, a szemem, a járásom, megérdemelném, legyen valaki hozzám való, akire legalább gondolhatnék ... Anyám meséli, esőben, hóban, gyalog, biciklin apád jött, ha tehette. Tizennégy kilométer annyi volt neki, mint egyik kaputól a másikig. Ma ez már csak mesének jó. Használhatatlan séma. És már zavar is a folytonos visszafelé-beszéd. Hogy volt? Mint volt? Meg hogy mi hogy csináltuk? Elsősorban a magam élete érdekel... Ügy tűnik, ez a férfi is készételként fogja fel a nőket. Legyen: tisztán, okosan, kellemesen, legyen szexis, tudja az ágyban is a magáét, a konyhában, társaságban, munkában, legyen jó pozíciója, barátai, tralala, tralala, és a buszos tülekedésben is tartsa oda magát... Talán most fogtam meg a lényeget: a mai nő tartsa magát, amikor éppen kell, ahogy kívánják. Tartsa oda a lelkét, de előzőleg a lábait, fenekét, ölét, melleit, mindenét. Ez a szerelem reménye, illetve hát előfeltétele. Egyáltalán: tudjon lenni, értse a dolgát már óvodáscipőben is ... Túl messze megyek — talán ez a szoros, rendkívüli helyzet teszi —, jó, hogy az otthoniak nem ismerik efféle gondolataimat. Főleg azt nem értenék: miért nem tiltakozom? Majdhogy egy férfi ölében ... De akármi is történik velem, miért? Utólag miért kell okát adni minden mozdulatnak, miért? Nemrégen éjfél után kettőkor vetődtem haza egy buliból, apám kiverte a huppot. Miért csak most jössz? ... Bőröndöt csapott elém, dühösen teletaposta ruhával meg mindenféle vacakkal, és kirakott a folyosóra. No miért? Lementem a ház elé, leültem egy lócára, onnan néztünk farkasszemet reggelig. Miért? ... Mert a nő érzékeny a közeledésre, az érintésre, a nőt jobban elviszi a hangulat, s ha nőiessége hiányt szenved, egyre nyitottabbá válik mások felé. A világ felé. Nekem is vannak ilyen pillanataim, ha olyan valaki ér a szoknyámhoz, arcomban a vér ... Miért? Vannak képzelt képeim, naivak, tudom. Vannak. Ha valaki ilyennek megéreztem az érintését, elvárom, induljon el velem, s előbb venné el tőlem táskámat, bőröndömet, kesztyűmet, akármit — ha felfogta nyíló érzékenységemet, követem. En szeretek adni, s az adás örömével menni, látni, ahogy egy erős karú férfi könnyedén himbálja kezében gönceimet, s én követem erdőbe, vízhez, emberek sűrűjébe, hogy legyenek közös útjaink ... Ez lehetne az én igazságom ... Ennek a helyzetnek is van kicsi izgalma, a férfi és nő találkozásának talán ez a legszebb másodperce: az izgalom. A feltámadt feszültség. S ehhez nem kell tengerparti föveny, vízesés, vagy nem tudom én milyen romantikus díszlet. Elég egy váratlan helyzet, jelentéktelennek tűnő mozzanat — kicsinység. Ilyen a mai utazás is, a mai nap hasonló az előző tízezerhez, aztán mégsem. Képződött egy kicsinyke kör, amelyen belül felszínre bukkan valami jő érzés, s így válik mássá ez a nap ... Ha szólnánk egymáshoz, talán oldódna vagy szerte is foszlana a közös kör izgalma. Azt sem tudom, milyen nyelven beszél, szlovákul, magyarul, érdekes, hogy néma arcot mennyire nem tudok megtippelni, pedig itt már egymásba folynak a két nyelv szavai, s a fülem is megszokhatta a nyelv állandó kettősségét. Máig kérdés bennem, hogy életem legbensőbb érzései elsősorban miért a magam nyelvét von 'zák? Miért kívánoir azt, ba ez a férfi kinyitji a száját, az én nyelvemen szól'nn? Főiskolás csoporttár- társaim természetesnek vették, ha az ő nyelvükön szólok, mihelyst magyarra váltottam valaki ked éért, figyelmeztettek. Rosszallották. Igen, mikor khanp^úlvoztam másságomat ... Valószínű, ha ebben a kicsi körben ma megérezném nyelvemen a győzelem ízét, minderről másként vélekednék, mert minden új helyzet változtat az előző értelmén ... Leányéletemnek eddig kevés győzelme volt... Remélem, a férfi is érzi, ketten utazunk, pontosabban: együtt. Izmos, kisportolt alak, képes a karját mozdulatlanul tartani ennyi, ideig, nem lehet gyenge fickó. Értelmezhetem ezt a helyzetet úgy is, hogy felkínálja magát. Gavallériáját. Erejét. Az erős férfiak tulajdonsága ez, kevés beszéddel vannak jelen vagy abszolút szótlanul, mint ez. .. Együtt utazunk, már létrejött a közös élmény: nézzük ugyanazt a tájat, érezzük ugyanazt a néma testi közelséget. Látom, így is lehet ismerkedni, egymásnak támaszkodva. Nem történik semmi, mégis. Az utazás dzsungelében mégsem mindegy, kinek a testszagát szívom magamba ...
