Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - ÉLŐ MÚLT - Kövesdi János: Harcban fogant eszmék és eszmények (Beszélgetés Fábry Istvánnnal)

den ilyen próbálkozását vérbe fojtották. Miért? Mert hiányzott az az elmélet — és az a szervezett vasfegyelem —, amely az elkeseredést egy közös erőben egyesítette volna.

Azt is tudjuk, hogy a nagy francia forradalmat értékelve Marx, a forradalmi munkás- mozgalom elméleti alapjainak lerakója egyik eszmefuttatásában a következőket írta: „Ha a munkásosztály tudatában lenne annak, micsoda erő van a kezében, egy pillanat alatt összeroppantaná a világot”. Az is közismert, hogy Marx és Engels elmélete — és a saját tapasztalatai — alapján elindulva a Lenin vezette bolsevikok csoportja — mely (az első világháború kitörésekor) egyedül maradt hű Marx elméletéhez s a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” törvénynek beillő alapjelszóhoz, ami annyit jelentett, hogy nem szavazták meg a hadi hiteleket, mint a többi szociáldemokrata pártok, amelyek ezáltal elárulták a nemzetköziség elvét. Ennek következtében a bolsevikok kimondták egy új forradalmi párt megalapításának a szükségességét. Természetesen e tekintetben jelentős mértékben befolyásolták az események alakulását az első világháború szenvedései is. A bolsevikok idejekorán felismerték, hogy ez a háború nem az egyszerű emberek harca, mert nekik csak még nagyobb borzalmakat és gyötrelmet hoz, míg az uraknak még nagyobb hasznot bűnös kizsákmányoló rendszerükhöz. Ezért fogadták el a cári Oroszország kegyetlenül elnyomott népei a lenini felhívást: Fordítsátok fegyvereiteket a kizsákmányolóitok ellen, dontsétek meg a cár uralmát! Történelmi tény, hogy a háború idején a cári Oroszország területén sok tízezer cseh, szlovák, magyar hadifogoly volt, akikre szintén nagy hatást gyakorolt mindaz, ami ott történt — mert hiszen már nálunk is megelégelte a sanyargatott dolgozó nép a szenvedést. A volt hadifoglyok — akik közül sokan részt vettek a nagy októberi szocialista forradalomban —, hazatérve a bolsevikok példájára jó irányba kezdték terelni a már létező szociáldemokrata párt fejlődését. A hazatérők sorából kerültek ki azok is (például Jaroslav Hašek, Szántó László, Szabó László és mások), akik megalakították az Osztrák—Magyar Monarchia területén élő kommunisták csoportját. Űk már hangosan követelték a háború befejezését s az Osztrák—Magyar Monarchia feloszlatását, minden nemzet és nemzetiség szabadsághoz és önálló állam alakításához való jogát. Az önálló csehszlovák állam meg is alakult. Az új állam legerősebb pártja a szociáldemokrata párt volt. Csakhogy ez a párt lepaktált a cseh és szlovák nagytőkésekkel, s tagjai elárulták azokat, akik szavazataikkal hatalomra juttatták őket. A marxista baloldal aztán ebből — különösen a prágai Lidový dűm elfoglalása és az általános sztrájk leverése után — levonta a tanulságot: az új forradalmi munkáspárt megalakítása elkerülhetetlen és halaszthatatlan. (Magam ezen időkre mint kilenc-tíz éves gyermek emlékszem vissza, úgy, ahogyan azt a Forradalom katonája című könyvemben megírtam.)

9 A nagy októberi szocialista forradalom hatása nélkül természetesen aligha gondolhattak volna Közép-Európában a munkások saját kommunista párt létrehozására. A húszas évek legelején mennyiben jelentettek iránytűt Lenin cikkei és beszédei a CSKP mindennapi tevékenységében?

— Mi, Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagjai, nemzetiségre való tekintet nélkül bízvást lehetünk büszkék arra, hogy pártunk az orosz bolsevikok pártja mellett mintaképül szolgálhatott a proletár internacionalizmus elvének megvalósításához. Ez többek közt azzal az élő példával is bizonyítható, hogy a Magyar Tanácsköztársaság leverése után több száz emigránst bújtatgattunk hazánkban, olyanokat, akikre börtön, kínvallatások, esetleg akasztófa várt volna. Az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjának számos sajtótermékét nálunk nyomtatták ki, majd azok a mi segítségünkkel jutottak ismét át a határainkon Magyarországra. Azonkívül, noha nincsenek birtokomban statisztikai adatok, meggyőződésem, hogy a balkáni népek azon fiai, akik a nemzetközi brigádokban harcoltak Spanyolországban s a német, osztrák, lengyel emigránsok, de főleg a magyar elvtársak a mi pártunk segítségével jutottak ki Spanyolországba. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy a CSKP fejlődésének árnyoldalai is vannak. Miután a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban ideiglenesen konjunktúra alakult ki, bizonyos mértékben a forradalmi erjedés is alábbhagyott. A türelmetlenkedők, akik mindenáron erőszakolni akarták a forradalmi megmozdulásokat, elhanyagolták a mindennapi kenyérért való harcot. Azt mondták (pl. a Fríd—Weisz-féle csoport), hogy nem kell az erőnket apró reformokra pazarolni. A „világforradalom” erőltetése volt az elméletük. Nem vették figyelembe, hogy a burzsoázia rendezte sorait, jól kiépítette elnyomó gépezetét, szétforgácsolta a dolgozó néprétegek közös igényeit, törekvéseit,