Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Kulcsár Ferenc: Látogatók (vers)
csonttá fagyott, jéggé dermedt bakák ... Fej nélküli, szent lovagok, lerombolt végtagú halhatatlanok ... Kitessékelték őket ölni, kínjukban emberhúst falni... Cipelték őket tündökölni, hősiesen szörnyet halni... Kézművesek, kőművesek, szíjjártók, ácsok, földművesek, bortermelők, bodnárok, bognárok, jobbágyok, zsellérek, kovácsok, kocsisok, sorolni sok, sorolni sokk, miféle s -fajta holtak omolnak, kiszemeltjei a sorsnak ... ... A szembogárba döfött kés ... ... A békés felnégyelés ... ... A rablánc: a „nyaklánc“, befűzve csörgőn „a“ háromezer évbe, rozsdája, szégyene, égetése a vérbe hatol és szül fertőzést, fekélyt... Rákot is végül... . . . Jönnek az árva nem-katona katonák, s nem-katona katonaként elvesztik a hazát. .. Értelmük a lét volt. .. Rajtuk a lét csúf folt, didergő semmi.. . Gyilkolásra s meghalásra kellett megteremni... ... Jönnek anyák, a mindenség sugaraiban süvítők ... A porban, a sárban nyüszítők . .. A semmiben visítok, térdre eső, tébolyult anyák ... Négy táj felől vinnyogva, sebzett nőstényállatként omolnak ... Ű, tengerekkel zokogok, égiháborúban robogók, öröklét-gyászú sötétek, őszibarack-arcúak, pithecanthropus-vének, szilfa-szívósak, tölgyfalomb-'najúak, szomorúfűz-szépek, nyárfa-derekúak ... Jönnek, özönölnek, megölt fiaik véres zászlójával zúdulnak szobámba ... Legyilkolt férjük mocskolt címerével besurrannak e cédrusfa-magányba ... Szíven döfött apjuk halálhörgésével törnek be visítva e világ-árvaságba, mellkasom őrjöngve bezúzzák, májamat, vesémet ittasan, lerészegülten körbefolyják,
