Irodalmi Szemle, 1986

1986/2 - KRITIKA - Mészáros László: Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai

Érdemes felvillantani az említett tematikai tárgykörök százalékos arányát, mert nézetem szerint ezek a számok Csanda egész munkásságára is jellemzőek:

— irodalmunk története 40 %

— kuruc kori költészet 37 %

— kortársi kritika 12 %

— irodalmunk kapcsolatai 11 %

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az irodalmi kapcsolatok tárgya Csanda elemzéseiben szinte teljes egészében irodalomtörténeti jellegű (Fábry, Mikszáth, E. B. Lukác). Nyilvánvalóan irodalomtörténeti jelentőségű a török—kuruc kori költészet feltárása és elemzése is, így Csanda Sándor irodalomtudományi munkásságában egyértelműen a történeti jelleg az uralkodó.

További jellegzetessége Csanda munkásságának, hogy kritikai írásaiban szinte kivétel nélirtil kortársai műveit elemzi, mindenekelőtt az irodalomtudományi-irodalomkritikai és az epikai alkotásokat. Meglepő a lírai alkotások kritikájának és elemzésének a hiánya, hisz a török—kuruc kori művek tárgyalása során mindenekelőtt a lírára összpontosít. Feltűnő az is, hogy Csanda ritkán elemez irodalmi irányzatokat, folyamatokat, struktúrákat, inkább egy-egy személyre vagy irodalmi folyóiratra irányul a figyelme. Ezért tarthatjuk tipikusnak az Első nemzedék koncepcióját is, melyben műfajok szerint (líra. epika, dráma, kritika és publicisztika) portrészerű vázlatokat készít irodalmunk első' köztársaságbeli legjelentősebb képviselőiről. Ügy tűnik, hogy az itt jelzett szintetikus összefoglalás és fejlődéstörténet még várat magára („néhány kérdéssel, főként az 1945 utáni irodalom fejlődésével a jövőben szeretnék részletesen foglalkozni”).

3. Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai című legújabb kötetében Csanda Sándor a tőle megszokott száraz tényszerűséggel vázolja fel és elemzi témáit. Nyelve az adatszerűség ellenére is élénk és olvasmányos, a témák és problémák kifejezése pedig érdekes és logikus. Következtetései nyomon követhetők, néhol valóságos miniatűr remeklésekké formálódnak. Külön említést érdemel, hogy a polemikus részekben érvelése következetesen marxista és internacionalista. A Matunák-tanulmányban például utal rá, hogy „a kuruc korban mai értelemben vett nemzetek Magyarországon még nem voltak, s az: akkor használt nemzet szó más fogalmat jelölt, mint ma”, vagyis a magyar nemzet fogalma Rákóczi korában általában Magyarország népét jelentette.

Kutatómunkája eredményeként Csanda Sándor sok részletet közöl, több apró adatot helyesbít. Például Sebesi Ernővel kapcsolatban tévesnek nyilvánítja az Űj Magyar Irodalmi Lexikon adatát Sebesi halálát illetően. Ugyanakkor éppen Sebesivei kapcsolatban mutathatunk rá, hogy a száraz adatközlés többszöri ismétlésekre kényszeríti az; írót, de ez minden bizonnyal a tényszerűség velejárója. A Sebesiről szóló tények és érvek először az Első nemzedékben szerepelnek, majd a Szülőföld és irodalom című kötetben Sebesi Ernő szépprózájáról és drámaírói tevékenységéről olvashatunk, legújabb- kötetében pedig Sebesi és Móricz Zsigmond kapcsolatáról van szó Sebesi drámáival való összefüggésben.

Azokban a terjedelmesebb tanulmányokban, amelyekben Csanda a Korunkban és a Magyar írásban megjelent csehszlovákiai magyar irodalmi termést elemzi, tömören és jó érzékkel jellemzi az egyes írókat és egy-egy jelentősebb művüket. Némelyik idézete- szinte megdöbbentő, és nem éppen rózsás gondolatokat ébresztő. Például Bányai Pál írta Vallomás Szlovenszkón című cikkében: „Vannak íróink, de nincs irodalmunk. Vannak: tudósaink, de nincs tudományunk. Egyre fájdalmasabban érezzük kultúránk sutaságát.”' Barta Lajos Űj Szóját elemezve pedig Bartának azokat a szavait idézi, melyeket Osvát Ernő halála alkalmából közölt az 1929-es novemberi számban: „a teremtő szerkesző- avval, hogy az egyéniségükre szigetelt szellemeket megnyilatkozásaik sokaságával egy folyóirat minden egyes számában külön művé építi, felfokozott és sokszoros hatásokat dob a világba, melyeket központi demonstráló szándéka hat át. így végez a szerkesztő teremtő munkát, mely ugyanakkor kiválasztó folyamatot is jelent az egész nemzet számára. A teremtő szerkesztő a nemzet szellemi kiválasztódásának mestere. Szerkesztők megölhetnek és nagyra fejleszthetnek tehetségeket. Zsenik sokszor a szerkesztők keze alatt találják meg önmagukat”.