Irodalmi Szemle, 1986
1986/5 - LÁTÓHATÁR - Kövesdi János: Nem elég az életnek csak a boldog oldalát felmutatni (Vaszilij Suksin vallomásaiból)
mennyi folyón kell még tározókat építenünk! Mennyi földet kell még felszántanunk, megkapálnunk, és ki csinálja mindezt — csak gondolja meg! Ön előhúzta a tollát: Alkossa meg napjaink hősét. Meg akarom alkotni! Ö az, aki földet kapál, gépkocsit vezet, féltékeny a feleségére, iszik, gátat épít a Jeny isze jen, építi a kommunizmust. Ez az ember élő, aki ma, most él. Miért tanácsolja Ön (Ny. Tumanovával egyetemben), hogy hősöket találjak ki?! A kommunizmusnak talán erre volna szüksége? Nem hiszem. Ön valahogy furcsamód siet: csak nehogy ... Mindany- nyian sietünk. De hiszen ön kényelmes fotelban ül, filmeket néz; csakhogy sokkal keményebb életek vannak, rengeteg halaszthatatlan munkával teli életek... Én minden emberben, aki belegörget egy kőtömböt a Jeny isze jbe, hőst látok, ön pedig tagadja őt. ön voltaképpen valamiféle hallatlan tetteket követel (mindennap találkozhatunk ilyen tettekkel, ám nem támadás közben, fejjel a falnak: nincs támadás). Miért zavarja meg a művészeket, miért küldi őket a fantáziálás, a kitalálás birodalmába, ahelyett, hogy sok szerencsét kívánna nekik a szovjet élet egyenes, tisztességes útjához? Tegyük fel, hogy kitalálunk valamilyen hőst. Csakhogy senki sem fog hinni neki... (Ön azt mondja: olyan hőst találjon ki, hogy mindenki higgyen neki!) Képtelen vagyok rá. (A magam nevében mondom: nem vagyok képes rá.) Ha legalább sikerülne igaz történeteket mesélnem az életről! Semmi mást nem tudok. És én ezt tartom a művész kötelességének. Nos tehát — befejezésképpen — nem hinném, hogy népünk jövője kevéssé érdekelne és izgatna, mint Önt. Üdvözlettel Vaszilij Suksin. (V. M. Suksin magánlevéltára. Megjelent az Oktyabr 1966. 2. számában.] AZ ERKÖLCSÖSSÉG — AZ IGAZSÁG A megfontolt, okos ember bizonyára mindig és mindenütt megérti az idők járását, ismeri az igazságot, és ha olyanok a körülmények, hogy jobb róla, mármint az igazságról hallgatni, akkor hallgat. Az okos, tehetséges ember bizonyára megtalálja az igazság kimondásának megfelelő módját, ha csak jelezve is, ha csupán fél szóval is — különben csak gyötrődne, fölöslegesen élne, erről meg is van győződve. A zseni villámokat szórva és mennydörögve zúdítja az igazságot az emberi fejekre és lelkekre. Lehet, hogy a körülmények legyűrik őt, ám ő megteszi, amit tennie kell. Csak a tehetséges ember képes pontosan kifejezni a kort, amelyben él (dalban, valamilyen tettben, vágyaiban, regényben), lehet, ő maga nincs is ennek tudatában, ám fölnyitja gondolkodó és okos kortársai szemét. Oroszországban előfordul még egy embertípus, akiben az idők igazsága oly elemi erővel emeli fel a hangját, mint a zseniben, oly türelmetlenül, mint a tehetségesben, oly leplezetten és elhallgattathatatlanul, mint az okos emberben ... Ez — a kis ostoba. Régen fölfedezték, régóta tudnak róla (őrült, ütődött teremtés — sok ilyennel találkozhattunk az orosz irodalomban, a népmesékben, népmondákban], talán nem Is kellene ilyen hangsúlyozottan fölemlegetnem ... (...) A nem kispekulált hős nem lehet csak erkölcstelen vagy csak erkölcsös. Ámde hogyha kitalált, hogy kielégítse valakinek az elképzeléseit, rendkívül erkölcstelen típussá válik. Valaki be akart csapni valakit, meglopni valakinek a lelkét... Az anyaginak nevezett szférában az ilyesmiért bíróság jár. A hazugság, ámítás és talpnyalás világából való kémek mérhetetlen károkat okoznak a szellemi életben! Mint minden embernek, aki valamelyik művészeti ágban tevékenykedik, még „bizalmas” kapcsolataim is vannak az olvasókkal és a nézőkkel, mégpedig levelezői viszonyban állok velük. írnak nekem. Kérnek. Tökéletes hőst követelnek tőlem. Szememre vetik, hogy goromba, részeges s ehhez hasonló figurákat hozok létre. Persze, meglep szemrehányásaik és szitkozódásaik bizonyos lineárissága. Nagyon ritkán érzem, hogy meg vannak győződve saját igazukról. Ám annál inkább meglep a kifogások sokaságában a szenvedélyesség és a harag. Ez megfontolandó! Majdhogynem olyan fenyegetések ezek, mintha például valaki a sarok mögül fejbe kólintana egy téglával. És mit követelnek tőlem? Hogy engedjem szabadjára a fantáziámat, hogy mindenféléket találjak ki. De ha a levélíró szomszédja munkába jár, ha szabadnapos, iszik (időnként
