Irodalmi Szemle, 1986

1986/1 - Koncsol László: Ütemező II. (színes magyar verstan)

Az ilyen kitartón és egyenletesen zakatoló ritmusokban mindig van valami primitív, őselemi erő. Ilyen a proceleuzmatikus ütem is, ha konokul és hosszan ismétlődik vala­hol. Sztravinszkij Tavaszi áldozás (Jelenetek a pogánykori Oroszországból) c. szimfo­nikus balettzenéjére gondolunk: a mű első részében csakhamar fölhangzik, majd rövid időre önállósul, s a második rész (Az áldozás] kezdetén egy elemi erejű, hosszú üstdob- szólóban mintegy lemeztelenedik ez a barbár ritmus: ti-ti-ti-ti j ti-ti-tl-ti | ti-ti-ti-ti | ti-ti-ti-ti... A dob proceleuzmaikusokat dübörög, a később beleszövődő fúvósok pedig egy éles „második paiónra” (ti-tá-ti-ti) épült motívumot ismételgetnek. A pirrichiusok- kal kapcsolatban (ti-ti) már említettük Hacsaturjan Kardtáncát meg azt, hogy a két versláb között általában nehéz éles határt húznunk. Hangulat szempontjából is nehéz, nemcsak szerkezetileg, hiszen a Sztravinszkij-balett tavaszi ösztönöket megidéző dübör­gése és a kardtánc-zene vijjogó ragadozó-irama között nem nehéz fölismernünk a vér­rokonságot. A proceleuzmatikust a hagyomány önálló, az újabb verstan összetett verslábként ke­zeli, de mindenképp csak mint ritka, helyettesítő ritmuselem jutott szerephez az antik drámaköltészetben. Négymorás spondeuszokat és anapesztusokat helyettesített, rend­szerint a minden gátat és mértéket átszakító izgalom vagy fájdalom ritmikai festésére: „És Kad|mos há]za megörül, j s a fekete / Hádés | sirásjsal, jaj|gatás|sal gaz|dagul (...) Öh Zeus j édes ijgéje, mi j jót hozol ] a sok ajrannyal (...) Lökni az j útról, | s maga is az | öreg úr (...) Kileste, j hogy a kocsi j mellé J lépek, j és (...) Ügy jósolt, j hogy az én I fiam öli | meg őt (...) Kívántál | ide a mejzőkről: j ezt csak a (...) Lassan öjreg, mit j bántod őt? j Hiszen a te (...) Nyaka körül | egy kötél | hurka. Ahogy | őt (...) Kikhez | jut el a/ajkamról j a hang? (...) Elérjenek | testvé|ri kezeim, j e bús..” (Szophoklész: Oidipúsz király. Babits Mihály fordítása.) Önálló szerepekhez azért nem jutott verslábunk, amiért kisöccse, a pirrichius, továbbá közeli rokona, a tribrachisz (ti-ti-ti) és a pentabrachisz (ti-ti-ti-ti-ti) vagy a molosszus (tá-tá-tá) sem: mind túlontúl éles, karakteres lábak, elegyítetlenül éles és egyhangú ritmust kínálnak, némi komikus mellékízzel, így főleg csak karakterdarabok, gyermek­versek, paródiák ritmikai vázaként alkalmazhatók. Nem véletlen hát, hogy leggyakrabban Weöres Sándor gyermekverseiben találkozunk vele, bár nála is egyéb négymorás verslábak, spondeuszok (tá-tá), daktilusok (tá-ti-ti) és magyar, elöl hangsúlyos anapesztusok (ti-ti-tá) társaságában: „Fut, robog a | kicsi kocsi, j rajta ül a | Haragost (...) Ha kiborul | az a kocsi, | leröpül a | Haragosi (...) Fut a havon | a fakutya, j vele fut a | retyerutya (...) Ha kiborul \ a fakutya, | lepo­tyog a j retyerutya, / din don j diridongó. (Magyar etűdök 4. Az utolsó sor két verslába spondeusz, illetve emelkedő jónikus: ti-ti-tá-tá.) „Bolygó zápor / libben, táncol, / suhog a fü | sűrűjén, | fa ágán (...) kivirul a j ragyogó j szivárvány.” (M. e. 5. A kőt záró láb anapesztus és bacchaeus.) „Csipp, / csepp, / egy csepp, / öt csepp, / meg tíz: / olvad a jégcsap, / csepereg a | víz.” (M. e. 9. Itt a tárgy — a „mese” — és a ritmus párhu­zamos kifejlődése érdemel különleges figyelmet: kétmorás szótagok + spondeuszok + daktilus-spondeusz + proceleuzmatikus. A mozgás egyre szaporább.) „Tekereg a j szél, ! kanyarog a J szél, / didereg az j eper-ág: / mit üzen a | tél? / Fuj a szél, | fuj a szél, / de morog a | szél...” (M. e. 36.) „Árok mellett / üszkös a j fadereka, / üszkös a j fadereka, / kikorhadt...” (M. e. 39. j „Megy a kocsi, | fut a kocsi: / patkó-dobogás. / Megy a vonat, ] fut a vonat: / zúgó robogás. / Vájjon hova | fut a kocsi? (...) Vájjon hova j fut a vonat? (...) fut a sinen j a kerék, / forog a fcejrék. / Fekete az j alagút, / a masina j fut.” (M. e. 43.) „Télen-nyáron ( fuvaroz a | Márton, / erdőn-völgyön | vona- toz a | Pál...” (M. e. 44. A nyolc sorból hat azonos ritmusszerkezetű: 2 spondeusz + proceleuzmatikus + teljes vagy fél spondeusz.) „Árnyak | sora ül a | réten. / Nyáj zsong | be a /aZujvégen. / Zúg-dong | sűrű raj a | fákon. / Békák | dala kel az j árkon. / Bim-bam! j torony örejgében / érc-hang j pihen el az ] éjben...” (M. e. 84. Itt a tizen­kettőből tizenegy sor ritmusszerkezete azonos: spondeusz + proceleuzmatikus + spon­deusz. Érdekesen és indokoltan módosul a nyolcadik sor ritmusa: „Lassan j jön a pász­tor | álma”. A proceleuzmatikus helyét egy lassúbb „harmadik paión” — ti-ti-tá-ti — foglalja el.) „Jön a kocsi, | most érkeztünk, / alaposan | eltévedtünk, / derekasan | áztunk-fáztunk, / no de kicsit j elnótáztunk...” (M. e. 56. Itt két-két spondeusz követi verslábunkat.) Végül a Robogó szekereket említenénk Weörestől. A pirrichiussal kap­csolatban ugyan már idéztük ezt a ritmikai remeket, de azt is elmondtuk, hogy olykor

Next

/
Oldalképek
Tartalom