Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - ÉLŐ MÚLT - Kövesdi János: Harcban fogant eszmék és eszmények (Beszélgetés Fábry Istvánnnal)

győzni őket arról, hogy a párt széles népfrontpolitikája nem jelenti a forradalmi elvek feladását, ellenkezőleg, ma az igazi forradalmiságot éppen az egységes háborűellenes népfront jelenti, mert a nép óriási többségének akaratát testesíti meg, nemzetiségre, nemre és vallásra való tekintet nélkül. A szlovákiai konferenciát 1936 februárjában tartották meg Bratislavában, a Tátra Szálló nagytermében. Én is részt vettem rajta. A beszámoló egész Szlovákia hatalmas fellendüléséről adott számot s ezt a felszólalások is igazolták. Novomeský elvtárs felszólalásában költői stílusban magyarázta meg a forradalmi értelmiség szerepét a fasizmus elleni harcban. Beszéde befejezéseképpen elszavalta egyik antifasiszta versét. A konferencián ismerkedtem meg Fejér, Borkanyuk, Lokota és több más kárpátaljai elvtárssal is. Hazatérve újult erővel és még alaposabb felkészültséggel folytathattuk a pártmunkát. (...) Hol gyalog, hol kerékpáron jártuk a városokat, falvakat; népgyűlésekre, előadásokra hívtuk meg a dolgozókat, amelyeken részt vettek az akkor már jól ismert antifasiszta írók, költők is. Fábry Zoltán, Háber Zoltán, Ladislav Novomeský, Ján Poničan és mások előadásait szívesen hallgatták, olykor megismétlésükre is sor került.

Minthogy területi titkárunkat bebörtönözték, Steiner Gábor elvtárs javaslatára ismét én végeztem a párttitkári teendőket. Sok volt a munka, ezért a központból gyakran küldtek segítséget, főleg a választási előkészületek idején. Áprilisban küldöttként utaztam Prágába — a VII. pártkongresszusra. Területünk valamennyi küldötte együtt utazott. Vezetőnk az akkori új kerületi párttitkár, a lévai Skolnyik József elvtárs volt, aki néhány nappal azelőtt érkezett haza a moszkvai pártfőiskoláról. Átbeszélgettük az egész éjszakát, Skolnyik elvtárs moszkvai élményeiről beszélt. Prágába érkezve — nem kis meglepetésemre — a csehországi fiatalok mindjárt közrefogtak, és egymásnak bemutatva magyarázták, ez az a Rimaszombatban elítélt Fábry, akiért annak idején tüntettek.

Delegációnkat a kelet-szlovákiai és kárpátaljai elvtársak asztalához ültették. Módomban állt közelebbről megismerni azokat az elvtársakat, akiknek neve gyakorta szerepelt az újságokban. Asztaltársaságunkról fényképfelvétel is készült, amelyet aláírtunk, sőt, pontos címühket is feltüntettük rajta. (Később, 1941-ben, a fénykép nyomós bizonyítékként szolgált ellenem Horthy kakastollasainak kezében.) A kongresszuson a főbeszámolót Klement Gottwald tartotta. Beszédét többször szakította meg tapsvihar, éljenzés. A beszámoló részletesen foglalkozott azzal a harccal, amelyet a köztársaság védelméért kell folytatni szoros szövetségben a Szovjetunióval. Foglalkozott a munkanélküliek harcával, a kisemberek, zsellérek, falusi dolgozók nyomorúságos helyzetével, a kapitalizmus válságának Igazi okaival, a háborús veszéllyel. Ezzel kapcsolatosan Gottwald elvtárs szólt harcunk legújabb formájáról, az egységfront-politika szükségességéről. Méltatta azt a helyes tömegpolitikai munkát, amellyel a pártnak sikerült végleg felszámolnia az opportunizmust, bolsevizálnia és megerősítenie szervezeteit. A kongresszus lényegében három nyelven folyt: csehül, szlovákul és németül, de volt több magyar és ukrán felszólaló is. Első esténk fénypontját a prágai Lucernában megrendezett ünnepség ígérte. A haladó szellemű prágai kultúrmunkások, művészek és főiskolások rendezték a kongresszus tiszteletére. Sokan itt láttuk először a Voskovec—Werich párost, Buriant és több ismert haladó antifasiszta színészt, énekest és más művészt. A kongresszus mély benyomásokat hagyott bennem. Azután még nagyobb felelősség- tudattal végeztem munkámat. Kevesebb romantikával és több meggondolással.

@ Miután leverték a spanyol szabadságharcot, ön mint a nemzetközi brigádok volt tagja a fjranciaországi) vernet-i büntetőtáborban együtt raboskodott olyan neves személyiségekkel, mint Münnich Ferenc, Rajk László, Ottó Hromádka, Juraj Winterstein, Knézl Ferenc, Alfréd Neumann és mások. Sokuknak sikerült a hírhedt táborból megszökniük és kapcsolatot teremteniük az illegalitásban dolgozó elvtársaikkal, s tovább harcolni a nemzetköziség szellemében ... Hogyan alakult az ön további sorsa a szökés után?

— A vernet-i tábor valóban büntetőtábor volt. Közülünk a legtöbben (az 52-ből kilencen) magyarok, mi csehszlovákiaiak és a németek hatan-hatan, a lengyelek öten, a többi nemzetiségekből pedig ketten vagy hárman voltak. Azon törtük a fejünket, milyen elv alapján válogattak ki minket. Abban állapodtunk meg, hogy valószínűleg azért van itt több magyar, mert közülük senki sem jelentkezett az idegenlégiókba. Rajtunk, csehszlovákiaiakon azért állnak bosszút, mert feltételekhez kötöttük a csehszlovák követ