Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Koncsol László: Ütemező VII.
bontásban: 3/8 + 2/8 -f- 2/8, azaz 1,5 -f 1 +1,-azaz ti-ti-ti, ti-ti, ti-ti.) Akit érdekel ez az izgalmas balkáni zenei ritmus, Bartók Mikrokozmosza ban bőven talál rá példákat. Ami pedig a tánc és az énekes-zenés elbeszélő költészet összefonódását illeti, ne feledjük, hogy szöveges népköltészetünk is mesterségesen elvont része az eredeti, ősi egésznek; a nép ma sem szavalja, hanem énekli a szövegeket, sőt, táncolunk is népdalainkra csárdásokat, ezt-azt, a balladákat pedig a magyar nyelvterület egyes részein, alkalmilag, egy-egy kivételesen ihletett pillanatban, szintén táncolták, mint a homéroszi hőskölteményeket. Sinka István tudísít erről Anyám balladát táncol c. versében: „Egyszer volt szép az anyám tánca, / mikor kendőjét gyepre hányta (...) De gyönyörű lábán víg figurát / eredő táncába ő se vitt, / csak mutatta ringó mozdulattal / halálba járó őseit.. A magyar költészetbe Sylvester János érdeméből, a disztichon részeként került be a hexameter, s a tizennyolcadik század végén vált egyik uralkodó sorfajunkká. Baróti Szabó Dávid, Kazinczy, Kölcsey, Csokonai, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Fazekas Mihály, majd századunkban Radnóti kezelte más-más esztétikai célzattal, de mesteri érzékkel ezt a valamennyinél nagyobb és hősibb múltú európai sorfajt. Magyar alkalmazásának egyik legérdekesebb és legpompásabb eredménye Fazekas Mihály Ludas Matyi]a. E kis népi hősköltemény sorfaja a görög hősköltészetből asszimilált, a magyar népköltészet ritmikájától teljesen idegen hexameter, de olyan természetesen simui a magyar szövegbe, mintha a daktilus nem is görög versláb, hanem a magyar élőbeszéd kizárólagos ritmusa, tulajdon érverése volna. Külön érdekessége, hogy Fazekas a mű Elöljáró beszédé ben megidézi Marci kanászt, „Aki — meséli róla mesteri hexametereiben — nagy Á-t se tanult soha, sok szór majd megüíöíte / A guta, úgy röhögött: No ilyet soha gazd’ uram, úgy mond, / Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se hallott. / Be’ furcsán per dűl; pedig a sor yége nem úgy megy / Mint a nótában szokták. Ősz tán meg akárki I Irta uram! de gonosz csont nak kell lenni, ugyancsak / tud\a mifcíp szokfáfc..Ez a bizonyos erdőháti, íző tájnyelven szóló Marci kanász (mellesleg Sylvester János is onnan származott, és ízett, bizonyítékai ennek az általa szerzett első magyar disztichonok) ámulva és bámulva, de romlatlan, nyitott lélekkel és kitörő örömmel fogadta az új ritmust és formakincset, az ókori görögök szép, minden másnál értékesebb ajándékát nemzetünknek. HEXAMETEREK Mord fűzfáknak lombjai közt tüzel által az alkony, nem rebbennek a hűlő láztól mégsem a lombok. Vén horgász, aki ott gubbaszt a folyó vize szélén, s távoli hegy tarajáról kész ideszállni az éjjel. Szétomló vízimalmon két szép gólya mereng el, s tücskei cimbalmát veri vissza az alkonyi vízpart. Kék csillagfény áll őrt fenn a sötét-teli égen, s földnek hajlik már a kalász, mert vonzza az álom. Széttárt szárnyú, sötét bagoly úszik a réti homályba, lágy-puha sarju ölén négy kis nyúl játszva cikázik. Róka oson sóvár izzásu szemekkel az éjben: hallod-e nyújtott vészjajait sok réti madárnak? Fölneszei, elszáll erre a jelre a malmon a gólya, s el-beborít holtat s élőt a titokteli éjjel.
