Irodalmi Szemle, 1986
1986/7 - FÓRUM - Kerekasztal-beszélgetés (Grendel Lajos könyveiről)
nem ismeretek, információk közlésének, hanem valamiféle speciális megismerésnek, bölcseletnek érezzük. Persze, mélységesen téved, aki azt hiszi, hogy ez valamiféle parabolizálása az epikának, beletri- zálása a gondolatnak, a tézisnek. Grendel éppen azt bizonyítja, hogy epikus nyelven közölhető tengelyigazság nem létezik. Pontosabban: az egyes ember az élmény szintjén csak a viszonylagos igazságok sorát tudja megközelíteni és felfogni, s az abszolút igazság e részigazságok sorából csak valahol a könyvön túl, a végtelenben áll össze. Grendel igazságai nem valamiféle abszolút igazságtól, hanem egymástól kapják érvényüket vagy érvénytelenségüket. A három könyv ellentétek hosszúhosszú sora, a szerző minden állítása az előbbi állításától rugaszkodik el. S ebben -az ellentétekből szerveződő, erősen onti- kus jellegű szövegben a végső ellentét, a gyermek, a jövő vállalása nemcsak hogy nem logikátlan, hanem egyenesen törvény- szerű láncszem. A Grendel-könyvek újdonsága, megkülönböztető hozadéka pedig éppen az az ellentétező, megismerő, ontikus nyelv, forma, amely ezt a végső ellentétet, végső lépést szinte kikényszeríti a hősből. Tóth Károly A regény szempontjából valóban az a legfontosabb, hogyan ábrázolja a szerző az alternatívákat. Megjelenik a regényben a groteszk, az ironikus, a humoros, a parodi- kus vagy éppen a nihilista látásmód. Éppen azáltal, hogy ilyen fénybe állítja ezeket az alternatívákat, ad egy olyan esztétikai többletet, amely azt sugallja az olvasónak, hogy ez a lehetőség ugyan nem reális, viszont ahogy én felvetem, már benne rejlik egy reális lehetőség. Én is fontosnak tartom a bölcseleti oldalt, ugyanakkor nemzetiségi irodalmi méretekben a regény információs hozadéka még egy sor elemmel egészül ki, ilyen például az értelmiség vizsgálata, az értelmiségen keresztül a nemzeti, nemzetiségi vagy a közép-európai problémák vizsgálata. Grendel a nemzetiség érzéseit, az értelmiség, tehát a közösség érzéseit vizsgálja. Információs hozadék ez. Ezért van az, hogy figurái nem szereplők, hanem egyes kollektív érzések megszemélyesítői. A Madách-analógiához a következőket tenném hozzá. Kétségtelenül párhuzamba állítható a két mű. Am ahogy a Tragédiában a gyermek beiktatása nem lehet bizakodás forrása — hiszen Adám épp az ő és utódai sorsát ismerte meg, és csak arra hagyatkozhatott, hogy talán az Or mégiscsak másképp rendezi el a dolgokat —, az Áttételek fiúja sem lehet bizakodás forrása, hiszen rá feltehetőleg ugyanaz a sors vár — éppen azáltal, hogy magyarságát vállalja —, mint az apjára. Nem hiszem, hogy egy komoly művészi alkotás ennyire a végpontra épülhetne, így amolyan „happy end”-szintre esne vissza. Madáchnál kimutatható, hogy mennyire nem (csupán) a reményre, illetve az isteni „pálfordulás- ra” hagyatkozott; a párizsi színt a darabba úgy építette be, hogy abból Ädám — az egyetlen színből az egész álom során — nem ábrándult ki, ennek a színnek pedig ismerjük a Madách korára szabott mondanivalóját. Ez egyébként nyomot hagyott az Úr végszaván is: a küzdés és a bízva bizakodás (az Úrban) élesen ellentétbe is állítható egymással. Duba Gyula Az információ-kötelességet vagy információ-szerepet a próza továbbra sem hanyagolhatja el — persze más kérdés az, hogy milyen formában fog ez megmutatkozni. Tóth Károly is igazol, amikor azt mondja, hogy a Grendel-regények nemzetiségi információja mennyire lényeges. A regénynek a filozófia felé való közeledésében látok én egy akadályt: a filozófia mint egészen elvont és egzakt tudomány nem mondhat le a teljes elvontságról és a racionalizmusról. Az irodalom viszont az életességről és az érzékiségről nem mondhat le. Kétségtelen, hogy a modern prózának ezek a filozofikus-esszéisz. tikus beütései erősen a gondolatiság felé tolják el a prózát, de abban a pillanatban, mihelyt tiszta gondolatiság állna elő, tehát megszűnnék a próza érzékletessége, életessége, elveszítené próza jellegét. És fordítva vonatkozik ez a filozófiára is. Zalabai Zsigmond Azt hiszem, jó lenne, ha közös nevezőre jutnánk abban, hagy információ nélküli próza nem létezik. Más kérdés az, hogy a regénytörténet fejlődése során az információ milyen mennyiségben és minőségben volt s van jelen a prózában. Lényegében minden irodalmi műnek, minden regénynek elképzelhető egy nem irodalmi, nem esztétikai közelítése, olvasata is. Egy közgazdász az adott kor közgazdasági ál
