Irodalmi Szemle, 1986
1986/8 - Dobos László: Fátyolos (novella)
egyikük szlovákot, a másik magyart. Nem nézik csak a lapok hátsó oldalát — a sportot. Azt vitatják hevesen gesztikulálva. Három cigánylány a leghangosabb, beszédük szerint mosogatók. „Röhicse”, így nevezi őket. Tele van velük a busz, minden szóra nevetés a válasz. Ha valamelyikük azt mondja, barna, azt ragozzák tovább, szlovákul, cigányul, magyarul, a legártatlanabb ötletektől a malacságig. Sokszor rájuk is szólnak, de hallgatásuk csak annyi, míg a lélegzetvétel pontot tesz a mondóka végére. A „szatyrosok” bevásárolni mennek, az ő arcuk a legbeszédesebb, a szerzés kis öröme a bőrük alá pirul. A többi ismert vagy ismeretlen iparosarc. így is nevezik a reggeli és késő délutáni járatot — iparosbusz. Azért is szeret ezzel a járattal menni a lány, mert van ebben az utazóközönségben valami keresetlen közvetlenség, familiárisság — mindenki önmagát adja. Fáradtságával, unottságával, figyelésével vagy arcnélküliségével. Majdhogy utolsónak száll fel, az utastér telve, nem sikerül szemlélőnek maradnia a sofőr mellett, a következő megálló után beszorul a sűrűbe, ahol néhány arcra szűkül a látás, esetleg röpke kukucskákra. Szembenéz egy asszonnyal, teljesen közelről, szinte egymásba ér a leheletük. Olvassa az arc vonásait, a száj körüli hajlat érdekes félkört rajzol, ettől lesz kerekded az arc: először krumplira gondol, aztán almára szépíti. Háttal két férfi áll, az egyik tömzsi, a másik kissé magasabb. A második vagy harmadik megálló után mindketten elindulnak feléje — számára ismerős szándék —, félig simulva hozzá. Lehet az is, hogy ezt a mozdulatot megteszi minden utas, magyarázza magának. A tömzsi ügyeskedőbb, először rá-ráles, aztán egyenesen megáll rajta a szeme. Gondolataival nyilván ravaszkodó nagy kört ír, valójában lassan fordul a tengelye körül, s addig mocorog, míg profilból nézheti a lányt. Beméri, közelről, hogy érezni lehessen a szeme melegét is. „Kíváncsi fickó”, regisztrálja a lány. Persze semmi különös, az effajta kíváncsiság ott van a legtöbb férfi tekintetében, ez szokvány. Ezután a férfi válltáskája — a kapzsi kis remény — lassan elindul a lány felé, nem követelőzőn, csak úgy tétován, érdeklődve, ravaszul követve a szorosság moccanásait. A lány tűnődve áll meg a szónál: kíváncsiság. „Hogyan születik nő és férfi között érdeklődés? Mi játszódik le ilyenkor a sejtekben? Az idegekben? Honnan indul az a láthatatlan kis vonal, amely befutva a test részeit, a szem bogarába ér? Mert a szem az első kérdező, az első megtapintó.” Nem veszi észre, ahogy a férfi keze felcsúszott a táska szélére, és a kanyarok dőléseinél a karjához ér. Rápillant, két szürke szem már a karját nézi vállmagasságban, s talán el is mosolyodon. A tolakodó kíváncsiság hirtelen lobbantja ellenszenvét, elfordul erélyesen, de az arcok háromszögében a másik férfihoz kerül féloldalt. Most ő nézheti az először látott arcot: „enyhe fél fejjel magasabb nálam, szeretem, ha a fiúk enyhén fölém magasodnak”. Barna bőr, nyúlánk nyak, formásán hosszúkás arc, talán már negyven körüli. Ösztöneivel várja a férfi közeledő moccanását. „Kiszámítom a kíváncsiság átfutási idejét.” Órája persze nincs, a fogózó kezek valamelyikéről próbálja lelesni az időt. A pontosság mindig gyengéje volt, ajándék óráját szórakozottságában elhagyta valahol, s azóta másokéról olvassa le magának az időt. Makacs akarattal alakította ki időérzékelését, rájött, hogy a városban számos időjelző pont van. Az otthoni falióra a startvonal, a villamosmegállónál a szemközti cukrászda faliórája, az útkereszteződési nagy vekker, az órás- és ékszerüzletek, hivatalok előcsarnokai, a templomtornyok — mind begyakorolt távolságok. „Furcsa”, ez a férfias arc pillantásra sem méltatta még. Közelebb szorítják hozzá, pillanatra melleivel vállához nyomul. Megérzi a férfi testéhez szorított bal kezét. „Elnézést”, mondja tekintetével amaz, s gyámoltalanul próbál távolságot teremteni kettejük közé. Az ablakon túl cseresznyefasor — közös látványuk —, virágzásukkor csodájára járnak ez útnak, fényképezik, filmezik is. Legendák helye: a virágzás menyasszony-fehérsége. Fátyolos, így hívják az útrészt, pompájában kilométereken menyasszonyfátyol, ez egyetlen hasonlat illik csak rá. Érzi, a férfi tartja magát a fogózón, tartaná a távolságot is, de a legváratlanabb pillanatokban testéhez ér a bal keze — mellétől a combjáig.
