Irodalmi Szemle, 1985
1985/10 - Rácz Olivér: A Piccadillyn
— Elnézést, sir — kérdezte az úriember nagyon visszafojtott, finom kíváncsisággal —, ön külföldi, ugyebár, ha nem veszi tapintatlanságnak az érdeklődésemet. Külföldi, igaz? — Külföldi vagyok — vallotta be a férfi. — Külföldi! Pompás! — mondta az úriember őszinte, bensőséges rokonszenvvel. — Örülök, hogy megismerhettem. Legyen üdvözölve Nagy-Britanniában, sir. Érezze jól magát nálunk, ön orvos, ugyebár? — Nem — mondta a férfi zavartan, noha megtiszteltetésnek érezte, hogy orvosnak nézik. Mindig orvos szeretett volna lenni. „Hova gondolsz, édes kisfiam? Nem vagyunk mi olyan módosak ... Műszerek, drága tankönyvek... Legyél egy kicsit józanabb, kisfiam ..Na igen: akkoriban még nem mérték olyan olcsón a tudományt... De olykor még most is sajnálja, hogy nem lett orvos. Pszichiáter. Szerette tanulmányozni, elemezni az embereket. Büszke volt rá, hogy a legtöbbször a legelső pillantásra fel tudja becsülni, kiben mi lakozik. — Mérnök vagyok — mondta sajnálkozva, s mert úgy érezte, ezt kell tennie, az illendőség így kívánja, elvégre az ismeretlen úriember szerezte az asztalt: a zsebébe nyúlt, névjegyet vett elő a levéltárcájából. — Parancsoljon. Ha megengedi... Az úriember meglepetten felkacagott. — Micsoda véletlen! — kiáltott fel immár másodszor. — Mérnök! Én is mérnök vagyok — vallotta be szerényen, és ő is előkapta a levéltárcáját. Meglehetősen hosszan keresgélt az egyes rekeszekben, gondosan válogatott. — Ez nem az enyém — mormogta szórakozottan. — Ez lord Busteré, ez meg sir Walteré. Őt is fel kellett volna hívnom ma este... Elfelejtettem. Teddy haragudni fog. Majd megbékül, nem igaz? ... Hopp: megvan! Parancsoljon, sir! Szép, ízlésesen elegáns, elefántcsontszínű névjegy volt: a mérnök kellő figyelemmel megcsodálta, aztán gondosan a tárcájába helyezte. — Örülök, hogy kartársak vagyunk — mondta udvariasan. — Ö, én csak egy szürke kis vegyész vagyok — mondta az úriember szerényen. — Ön építészmérnök, igaz? — kérdezte az építész névjegyére sandítva. — Igen — mondta az építész. — De a vegyészet bizonyára jóval érdekesebb. Izgalmasabb — mondta udvariasan. — Ahogy vesszük — mondta a vegyész fanyar fintorral. — Ahogy vesszük... Olykor, ha a száz-egynéhányadik rohadt kísérlet sem hozza meg a kívánt eredményt, és az bizony eléggé gyakran megesik, néha bizony meglehetősen az ember idegeire megy a dolog. Hiba a számításokban ... Hiba valamelyik alapvető képletben ... Rosszul betáplált adatok a komputerben... Valamelyik gyakornok hanyagul végzi a dolgát. Valamelyik szédült kis csibe — úgy értem, valamelyik kis hölgy — nem méri pontosan az időt... De hagyjuk ezt: mindezt bizonyára ön is nagyon jól ismeri... Egészségére, sir — mondta, mert a pincér időközben eléjük helyezte az italokat. Whiskyt Ittak, szódával. A vegyész rendelte. — Egészségére, sir — emelte fel az építész a poharat. — Örülök, hogy találkoztunk, sir. — Én örülök — mondta a vegyész nyomatékosan. — Nagyon örülök. Micsoda véletlen, hogy éppen ma jutott eszembe elruccanni abba a varietéba ... Az építész mosolygott. — Az én részemről is merő véletlen volt — vallotta be kedvtelve. — Pompásl — kiáltott fel a vegyész. — Ezt nevezem a sors kezének. Egészségére, sir... Hanem apropó, varieté: tudja, nekem mi tetszett az egész műsorban a legjobban? A bűvész munkája! Nem Is annyira a mutatványai — mondta sietve. — Ilyeneket már láttam ezerszer. Galambok a kalapból, galambok a nyakkendőből, galambok a semmiből, színes golyók a levegőben, táncoló, színes üveggömbök, aranypénzek a nézők füléből, orrából... Kettéfűrészelt nő ... Eltüntetett nők ... Lebegő testek... Semmi — mondta lekicsinylőén. — Puszta szemfényvesztés. Trükkök. Preparált kellékek. Semmi. De amit valóban csodáltam — mondta felcsillanó szemmel —, az a tag kézügyessége volt. A zsebmetszői kézügyessége — mondta, az asztalon áthajolva. — Fantasztikus! Figyelte a mozdulatait? — Nagyon ügyes volt — bólintott az építész elismerően. — Ügyes. Jól dolgozott. — Ügyes? Varázsló! — kiáltott fel a vegyész. — Egy Ilyen tag hivatásos zsebmetszőként is vagyonokat tudna bezsebelni! Látta azt a ladyt, akinek a nyakáról két másod