Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Koncsol László: Ütemező VII.
ÜTEMEZŐ VII. (Színes magyar verstanj Koncsol László HEXAMETER A hat görögül hexa, a mérték, versláb, ütem pedig metrón. (Aki tanul, a görögbe is belekóstol: hexaéder, méter, metrum stb.) A görög hexametron (hat ütemű, hat verslábú) szóból alakult ki a latinos hexameter szóalak, tágabb jelentésében minden olyan időmértékes sorfaj jelölésére, amely hat meghatározott versláb-fajtából, például krétikus- ból vagy choriambusból állt, szűkebb értelemben (s ez a mi mostani esetünk) a hat daktilikus lábon szökellő verssor megnevezésére. E sorképlet élménye a görög régiségben annyira együtt járt a hőskölteményekével, hogy azonos vagy hasonló szavakkal jelölték őket: héróon (hősköltemény, illetve hősi sorfaj, azaz hexameter), héröikov metrón (hősi versmérték), eposz (beszéd, elbeszélés, elbeszélő — hősi — sorfaj): „Hosszú kiľenc napon át zuhogott vad vesszeje rájuk, / végre tizednap a népet Akhilleusz egybehivatta, / mert szívébe vetette e íervet a ftőkaru Héra, / szánva a szűntele- nül hulZő danaosz daliákat...” — hangzik az Iliász első énekének négy sora Devecseri Gábor fordításában, s az idézett sorokból már sejtjük is a daktilikus hexameter mibenlétét: alakját, hangzását, szerepét, hangulatát. A hexameter időegységeinek (moráinak) a száma huszonnégy. (A daktilusé négy: ezt szorozzuk meg hattal.) A sorfajban a daktilusok a két hosszú szótagú, szintén négy- morás spondeuszokkal (tá-tá) váltakozhatnak, s a hexameterben a daktilusok számának két szélső esetével találkozhatunk. Az első, ha a hat verslábból öt daktilus, s csak az utolsó láb spondeusz; ennek az ütemnek ugyanis mindig spondeuszinak kell lennie: „ezt adom | én teneked, körül | öntöm a\rannya\ a szarvát" (Iliász, 10. ének). Másik szélsősége, amikor a sor öt verslába spondeusz, s csak az utolsó előtti daktilus; ennek viszont mindig daktilusinak kell lennie: „Haj\í\tott íjját nyomban váljZára ve[feíte; / ordas | farkas\nak bő|rér öl|/örte macára, / vett a fe|/ére me|nz/érsisa|fco/, kele|itézt a ke|zébe...” Az idézet első két sorában spondeuszok helyettesítik a helyettesíthető daktilusokat, míg a harmadik sor már végig daktilikus. Olvassuk el őket néhányszor, s megértjük, milyen művészi kifejező szerepe, illetve ereje van a verslábak ilyen alkalmi cseréjének. A spondeusz lassítja a ritmust, feszültséggel telíti a visszafogott sort s a benne elmondottakat, majd a következő daktilus-sorozat irama feloldja a feszültségeit, mint a fölmetszett tályog, az átszakított gát vagy a hosszú készülődés után kirobbanó zivatar. A két szélsőség között, a két utolsó ütemre vonatkozó szigorú kötöttség tiszteletben tartásával a két négymorás versláb a művészi kifejezés ritmikai igényei szerint szabadon csereberélhető. Nem szabad felednünk, hogy a mély ókor görögjei, amikor hőskölteményeik, az Iliász és az Odüsszeia körülbelül három és félezer éve születőiéiben voltak, még táncolták is őket, s a Peloponnészosz egy vidékén ma is járják azt a táncot, amely valószínűleg a hősköltemények daktilikus haditáncából ered, daktilikus, de páratlan időegységű, ún. bolgár ritmusban; itt a rövid és a hosszú szótagok, illetve lépések aránya nem 1:2, mint az ógörög, a latin és a magyar versben, hanem 2/8:3/8, azaz 1:1,5. (Hétnyolcados fel
