Irodalmi Szemle, 1986
1986/5 - LÁTÓHATÁR - Kövesdi János: Nem elég az életnek csak a boldog oldalát felmutatni (Vaszilij Suksin vallomásaiból)
NEM ELÉG AZ ÉLETNEK CSAK A BOLDOG OLDALÁT FELMUTATNI... (Vaszilij Suksin vallomásaiból) ÉLETRAJZVÁZLAT 1929. július 25-én születtem Szrosztki faluban, a bijszki terület altaji kerületében, földműves családban. Szüleim a mezőgazdaság kollektivizálása óta kolhozparasztok (1930). Apámat 1933-ban letartóztatták a biztonsági szervek. További sorsáról semmi tudomásom. 1956-ban teljes mértékben rehabilitálták. 1943-ban befejeztem a falusi hétéves alapiskolát, a bijszki gépészeti ipariskola tanulója is voltam, de abbahagytam a tanulást. A kolhozban kezdtem el dolgozni, 1946-ban pedig elmentem a faluból. Dolgoztam a kalugai turbinagyárban, a vlagyimiri traktorgyárban, építkezéseken Moszkva környékén. Váltakozva voltam segédmunkás, géplakatos a lengyárban, mázoló- tanuló, rakodómunkás. Sehogyan sem tudtam „lábra állni”. Két ízben csaknem rám mosolygott a szerencse. A vlagyimiri katonai parancsnokság — „mint abszolút egészséges és jófejű ifjút” — elküldött a tambovi terület egyik repülőipari iskolájába. Minden okirat, a számos különféle bizonylat ott volt velem. Útközben valamennyi elveszett, így aztán nem volt bátorságom visszatérni az iskolába. Vlagyimirba se mentem vissza — ott, a katonai parancsokságon igen jóindulatú emberek dolgoztak, s elvégre nem szomoríthattam őket azzal, hogy ilyen kétbalkezes vagyok. Az életben mérhetetlenül sok jó emberrel találkoztam. Egy Moszkva melletti kisvárosból még egyszer elküldtek tanulni, Rjazanyba, a katonai autóipari iskolába. Nem feleltem meg a felvételi vizsgán, matematikából. 1949-ben bevonultam a haditengerészethez. A kiképzőegység Leningrádban volt, azután a Fekete-tengeren szolgáltam, Szevasztopolban. Katonai rangom: rajparancsnok, szakosításom: rádiós. A katonai szolgálat letöltése után hazatértem. Mindig sokat olvastam. Elhatároztam, hogy levelezői tagozaton leérettségizem. így is lett, csak hát ismét megbuktam matematikából, ősszel pótvizsgát kellett tennem. Az érettségi bizonyítványt az első kis sikernek tekintem. Attól kezdve nem ismerek akkora erőfeszítést. Azután tanító lettem, feljogosítva a munkásifjúsági esti iskola igazgatói tisztségének betöltésére is. A hetedik osztályban oroszt, irodalmat és történelmet tanítottam ... (V. M. Suksin magánlevéltárából, 1966] AZ ÖN FIA ÉS FIVÉRE CÍMŰ FILMRŐL Nem tudok okosabb dolgokat mondani, mint amit már elmondtam ... Arról, hogy — Az ön fia és fivére című filmben — állítólag szembeállítom a falut és a várost. És az intelligenciáról. Azzal a vallomással kezdem, hogy mindent az intelligenciának köszönhetek, hogy nincs okom olyasféle rossz erőnek feltüntetni az intelligenciát, melyet szemmel kellene tartani ... A falut szeretem, de úgy gondolom, hogy a faluból el lehet távozni. Lomonoszov is elment, és ez nem volt kárára az orosz nemzetnek, ám a kérdés a következő: hova érkezik az ember? A falusi embert a városban azonnal elnyeli az „intelligensek” túlsúlyban levő környezete. Ez az első erő, mely magával ragadja, a saját tapasztalatomból tudom. A városi emberek azt akarják, hogy a falusi olyan legyen, mint ők, ám ugyanakkor már a kezdet kezdetén meg is vetik egy kicsit —
