Irodalmi Szemle, 1986
1986/3 - KRITIKA - Fülöp Antal: Evidenciák
(Néhány sor Grsndel Lajos Áttételek című könyvéhez) Fiilöp Antal Grendel Lajos Áttételek című könyvével új tájékozódási pontot teremtett a csehszlovákiai magyar prózairodalomban. Grendel prózája — egy bő évtized írói erőfeszítéseinek eredményeként (bár Itt az erőfeszítést csupán mint egy minőségi szinthez való ragaszkodás attitűdjét említem) — előző három könyvében fokról fokra magasabb szinten realizálódva fejlődött idáig. Mostani, negyedik könyve alapján ez a fejlődés, nagyon biztatóan — s hadd tegyem hozzá, hogy prózairodalmunkban némiképp magára maradva — immár a nagy irodalom minőségi szféráit ostromolja. Amikor azt mondom, hogy Grendel az Áttételekkel új tájékozódási pontot teremtett, nem vagyok egészen pontos, mivelhogy prózairodalmunkban előtte talán nem is született olyan érvényű mű, amely betölthette volna ezt a szerepet, vagyis amely esztétikai értékeivel képes lett volna igazi szellemi gravitációt gyakorolni. Ez alatt olyan művet értek, amely az irodalom zordonabb elvárásainak is eleget téve, információs, pszichológiai, szociológiai, dokumentatív s minden ehhez hasonló komoly értékekben bővelkedik, s napi életünkből merítve képes elővarázsolni azt a fényt, bájt, humort, örömöt, ami minden igazán jó könyv sajátja, ha mégoly súlyos dolgokkal foglalkozik is. Amelyről nemcsak azért tudunk, mert létezését regisztrálnunk illik, hanem mert önmagáért lehet szeretni, és olvasása vagy akár újraolvasása szükséglet... Amely példaként állhatna irodalmunkban, alkotói energiákat szabadítva fel azáltal, hogy a benne fölmutatott sorsokkal nemcsak elvont és általános vonatkozásokban érzünk közösséget (mint mondjuk a világirodalom olvasása közben), hanem a személyünket mélyen átjáró közérzeti azonossággal ... Prózairodalmunkban megjelentek ugyan a jellegzetesen hazai, nemzetiségi sorsok, igazán nagy olvasmányélménnyé azonban nem váltak. írói-alkotói tudatunkban az olvasmányélmény (vagy az élményszámba menő olvasmány) és a hazai valóság ábrázolása egymástól külön-külön létezett, így a példa, a maga ösztönző erejével, elmaradt... Hiánya talán eléggé föl nem becsült, vagy ha Igen — s ez a rosszabb! —, nem eléggé hangsúlyozott hézagot jelentett irodalmunkban. Akkorát mindenesetre, amekkorát az irodalom megújulásához (s mint ilyenhez, egyáltalán az irodalom folyamatos létezéséhez) szükséges létfeltétel hiánya jelent. Ugyanis példa-művek feszültséget és mozgást gerjesztő hatása nélkül nincs irodalmi megújulás, azt meg már hozzá sem fűzöm, mivel járhat a megújulás képtelensége. Megítélésem szerint Grendel Lajos könyve, az Áttételek — szépséghibái ellenére — ilyen példa-mű lehet irodalmunkban. Grendel — a kor nagy és átfogó tudati-közérzeti mozgásaiba ágyazva témáját — az egyéni lét, az individuum szabad, társadalmilag is legértékesebb kiteljesedése szempontjából ábrázolja a társadalmi környezetet, s ebből a viszonyításból, mindenkori európai mércéhez igazodva, néha megdöbbentő mélységű összefüggésekre mutat rá. A felismerés erejével nyilallnak belénk ezek a — prózairodalmunkban szinte egyedülálló — mélységek. Milyen eszközökkel éri el mindezt az író? Találomra ragadjunk ki egyet alkotói eszköztárából. EVIDENCIÁK
