Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Karol Tomiš: Társadalom és irodalom a CSKP XVII. kongresszusa után

súlyozta: „A párt nem írja elő a művészi alkotás formáit, módszereit és témáit.. (Pravda, 1986. III. 25. 5. 1.) A kötelező és meghatározó feltétel csak a marxista világnézet, a párt politikájával és a szocializmus alapvető értékeivel való összhang. Am ezek tartalmi elemek. Jelenkori irodalmunk kevés kivétellel nem eléggé hódító és felfedező szellemű a stílusok és formák területén, a hagyományos, megszokott formai megoldások felé tendál. És teszi mindezt a szocialista realizmus alkotómódszerének elméleti tisztázottsága, általánosan elismert stílus- és formabeli gazdagsága, a valóság művészi meghódítása során az újítások és a formai kísérletek iránti nyitottsága ellenére.

Igaz, hogy e problémák megoldásakor az alkotó gyakorlaté az elsőség. De az irodalomtudomány segíthet az irodalomnak oly módon, hogy vizsgálja és általánosítja a világ szocialista irodalmának eddigi tapasztalatait, valamint úgy is, hogy átértékeli a burzsoázia irodalmának eredményeit, némely formai és technikai újításának termékeny alkalmazhatóságát. Segítheti az irodalmi gyakorlatot fejlődési lehetőségeinek megjelölésével is — az új irányzatok fogékony figyelemmel kísérése révén, bár az előrejelzéseket az élő irodalom tényleges fejlődése megcáfolhatja. Mert ahogy Vladimír Brožík Az irodalom jövője c. könyvében írja: „Nemcsak a fejlődőnek a mozgása jellemez minden fejlődést, hanem magának a mozgásnak a fejlődése is... Számunkra is könnyebb elképzelni, mi minden történhet az ismeretlen jövőben a mai művészettel, mint elképzelni ennek a jövőnek a saját művészetét; ez ugyanis az eddig ismeretlen elképzelését jelenti a még ismeretlenben.” (V. Brožík: Budúcnosť umenia, Bratislava 1983. 57. 1.)

Érdekes, hogy kortárs irodalmunk nem eléggé keresi az élet irodalmi megformálásának új útjait. Valószínűleg komoly dilemmáról van szó, amely íróink minden generációját foglalkoztatja. Arról van szó ugyanis, hogy az irodalom fejlődési folytonosságának meggyengülése vagy megbontása, erős redukciója vagy a hagyományok mellőzése a kommunikativitás csökkenéséhez vezet, s ezzel együtt a szó művészete társadalmi hatását is csökkenti. Ezért az irodalom haladása sem a forma „forradalmával” nem lesz megoldható, sem úgy, hogy nem vesszük figyelembe a művelt, kulturálisan fejlett és igényes olvasók nevelését.

„A társadalom az íróktól művészi felfedezéseket vár, az élet igazának feltárását, amelyek mindig is a valódi művészet lényegét alkották” — mondta Mihail Gorbacsov a XXVII. kongresszuson az SZKP KB politikai beszámolójában. (Pravda, 1986. II. 28. 9. 1.) A kongresszusi dokumentumok által inspirált, tartalmi és formai újításokra törekvő alkotó légkör megkönnyíti az irodalomnak a megfelelő művészi formák és eljárások keresését az új valóság megformálására, igazságának és esztétikai tulajdonságainak kifejezésére. Ezzel együtt az irodalomtudomány számára is nagy tér nyílik az irodalom feladataival kapcsolatos gondolatok és ösztönzések kidolgozására, a közelebbi és távolabbi jövő ember- és világképének kialakítására. A szocialista realizmus elméleti kérdéseinek további komplex kidolgozása, eredményeinek általánosítása, a nemzeti irodalmak és a világ szocialista irodalma fejlődési törvényszerűségeinek kutatása mindeközben elsőséget élvez.