Irodalmi Szemle, 1986
1986/6 - Kulcsár Ferenc: Látogatók (vers)
vallatnak örvénylőn, vijjogva ... Miért, miért... Ki emelte jogra a háborodottakat... Ö, hagyjatok, jaj, engedjetek ... Sebeitekkel mellemben felétek megyek ... ... Nyár van ... Megint nyár van ... Zivatar végi, lucskos papírhajók bukdácsolnak a habzó árban ... A győzelemittas gyermek sírva fakad: elázott — szennyes rongy lett a „had“ .. S tegezni kezdi hirtelen a gyermek, kit tegnap még magázott, nyár van, minden ázott, csurog a víz a piros cseresznyeszemről, csöpög alá, csöpp, csöpp, az ereszről, csurran a vér a cseresznyeszemről, isten könnye csöpög az ereszről... Nyár van. Kár van. Minden kétszer látszik ... Az Űr és az Or kényszere játszik... ... A föld gyomra, a tenger berreg s az ég, rian, rian, reped a jég ... Aludni... lenne jó ... Kit is vártál ma este? ... Ó, aludni... nem ... aludni kell... Ha barátod jönne el... Az égboltnyi, habzó gondból, ha színed elé lobbanna álmodból. .. Ö víz alatt és föld alatt, levegőn, lángon áthalad ... A por fátyolát tűzre veti. .. A köd sátrait elégeti. . . ... mellbe szúrja a csönd angyalát s korbácsba fonja lenhaját... Rongyosan ... és kormos arccal, kigombolt inggel, törött karddal áll elém ... Kezdjük-e, pajtás, az elején ... ... Fölriadok a csöngetésre ... Ki jöhet? ... Ki lehet? . . . A néma könyvek bordáin betűtengerek ... Az alvó képekről nem jön felelet... Szememből az álom tébolyát dörgölöm, felöltöm füstszagú köntösöm, a zárban a kulcsot zörgőn elfordítom, s az ajtót kinyitva látom, ő az ... Nem csal az álmom ... És leülünk és beszélgetünk.
