Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - LÁTÓHATÁR - Ján Jonáš: Csend (elbeszélés)
szott a nyíláson. Nem volt útban a hasa! Soványak voltunk, mint a vizslák... Odabenn rakáson hevert a sok gránát, srapnel, akna, meg egyéb gyilkos fegyver... Hegyeztem a fülem. De Mitro bátyó azonnal visszatért a megboldogult Stopka bácsira, aki — amint vége lett a háborúnak — nyomban ugyanolyan spekulánssá vedlett vissza, mint amilyen annak előtte volt. Ma reggel nagyanyó hozzáfogott kisütni a zsírt. Čučko nem mutatkozik. Alszik a büdös. Elronthatta a gyomrát. Még ötször alszom nagyapóval, azután nagyanyó levisz a városba, édesanyámhoz. A fiúk szerint a városban semmi sincs. Madarat csak kitömve látsz, fészket egyáltalán. Pedig a mi Büszkénk Gerely-napra megborjazik. A kisborjú ott rúgkapál a bendőjében. Nagyapó mondta, hogy szorítsam rá a fülem, s én hallottam a rúgásokat. Ha üsző lesz, nagyapó megtartja. Tavaszra játszani lehetne vele. De én akkor már a városban leszek. A fiúk csúfolnak, hogy dajkálni fogok. Hogy anyunak még egy gyermeke lesz. Ugyan minek volna neki? S méghozzá olyan kicsi, hogy dajkálni kelljen?! A srácok összevissza beszélnek! No de egyszer megmutatom nekik, mi az a tűzszerész! Ne mondhassák, hogy az egész históriát kitaláltam! Még egyszer sem kutattam a leégett fűrésztelepen. A nyáj nem legel arrafelé, azt a helyet mindenki elkerüli. Nagyanyó egyszer azt mondta, hogy amióta az orvvadászok felakasztották ott az erdőkerülőt — mert egyikükre rásütötte a sörétes puskáját és nyomorékká tette őt —, azóta azon a helyen kísért. Minden nap pont délben, valamint éjfélkor megjelenik az erdőkerülő, és farkasüvöltést hallat. No, én biz nem megyek oda sem délben, éjfélkor. Hanem most, reggel. — Gyere, čučko, na ... na ... Keress ... Pfuj... Pfuj... Pfuj... Ne ugrálj rám! Pfuj, milyen hideg az orrod. Gyere, fussunk, mielőtt nagyapó észreveszi, hogy eltűntünk. Azonnal hazazavarna... Látod, Čučko? Hát nem megmondtam? Ráakadtunk... A markolata elrothadt. Kívülről a pléh is rozsdás már. így... Húzódj odébb... Ne lábatlan- kodj... A pirotechnikusok ezt így csinálják ... Szépen aláásunk. Alátámasztjuk ... Hagyd, hagyd, fogadj szót!... Ez nem játszani való kavics, te buta... eltakarítjuk az öreg faleveleket... így ni... Hagyd! Fussunk a fiúkért, a kanócért meg a gyufáért!... — Gyere, čučko ... szaladjunk ... Na ... na ... Čučko! Jössz ide?!... Čučko ... Ereszd! Adod ide! Čuč .. Miért lett egyszeriben ilyen csend? Čučko, na ... na ... na ... Hol vagy? Čučko! Nagyapó, nagyapó, hol van a Čučko? Mondja már meg, hol van a Čučko? Miért sír, nagyapó? Keresse meg a čučkót, a Čučko eltűnt... A Čučkónak nyoma veszett... Pedig ott volt, ahol a grá ... A gránát sincs már ott. Szerettem volna megmutatni a fiúknak... Édesanyámhoz akarok menni... Félek ettől a csendtől! Hallja, nagyapó, milyen csend van itt? ... Miért nem mond valamit? Nagyapó! Nagyapó, félek! Hiszen maga úgy beszél, mint néma Vasil. Egy szót sem hallok belőle! Ardamica Ferenc fordítása
