Irodalmi Szemle, 1986

1986/7 - Karol Tomiš: Társadalom és irodalom a CSKP XVII. kongresszusa után

jelentőséggel bír az, hogy hibák, hiányosságok, társadalomellenes megnyilvánulások, a szociális igazságosság, a szavak és tettek egysége megbontásának kritikáját alapvető követelményként határozzák meg, és a lenini pártosság normájaként értelmezik. „A társadalom erkölcsi épsége, szellemi légköre sok mindenben attól függ, milyen az irodalom és a művészet helyzete” — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov az SZKP KB politikai beszámolójában az SZKP XXVII. kongreszsusán. (Pravda, 1986. II. 26. 9. 1.) A Szovjetunió akkori kulturális minisztere, Pjotr Gyemicsev ugyanezen a fórumon ezt mondta: „Az Irodalom és a művészet fejlesztésének fő irányvonala a nép életével való kapcsolat erősítése, a szocialista valóság hiteles és magas művészi színvonalú ábrázolása az új és haladó jelenségek megelevenítése, és szenvedélyes elutasítása mindannak, ami akadályozza a társadalom előrehaladását. Ez az irányvonal szerves egységben kell hogy álljon a pártnak a fegyelem megerősítéséért, a szociális igazságosságnak az élet minden területén való megerősítéséért, az egészséges morális légkörért folyó határozott harcával." (Pravda, 1986. III. 5. 6. 1.)

Am a kritikusság kategorikus imperatívusza az igenlést és a tagadást dialektikus egységben magában foglaló irodalom hitelességének és társadalmi értékszínvonalának csupán részproblémája. Nem értelmezhető valamiféle, a mindennapok haszonelvű szükségletei által diktált kampányként. A szocialista-realista irodalom társadalmi funkciójának permanens elmélyítését jelenti, az élet igazságáért folyó küzdelmet.

Az irodalom kritikusságát hiba lenne olyan értelmezésben felfogni, hogy a kulturális politika liberalizálásáról van szó. Az imperializmus és a szocializmus éles ideológiai konfrontációjának és az antikommunizmus intenzív eszmei támadásának időszakában ez túlzott fényűzés lenne. A hatvanas években ezért nagy árat fizettünk, éppúgy mint az igazság elkendőzéséért, a problémák opportunista elhallgatásáért és megoldásuk elodázásáért. A CSKP kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai c. dokumentum kimerítő elemzését és értékelését adta mindkét jelenségnek: az igazság tiszteletének és a társadalmi fejlődés érdekében az igazság határozott érvényesítésének akarását magában foglaló lenini pártosság következetes megvalósítása vethet azoknak gátat.

Az irodalom kritikusságának további fejlesztése és elmélyítése magas szintű követelményeket ró az alkotókra. Az ábrázolt valóságrész alapos ismeretére és annak adek- vát világnézeti tolmácsolására kötelezi. A kritikusság megköveteli tőle az erkölcsi szilárdságot, mert nemegyszer kockázatot kell vállalnia: a meg nem értés, a konzervativizmus, a célzatos félremagyarázás stb. gátjába ütközhet. „A kultúrában és a művészetekben sem születik könnyen, konfliktushelyzetek nélkül az új. Néha éppen a társadalmi élet ezen területein lépnek fel különféle konfliktusok, és a feszültségek hamarabb törnek felszínre, hangsúlyosabban jelentkeznek, mint másutt — hangsúlyozza cikkében Ľudovít Pezlár. — Ez azért van, mert a társadalmi fejlődés problémái iránti nem mindennapi érzékenységével tűnik ki. Fontos, hogy minden új, progresszív, ami a társadalom haladását gyorsítja, teljes támogatást kapjon.” (Ľ. Pezlár: A kultúra és a művészet a szociális-gazdasági fejlődés gyorsításának stratégiájában. Pravda, 1986. V. 27. 3. 1.) A szocialista társadalmi fejlődés dialektikájában sem távozik harc nélkül a régi. Am ez a jövőbe torkolló ellentmondások más, magasabb síkja, míg a liberalizmus: lépés visszafelé, egy egyszer már túlhaladott fejlődési stádiumhoz.

Korunk nagysága és bonyolultsága, gazdag tartalma, dinamizmusa és drámaisága az általa művészi megformálásra felkínált emberi típusok és konfliktusok széles skálája és változatossága a szocialista-realista irodalom potenciális lehetőségének és képességének kibontakoztatását, funkcióinak megsokszorozását kívánja. A kortárs irodalomra többek között az a feladat vár, hogy gazdagítsa műnembeli és műfaji összetételét. Hiányzanak például az élet megismerése szempontjából oly fontos és mozgósító prózai műfajok, mint az irodalmi riport, a szociográfia és az irodalmi karcolat. Az irodalmi publicisztika és az irodalomkritika hozzá kellene hogy járuljon ennek a jelenségnek a tisztázásához. Hiányzik az intellektuális próza, az esszéregény és más prózai műfajok és kifejezésformák is. A műfajok területén a szatírának sincs megfelelő képviselete. Nem használják ki a komikum, a groteszk, a szarkazmus, az abszurd némely formáját. Szerény az irodalom stílusbeli és formai differenciáltsága is.

Holott a valóságábrázolás különféle stílusai és formái alkalmazásának semmiféle korlátozása nincs. A XVII. kongresszuson a CSKP KB politikai beszámolója ismét hang