Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - ÉLŐ MÚLT - Kövesdi János: Harcban fogant eszmék és eszmények (Beszélgetés Fábry Istvánnnal)

© A harmincas évek második felétől mind nagyobb a fasizmus veszélye a köztársaságra nézve, ilyképpen szinte természetszerű, hogy a párt VII. kongresszusa Klement Gottwald főtitkár kezdeményezésére népfrontkormány létrehozását javasolja. Henlein 1938 áprilisában kihirdette az ún. Karlovy Vary-i programot, mellyel Klement Gottwald „A munkáspártok közös eljárásáról" című cikkét szegezi szembe. Mi volt Gottwald elképzelése, s mennyiben bizonyult hatásosnak a köztársaság védelmére kidolgozott párttaktika?

■— Meg kell mondanom, hogy a harmincas években (vagyis nemcsak a Karlovy Vary-i henleinista program meghirdetése után, már előbb is) egyre nyíltabban hangoztatták a köztársaságunk feldarabolását, és nemcsak Henleinék, hanem Jaross, Szüllő és Es.terházyék éppúgy, akik a német fasiszták támogatásával követelték a versailles-i szerződés érvénytelenítését. És annak dacára, hogy pártunk leleplezte ezen szándékokat és követelte az említettek tevékenységének betiltását, a kormány semmit sem tett. Hanem inkább még ekkor is a kommunistákat börtönözték be. Miért? Azt hiszem, ez legjobban a következő epizódból derül ki: Mikor a parlamentben a kommunista képviselők erélyesen követelték működésük betiltását és az államvédelmi törvény értelmében bírósági felelősségre vonásukat, a cseh kapitalisták egyik szószólója kettészakított egy ezres bankót és azt mondta: „Maguk falra festik az ördögöt. De még ha igazuk is lenne, ennek a bankónak az egyik fele az enyém maradna. Ám ha maguk kerülnének uralomra, a bankó mindkét részét elveszítenénk.” (Ezzel természetesen arra célzott, hogy még mindig jobb lenne a német megszállás, mint lemondani busás hasznukról, a többletprofitról, a csehszlovákiai dolgozók javára.)

1931-ben a párt minden üzemben, városban, faluban népfront-akcióbizottságokat állított fel. Ugyanaz év februárjában pártunk, úgyszintén az akcióbizottságok révén, éhségmeneteket szervezett. Ezek a tüntetések alapjaiban ingatták meg a csehszlovák burzsoá rendszert. A kormány rákényszerült, hogy bizonyos szükség-munkaalkalmakat biztosítson. Így épült több kaszárnya, vágóhíd, számos út (sajnos, még a Kassán, Michalóvcén át a szovjet határ felé vivő, később a Szovjetunió ellen felhasznált stratégiai főút is), azonfelül a vöröskő-margitfalvai vasút és más egyéb. Akit meg nem tudtak ellátni munkával, annak kénytelenek voltak nagyobb munkanélküli segélyt folyósítani. Mint már említettem, az első csehszlovák köztársaság jellegzetesen imperialista állam volt, és mint ilyen, aktív részesévé vált a szovjetellenes intervenciós készülődésnek. Részint az angol—francia nagytőke kiszolgálójaként, másrészt pedig mint a kisantant egyik legaktívabb tagja. Ezt a politikáját hűen folytatta egészen addig, míg csak Hitler fel nem mondta a Nemzetek Szövetségében való tagságát, és az Anschluss értelmében be nem kebelezte déli szomszédunkat, Ausztriát. Hitler ezen nyíltan riasztó cselekedetére a csehszlovák kormány azzal felelt, hogy barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött a Szovjetunióval. Persze, hogy ki miként gondolta és értelmezte a köztársaság védelmét s a Szovjetunióval kötött szerződést, a későbbiekben kiderült. Ezt a „segélynyújtást” sajnos több mint huszonötezer kommunista, sok tízezer cseh, szlovák, magyar, ukrán és német nemzetiségű hazafi életével pecsételte meg.

De a nácibarát jobboldal az ezerkoronás bankóhoz és annak történetéhez még akkor is hű maradt, mikor már a Vencel téren német fasiszták meneteltek. Osudskýék még 1940 nyarán is szívesebben látták a hitleri megszállókat, mint például a volt spanyol harcosokat a csehszlovák hadseregben, melyet Dél-Franciaországban szerveztek.

9 Az 1936-os szlovákiai pártkonferencián s az ugyanabban az évben megtartott VII. kongresszuson ön olyan neves baloldali művészekkel is találkoztt, mint Ladislav Novo- meský, Ján Poniäan, František Burian, a Voskovec—Werich páros és mások...

— Ügy van. De először még hadd mondjak el néhány történelmileg fontos tényt a szóban forgó konferenciával és kongresszussal kapcsolatosan. 1936 januárja mozgalmas napokat hozott — lázasan készülődtünk a szlovákiai pártkonferenciára és a CSKP VII. kongresszusára. Amikor hazakerültem a börtönből, már javában folytak az alapszervezetek pártgyűlései és a küldöttek megválasztása a járási, területi és a szlovákiai pártkonferenciára. Magam is részt vettem a losonci, a tornaijai és a feledi konferenciákon. Emlékszem azokra a vitákra, amelyek a járási konferenciákon olykor a végsőkig kiéleződtek. Sokan nehezen értették meg népfrontpolitikánkat, amely szerint keresni kellett a lehetőséget a szociáldemokratákkal és a cseh nemzeti szocialistákkal való közös fellépésre az egyre fenyegető fasizmus és a háborús veszély ellen. Meg kellett