Irodalmi Szemle, 1985
1985/9 - ÉLŐ MÚLT - Varga Erzsébet: Sáfáry László
eiö mtäiä S A FA R Y LÁSZLÓ Varga Erzsébet Ha élne, most lenne hetvenöt éves: 1910. november 16-án született Munkácson. Gimnáziumi tanulmányait magánúton végezte, Sátoraljaújhelyre járt vizsgázni. Miután leérettségizett, 1928 őszén megszerezte a magyar állampolgárságot, s beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára, latin—magyar szakra. 1933-ban Simon Andorral közösen szerkeszti a Kórus című folyóiratot, majd a Független Szemle munkájába kapcsolódik be. Később részt vesz a Művész Stúdió munkájában is, amelynek fő célja a népi kultúra ápolása és terjesztése volt. Tanári diplomáját 1941-ben szerzi meg. 1942 májusában behívják katonának, az orosz frontra kerül, ahonnan nem tér vissza többé. „A szülők megkapták még 1943. január 11-én írt utolsó lapját, de több nem érkezett, hiába várták. A szűkszavú hivatalos értesítés csak annyit közölt, hogy »való- színűleg fogságba esett«. Egy volt fronttársa szerint a visszavonuláskor nem bírt továbbmenni a nagy hóban és kidőlt a sorból. Nyilván ott pusztult a dermesztő fagyban” — írja Sándor László Sáfáry Kor forduló (Budapest, 1969) címmel kiadott gyűjteményes kötetének az előszavában, amely mindmáig a legterjedelmesebb méltatás Sáfáry László költészetéről. Hogy pontosan hol és milyen körülmények között halt meg Sáfáry László, két világháború közti költészetünk kiemelkedő alakja, talán örökre titok marad. Egy azonban bizonyos: az ő életének végére is a második imperialista világháború tett pontot. Életében két verskötete jelent meg: a Lendület (Munkács, 1931) és a Verhovina (Munkács, 1935). Első verseskönyvére a hazai kritika nem reagált, de Budapest fiatal irodalmárai között számottevő visszhangja volt. Illyés Gyula (Nyugat, 1932. 1. sz.) s az erdélyi Méliusz József (Erdélyi Helikon, V. évf. 3. sz.) is értékeli a kötetet. Sáfáry első verseit általában a magyarországi Simon Andor költészetével rokonítják, de a vélemények abban is megegyeznek, hogy a két költőnél csupán a külső forma, a versformáló módszer a rokon. Méliusz József már ekkor megállapította Sáfáryról: „Öntudatos proletár”. Az első Sáfáry-versek az avantgardizmus jegyében születtek. A költő egyes méltatói (pl. Csanda Sándor, Dobossy László) az expresszionizmus jegyeit fedezik fel bennük, mások (pl. Tamás Mihály, Sándor László) inkább a szürrealizmus hatásáról beszélnek. Lényegében mindkét nézetnek igazat adhatunk, hiszen expresszionista ős szürrealista mozzanatok egyaránt fellelhetők a kötetben. Formailag határozottan expresszionista vonás például a főnévi igenevek gyakori használata:
