Irodalmi Szemle, 1986
1986/2 - Csicsay Alajos: Kutyák (elbeszélés)
KUTYÁK Csicsay Alajos A panelgyárat végre lebontották. Öcska tákolmány volt, senki sem sajnálta. Előbb a toronydarut szerelték szét, majd a ronda betonkeverőt, ezután került sor a cementadagolóra, s legvégére hagyták az öltözőket meg az irodát. Bodri mind közül a legjobban a műhelyt sajnálta, ahol délutánonként jókat lehetett szundítani, miközben a hegesztő lángja hátat bizsergetően sercogett. A gyárnak nevezett kóceráj legrozogább épülete éppen ez a műhely volt. O’dala kátránypapírból készült, a teteje hulladékbádogból. Atfújt rajta a szél, beáztatta az eső, de azért akadt benne egy-egy védelmet nyújtó, barátságos zug is. S most egyszeriben megszűnt létezni minden. Maradt a kopár terep, sima, mint egy röplabdapálya, csak jóval nagyobb, talán tízszer akkora. Olyannak tűnt az egész, mint valami holdbéli táj. De azon legalább, mondják, itt-ott kráterek is vannak, meg hegyvonulatok, itt viszont semmi, csak kietlen pusztaság. Hacsak nem vesszük figyelembe a hajdani kavicsbányát, melyet maholnap teljesen betemetnek, pedig egyszer mamutagyarat emelt ki belőle a kotrógép. Sekélyes vizében nemrég még szárcsa bukdácsolt, és rengeteg béka vert benne tanyát. Bodri szeretett Alizzal elücsörögni a kavicsbánya partján. Megvolt a megszokott helyük a lompos fűzfa alatt, szemben a garázssorral. Finom pihenőhely volt, főleg nyár derekán, mikor kibírhatatlanná vált a hőség. Ilyenkor csak intett Aliznak és máris kúsztak át a düledező kerítés alatt. A gödröt lassanként betemeti a buldózer. Undorító, amint röfögve túrja maga előtt a törmeléket. Akár egy ősállat, tapassa maga alá a fákat és tonnányi betondarabokat hengerít rájuk. Bodri gyűlöli a gépeket. Valamikor kö- lyökkorában megcsodált minden mozgó tárgyat, később versenyt futott a járművekkel, még a kerékpárokkal is. Különösen a kerekek vonzották. Ogy tapadt rájuk a tekintetével, hogy szinte beleszédült. Ha megpillantott egy pörgő kereket, leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy vele forogjon, bukfencezzen... Az emberek azt hitték, dühös ilyenkor, pedig éppen ellenkezőleg: ujjongott. Minden porcikája remegett, mintha villamos áram járta volna át. Az állkapcsa csattogott, a szeme ki akart ugrani gödréből, és éles, artikulátlan hangokat adott ki ma-
