Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - Poór József: Kései látogatás (elbeszélés)

elámult. Hiszen a riasztással Behemőt naponta, sőt félóránként jelez a világnak. Vár valami segítséget. Hát persze! Hogy ez senkinek nem jutott eszébe!

Gerzon János portája ekkor került megfigyelés alá, s ha Behemót kitette a lábát otthonról, Kobak és Verébke kisérő figyelme a faluban sem hagyta magára. És gyűjtötték azt a kevés adatot, amit a Gerzson porta lakóiról még begyűjthettek.

Amikor a doki harmadízben tartott előadást az intézetben, s amikor kiderült, hogy ezentúl még gyakrabban, vagyis háromhetenként eljön a gyerekek közé, Kobak jegyzeteket kezdett készíteni a hallottakról. És a kölyök füzetében szaporodtak a sorok. Látszólag komor és korához képest még súlyos gondolatok találtak helyet a jegyzetekben. Mert mit szóljunk az alábbi mondathoz: „Az emberek lelkűk tükrében látják az életet, de sokan nem tudják, hogy ezt a tükröt tisztán kell tartani”. Kobak egy napon megfordította az irkát, s felnyitva az innenső oldalt, hosszú töprengés után írni kezdett: TERV a Gerzson János, más néven Behemót életébe való beavatkozásra. Alatta: első pont. A számozás után többször áthúzott, de még olvasható rövidke mondat: Mi a tészta? Utána és helyette: Mitévők legyünk? Mert A) = ahol nincs olyan termés, ott nem kell riasztani a szárnyas állatot, mint Behemót látszatra nagyon tüntetően (és furfangosan) teszi a néppel. A néppel áthúzva, utána és helyette: állatokkal. B) =

.. És utána még annyi észrevétel, ahány betűje van az ábécének.

Kobak kilesett a fák mögül, hogy még egyszer szemrevételezze a helyzetet. Behemót még mindig a tetszhalottat játszotta, s Kobaknak viszketni kezdett a tenyere. A fiú, hogy erőt vegyen elégedetlenségén, hanyatt dőlt, percekig várt, majd Verébkéhez fordult.

— Aki mindent megtett s mégis alulmaradt, fölmentheti magát.

— Akkor én menteném magamat — nézett könyörgően Verébke.

— Te azt se tudod, hol lakik a jóisten — csattant fel Kobak.

— Ezt is a doki mondta.

Kobak bólintott.

— Akkor még maradhatok — mondta holtsápadtan Verébke.

Kobak intett: emelkedés. Felálltak, s nekifogtak annak, aminek ürügyén itt lehettek: az ibolyaszedésnek. Már vagy fél órája szedték az ibolyát, amikor váratlanul megnyi- kordult az Ilonka nagysága ablaktáblája; Verébke elejtette az ibolyacsokrot. Az ablakból mészfehér kéz csúszott elő, maró-fehér színű alsőkar, s Kobak álomszerűén féltérdre hullott.

— A naccsága — súgta Verébke, de Kobak mellette termett és torkára forrasztotta a szót.

Az ablakból a kéz olyan lassan tűnt el, mint az emberből a félelem.

Kobak a saját karjába csípett.

— A szentségit — suttogta —, ébren vagyok.

Mert nemhogy a nagyságát, annak fél karját sem látta még élő gyerek. Így ez az esemény nagy-nagy titkot, váratlan dolgot, valami borzalmat sejtetett. Mindez azonban szelídebb dolgokkal is párosult, mint például poros ládákkal, melyeknek vélt tartalma a gyermeki vágyak netovábbját jelentette. Bizonyára ez segítette elő a TERV megszületését, s hatással volt annak későbbi alakulására is.

Nemrégen, egy sötét éjszakán Kobák és Verébke a TERV szerinti portyájuk végeztével éppen takarodóra masíroztak, amikor véletlenül — mert másképpen ez hogyan magyarázható — a józan Behemótba ütköztek. Behemót józanságát az is bizonyítja, hogy mikor Kobak atyjának titulálta őt, meg se nyikkant. Mi több, még utána sem káromkodott. S mikor Kobak szóba hozta a vadont, ahol temérdek ibolya tenyészhet, Behemót beleegyezett látogatásukba, s ezzel bizonyította, hogy a józanság eszét vette. Mert különben Behemót, ez a hórihorgas és rendkívül sovány cipész még hatósági emberrel is csak a kerítésen át tárgyalt, miközben egy rozsdás vacakkal kaszálást mímelt. Tény, hogy óvatosságával éppen azt érte el, amit elkerülni kívánt: a feltűnést.

Úgy látszik, Behemót életében a józanság olyan ritka esemény volt, hogy e páratlan pillanatra még részegségében is visszaemlékezett, mert mikor Kobak és Verébke megjelentek a terepfelderítésnek szánt ibolyaszedésre, suta készségeskedése Kobakból már- már vaskos nyerítést váltott ki. Igaz, hogy félszeg kedveskedése közben kétszer is elmondta, hogy meghalt az apátok, s ilyenkor magára mutatott, de ettől függetlenül állta a szavát. Am az ügyükben való túlzásba vitt falazása Kobakban gyanút keltett.