Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Kövesdi János: A „hétköznapi realizmustól” a játékos és ironizáló-groteszkig (interjú Bohumil Hraballal)

ségem épp abban a pillanatban elkattintani a fényképezőgépemet, amikor a valóság és a képzelet kezet fog egymással..

9 Az ön művészetében a beszélt nyelvnek, a hétköznapok nyelvének meghatározó szerepe van. Azt is mondhatnám: azon túl, ahogyan a dolgokat szemléli, az ön utánozhatatlan, sajátos stílusának legjellegzetesebb attribútuma az egyéni nyelvi megformálás. Ezt az alapvető igazságot az említett Frynta — aki, legalábbis úgy tetszik számomra, nagyon jól érti önt — már az ön harmadik könyvének a megjelenése után fölfedezte. Ebben az értelemben megjegyzi: „Elemi erővel keríti őt hatalmába az az általános emberi intuíció és imagináció, mely számára a nyelv állandó, elengedhetetlen, és szabad életfunkció, az emberek közötti kapcsolat eredménye és létrehozója (...] Minden pillanat, melyben a nyelv bizonyságot tesz a saját leleményességéről és az ember javára legyőzte a sors semleges, áldatlan szükségszerűségét, Hrabal számára örömujjongás, egyszersmind az első alkotó mozzanat is.” Az a benyomásom, hogy ez az ön interpretátora bizonyosfajta kulcsot ad az olvasónak az ön lényegéhez. Meggyőződésem, hogy az ön egyszerű hősei nyelvének a fölfedezése egyike az ön leglényegesebb -művészi vívmányainak. Örömmel meghallgatnám vallomását az anyanyelvről, hőseinek szépséges és színes nyelvéről.

— Legelőször is azt szeretném mondani, hogy nálam minden az alázattal, vagyis a mások végighallgatásával kezdődik. Másodsorban pedig ne feledjük el, hogy én kicsi korom óta olyan környezetben nevelkedtem, ahol csak és csakis a nyelv uralkodik és olyan emberi viszonyok, amelyek elengedhetetlen kísérői a nyelvnek. Életemnek csaknem a felét azzal töltöttem, hogy másokat hallgattam és ma Is hallgatom, s- bízvást mondhatom, hogy mindig magával ragad az emberi beszéd folyama. .. Többek között mindig jól tudtam utánozni, amit nagybátyám, Pepin mondott és ahogyan mondta, megvolt s még ma is megvan az a képességem, hogy improvizáljam a barátaim beszédét vagy hibás nyelvi megnyilatkozásait; nem tagadom, hogy rendelkezem bizonyos színészi hajlamokkal, azonfelül egy kicsit el tudok játszani az emberi beszéddel ... és ilyenformán az én szent költőim szövegein kívül már húszéves koromban megízleltem nemcsak Jaroslav Hašek 5z;e/fcjének beszélt nyelvét, hanem Ferdinand Luis Céline dialektusban írott regényéét is, melyben pontosan úgy beszélteti hőseit, ahogyan Párizs peremterületein beszélnek... és én, amint tudja, zsenge korom óta a sörgyári személyzeti lakásokban nevelkedtem, meg a nymburkl kocsmában... Később pedig csak és csakis az én Libeňemben töltöttem az időmet, mindennap csak a beszélt nyelvet hallgatva és néha a sörözővendégek motyogását s az utcai dünyögéseket, kellőképpen hegyezve a fülemet, nem hallok-e valamilyen gyöngyszemet, mely legalább egyszer napjában megérik az olyan ember szájában, aki beszél meg beszél, de a gyöngyszemekről végképp nincs semmi tudomása ... A belső monológjaimat Is a prágai peremterületek beszédének medrében vezetem, hellyel-közzel szóhoz juttatom benne a nagymamám brünni argóját. .. néha, amikor ironizálni akarok, irodalmi nyelven beszélek. .. nos tehát ebben a ritmusban adagolom bele az írógépembe az irodalmi és a nem irodalmi elemeket.. . márpedig én olyan gyorsan tudok gépen írni, amilyen gyorsan magamban beszélek ... sőt többnyire nem is tudok róla, hogy gépelek, ilyenformán a gépem bizonyos fázislemaradással rögzíti azt, amivel beszédben éppen foglalkozom...

<§ Az Akarja látni arany Prágát? című rövid novellájában Kytka költő azt mondja Bamba úrnak a tűzoltókról: „Csak egy kicsit színesebbé tesszük a jóemberek életét.. ." Ezt a mondatot lényegesnek tartom az ön alkotói módszerét illetően.

— Nos, ami azt illeti, az én átlényegítésem egybeolvad a hétköznapi álmodozással és a mindennapok pszichopatológiájával, voltaképpen játékos rejtély ez, mely révén köny- nyű hazugság által elérhető az igazság, mely úgyis mindig megfoghatatlan; az én átlényegítésem tulajdonképpen mulatság, mely fokozatosan komoly játékba megy át, nemcsak életmód, hanem stílus is, milyen módon cipelhető könnyebben az élet terhe, de voltaképpen az élet helyeslése is sub specie aeternitatis, minthogy a görög istenek is szerettek nevetni azon, hogy az emberek gyötrik magukat a földiek dialektikájával. Atlényegítés (,pábení”), a dharmai értelemben vett csavargóiét a társadalom mélyén, de ahonnét mégis fölfelé tekint az ember, az átlényegítés a bolondozás dicsérete, amit oly plasztikusan írt le Rotterdami Erasmus, amikor lóháton Angliába ment; voltaképpen szigorúan átlényegítői életet élt tanítómesterem, Jaroslav Hašek is, és végső soron az én életem is az.