Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - FÓRUM - Kerekasztal-beszélgetés (Grendel Lajos könyveiről)
lapotaira vonatkozó ismereteket fog belőle kihüvelyezni. Egy pszichológus nyilván mást. Egy irodalmár megint csak mást. Egy filozófus ... Hogy a szépirodalom és filozófia mint szaktudomány közötti különbséget föloldjuk, azt hiszem, nagyon egyszerű megoldást választhatunk. A modern regény kapcsán itt lényegében arról vitázunk, hogy két regényszervező elem, a narráció és reflexió miképpen viszonyul egymáshoz. Tudjuk, hogy a fabulára épített hagyományos regényt elsősorban a narráció túlsúlya jellemzi; a modern tudatregényekben a narráció szerepe csökken, módosul, háttérbe szorul, megnövekszik viszont a reflexió szerepe. Ám úgy hiszem, a reflexió mást jelent — többet? vagy kevesebbet? —, mint azt, hogy filozófia. Hiszen a filozófia világnézetet ad — az irodalomtól meg nem csupán világnézetet várnék el, hanem világképet, ami egy kicsit megint más. (Most nem szólva arról, hogy a világképben természetesen az író világnézete is tükröződik, de a kettő nem teljesen azonos.) Számomra a világkép a gazdagabb kategória, és ebbe beletartozik az is, amit Duba Gyula hangsúlyozott: az érzékletes kifejezésmód és az absztrakció közötti viszony, az anyagformálás mikéntje, a stílus érzelmi holdudvara, meg egyebek. Dobos László Ennek a vitának a szintje, a vitaindító felkészültsége, műveltsége és okossága jó érzést kelt, viszont hiányérzetet is hagy. Az a benyomásom, hogy túlságosan elméleti vizeken csónakázunk, a témának, tehát a Grendel Lajos könyveinek az elméleti, esztétikai, filozófiai vonatkozásait vitatjuk. Nyilván van más fontos vonatkozása is. Számomra Grendel Lajos indulása irodalmi öröm. A magunk nemzedéke indulásának a háttérsugárzása a sematizmus volt, viszont a Grendel Lajos és nemzedéktársai indulásának a háttérsugárzása lényegesen jobb. Más a kor, mások a feltételek, és itt van egy nemzedék, amely előttük már sok mindent megfogalmazott. A különbözőségek és a hasonlóságok. A magunk nemzedékének prózai művei elsősorban a sérelem és tragikum érzéseit próbálták irodalommá fogalmazni. Ebben a sérelem-tragikum gondolati, érzelmi, etikai vonulatban nyilván nagy szerepet játszott a megélt idő, a megélt történelem, azaz a közvetlen élmények. Jellemző és érdekes, hogy mi a megélt idővel és a megélt idő eseményeivel nagyrészt azonosultunk vagy kénytelenek voltunk azonosulni. Szenvedni vagy elszenvedni azt. Grendel Lajos prózája, irodalmi gondolkodása, emberi-írói pozíciója különbözik a miénktől. Nincs annyira közel az eseményekhez, a történésekhez. Nem azonosulhat és nem is azonosul annyira mindazzal, amit megír. Van egy szükséges vagy kényszerű, a feltételektől függő időtávlat, amely időtávlat fenntartást jelent, tehát azt, ami történt és történik, már fenntartásokkal veszi és fogadja. Szerintem innen is ered az, hogy egy más szemlélet alakult és alakulhatott ki. Más a közeghez való viszony. Szerintem az a bizonyos irónia, a groteszk, az abszurd valahol innen gyökerezik, a társadalmi történésekhez való másféle viszonyból. E nemzedék számára ez egyszerre előny és hátrány. Előny azért, mert van egy olyan társadalmi pozíciója, hogy ezt ma már teheti. És meg is teszi. Kétségtelen hozadéka a Grendel Lajos műveinek és a hozzá hasonló gondolkodású alkotó embereknek a társadalomkritika vagy társadalmi kritikusság. Ez a másfajta szemlélet meghozta a magáét nyelvben, az események másféle értelmezésében és csoportosításában, meghozta szerkesztésben és reflexiókban. Nagyon pontosan fogalmazott Tóth Károly, amikor a mozaikszerű gondolatszerkesztésről beszélt; a magunk nemzedéke nem így gondolkodik és nem így szerkeszt. Inkább tömbökben — szinte képtelen szabadulni a megtörtént események folyamatától és folyamától. Ez a másféle szemlélet fölülemelkedik és a mozaikokra koncentrál. A mozaik a pontra való koncentrálást jelenti. A mozaik magában hordja az elmélyülés, a lemélyülés, a leásás lehetőségét is. Ahogy jellemzője ennek az irodalmi gondolkodásnak, művészi kibontakozásnak a társadalmi kritikusság-érzék egyáltalán, éppúgy jellemzője az intellektuális, tehát egyszerre okfejtő és szintetizáló gondolkodásra való törekvés. A magunk nemzedéke életén szinte végigvonul a tragikum és a sérelem érzése. Ez itt mintha megszakadna — látszólag. Tóth Károly azt mondja, hogy nihil, pesz- szimizmus, kiúttalanság — ezek azért borzongató fogalmak, hogyha az ember megáll és eltűnődik, de ami Tőzsér Árpád okfejtéséből megragadott, hogy az optimista tragikumot látja itt. Tehát megint csak feltűnik a tragikum egy másféle szemléletben is, nemcsak az íráskészségben, hanem
