Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Koncsol László: Ütemező VII.
DISZTICHON A görög düo, di- annyi, mint kettő, a sztikhosz magyarul egyebek között vers, verssor. A disztikhon tehát két sor kapcsolata (kétsoros vers, párvers), és több fajtája lehet. Bennünket itt az a daktilikus párvers érdekel, amelynek első tagja hexameter, a párja pedig pentameter. Ezt a sorpárt a görögök elegeionnak (elégikus formának), elegikus disztichonnak (elégikus párversnek), vagy röviden csak disztichonnak hívták. így nevezzük és értelmezzük mi is. A hexameterről már részletesen értekeztünk. A pentameter (penta ógörögül öt; metrón: mérték, versláb, ütem; ebből a latinos pentameter forma) a hexameter közeli rokona. Ez is daktilikus sorfaj, de szóhatárral egybeeső sormetszet, középmetszet (dierézis) választja két félsorra, görög műszóval kólonra: tá-tl-ti | tá-ti-ti | tá | tá-ti-ti | tá ||. Négy egész és két csonka (vagy fél) daktilusból áll tehát a pentameter: így jön össze az ötös szám, s ebből származik a sorfaj neve. (Más kérdés, hogy a csonka verslábak néma fele szünet, s néma szavával a szünet is része az ütemnek, hogy tehát a pentameter is huszonnégy időegységű sorfaj, különösen abban az esetben, ha az első félsor — kólón — végén nemcsak szó-, hanem mondathatár is van, s a beszédszünet ezáltal még hosszabbra nyúlik. Ez azonban olyan kérdés, amely a sorfaj elnevezését már nem érintheti.) Még annyit a pentameter kulisszatitkairól, hogy az első kólón mindkét daktílusát helyettesítheti spondeusz (tá-tá | tá-tá | tá ||), de a második félsoréit már nem; ott a daktilus mindvégig kötelező. Álljon itt példaként a törvényhozónak és költőnek egyként kiváló Szolón (i.e. 7—6. sz.) négysorosa, az Önkényuralom: „Felhőből hull hó és zord jégzápor a földre, / villan a villám és || mennyáövög út ja nyo mán. / így a hara/mas férfi kezén elpusztul a város: / mit sem sejtve a nép || zsarnoka rabja leszen.” (Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása.) A másik szemléltető disztichon szorosan véve is párvers. A keószi Szimónidész (i. e. 6—5. sz.) írta a Thermopülai- szorosban elesett spártai hősök sírfeliratát, amelyet az ókoriak a tömegsír fölé emelt kőoroszlán talapzatán olvashattak, míg ma az új, hatalmas márvány emlékmű lapjain, az ott hősi halált halt Leónidász spártai király lendületes, dárdás bronz szobra alatt találja, aki arra téved: „Itt fekszünk, vándor, vidd ftírül a spártaiadnak: / megcsele- fcedtük, a mit || megkövetelt a haza.” (Ponori Thewrewk Emil fordítása.) S ha már e sírfeliratnál tartunk, említsük meg, hogy a tudomány a görög siratódalokra vezeti vissza a disztichon-formát. A daktilikus hexameter a csatákat festő hősköltemények formája volt, logikus hát, ha az elesett hősöket sirató dalok, a fájdalmat panaszló elégiák, illetve sírfeliratok formája is a hősi hexameterből, a sorfaj megcsonkításával fejlődött ki: kettétörték, meglassították, megkurtították és megpuhították a páros hexametereket. Mai tudásunk szerint Kallinosz, az i. e. 7. század eleji epheszoszi (efézusi) költő írta az első ránk maradt, szép disztichonos elégiát: a haza védelmére buzdítja benne városállamának ifjait. Egyébként a sírfelírat görögül epigramma fepi: -on, -en, -ön, rajta, fel-; gramma: karcolat, betű, jegy, írás, könyv, felirat); ebből fejlődött ki hasonló nevű és formájú, kurta, bölcs vagy csipkelődő kedvű lírai műfajunk, az epigramma. A disztichont az ókori Róma költői vitték teljes diadalra. Egyik halhatatlan mestere Ovidius volt (i. e. 43 — i. sz. 18.), aki Szerelmeinek első könyvében egy kis mítoszt is költött s ebben a pentameter születését az égiek mesterkedéseivel magyarázta. A formát szerinte Cupido, Venus istennő csintalan, szárnyas, nyilaző fiacskája hozta létre azzal, hogy a hősi hexameterből lecsípett egy darabkát: „részes fegyveri zajt s ádáz sok Tzarcot afcartam / Megfelelő vers ben || fcözreboesátani én. / Lent a sor afckora volt épp, mint fent, ám Cupido egy / Lábat a végéből || elragadott s neveíeíŕ...” A költő háborog, s kézzel-lábbal tiltakozik az isteni gyermek csibészsége ellen, mondván: „Jó ütemű vers indúlt a tábZárc a legeZső / Sorral, a második ám || megrövidíti legott. / Nincs anyagom könnyű méríéfchez megfelelő sem: / Ifjú vagy hosszú- || fürtözetf hajadon«”. Más szóval: az új formához új témakör kellene, de a költő hiába keres, nem talál ilyen tartalmakat. Cupido úgy oldja meg a dolgot, hogy nyilát a költő szívébe röppenti, aki ettől azonmód szerelembe esik. Lám, megvan az új formához illő új tarta
