Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - LÁTÓHATÁR - Dušan Kužel: Kacatok (elbeszélés)
KACÁTOK Dušan Kužel A mi kertünkben rengeteg érdekes dolog van. All benne egy nagy fa, körötte méhek döngicsélnek; alatta pedig apró, vidám virágok kandikálnak elő a fűből. Egy kicsivel odébb van Ajax kutyánk bódéja. Ajax a barátom, de a bódéba nem akar beengedni, ebben kérlelhetetlen. Nem hagyja magát megvesztegetni, még ha titokban kolbászt vágok is neki a kamrában. A kert sarkában deszkafészer áll, ahol egyszer egy apró, éles fogú fémkerekecskét találtam. Sok mindent találhat az ember a fészer mögött is: hegyes karókat, melyekre a babot futtatják föl, madártojást, színes üvegcserepet... Tegnap találtam a kerítés mellett egy nagy csigát: a hátára fölcsavarodott háza olyan volt, mint a trombita, melyen Fedor bácsi szokott játszani. Csak az a kár, hogy a legszebb, legérdekesebb dolgok nem tetszenek apunak és anyunak. — Na tessék, nézd csak, mit hozott be megint ez a kölyök! Kinyitom a fürdőszobai faliszekrényt, s egy csigái Egy koszos csiga! A borotvakészülékemen! Lassan már egy lépést sem tehet az ember anélkül, hogy bele ne botolna valamilyen kacatba! — Elkopik már a kezem az állandó takarítástól, de ennek a gyereknek tökmindegy! A jó ég tudja, kire ütött... Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megszóljanak bennünket, amiért rendetlenség van nálunk! Csak hát ki fog itt reggeltől estig állandóan takarítani? Azoknak a takarítónőknek, akiket itt-ott a vállalattól küldesz, többet jár a szájuk, mint a kezük ... — Tudhatnád, hogy a takarítónők ma a legnagyobb urak... Magunknak kell valahogy rendet tartanunk. —Magunknak, magunknak... Hogy tartsunk rendet, amikor ez a kölyök, mint valami gonosz szellem, folyton mindenféle kacatot hord be a házba? — Ügy bizony, csupa limlomot! Ugyan kitől örökölhette? A mi kertünkben roppant sok érdekes dolog van. Sokkalta több van azonban a képiünk kerítése mögötti réten. A kertben minden apué és anyué. A kerítésen túl már nem. Ezért nem járhatok én oda. Nem járhat oda Ajax sem, csakhogy ő ezt nem tudja. Ezért nemrég, amikor eloldoztam, átkúszott a kerítés kilazult deszkája alatt, és futásnak eredt az erdő felé. Mit volt mit tenni, utánairamodtam én is. Mindjárt a kerítés mögött nagy színes lepkék röpködtek. Ha egyszer nem apuéi és anyuéi, gondoltam, akkor talán meg is foghatom őket. Nem az övék a sok apró béka a patakban, sem a kiskocsi az árokban. Valódi kocsi, csak nincsenek hátsó kerekei. S nem övék a Rudo gyerek, aki a közelben lakik. Semmiképp sem lehet az övék, hiszen koszos melegítőben járhat, és hempereghet a fűben. A Rudo gyereknek tele a zsebe színes golyókkal. Játszottunk velük, s a tyúkok utánuk kapdostak. Talán cukorkának nézték őket. Öriási voltl — No tessék! Láttad ezt? Vizet akarok meríteni, és mit gondolsz, mi van a bögrében? Nézd csak meg jól! — Jóságos ég, békái — Béka! Béka a bögrében! Ez mindennek a tetejel — Megőrjít ez a gyerek! Nézd csak, hogy néz ki megint! Mint egy kéményseprő! Nemrég adtam rá azt a tuzex-pulcsit, mert Fedorék mindjárt itt lesznek. Most a^táa egyenest rakhatom a mosógépbe! — Bárhova lép az ember, mindenhol csupa kacat! Mutasd csak, mi van megint a zsebedben! Mutasd csak! Na tessék, golyók! Koszos golyók! — Hiszen ez fog, fuj! Eredj, mossál kezet!
