Irodalmi Szemle, 1985

1985/9 - FÓRUM - Zeman László: Írások a műfordításról

hen az oroszban a V-forma az elidegenítő magázásba való átcsapást jelenti. így ■olvassa férje fejére annak hűtlenségét Dolly (1. r., 4. f.), s a párbeszéd lefolyásából kétségtelen, hogy a V-tforma ez esetben nem „francia”. (A V-forma tehát szükség- szerű, de önmagában nem elégséges jelölője a „francia” szövegnek.) Hasonlóképpen •a regény végén, az egymással élő Anna és Vronszkij összetűzéseiben (7. r., 23—26. f.) Anna ingerültségében legtöbbször magázni kezdi őt, béküléskor pedig tegezi. Lyons- szal egyet kell értenünk, hogy az orosz V-forma itt nem a francia leképezése, kivéve Anna egyetlen így jelzett mondatát („— Mit akar? — kérdezte franciául”; magyar fordítás 327. 1.). Variálásként pedig megjelenik a tegezés is veszekedéskor (24—25. f.). A témafejlődés nyelvi szövésének árnyalását és motiváltságát veszi észre a szerző, amikor felhívja figyelmünket arra, hogy Anna képzeletbeli dialógusában (26. f.) Vronszkij magázza őt, míg az előző fejezetbeli civakodás tegezésben folyt. S e magázás (amelyet motivikusan semmiképpen sem lehet franciának tulajdonítani) számára Vronszkij végérvényes elhidegülését jelenti, azzal egyezik. (A magyar fordítás a fentiekben taglalt árnyalást az „ön” és a „maga” segítségével nagymértékben vissza tudja adni.) A tanulmány követi a szignifikáns T/V-átváltást Kitty és Levin viszonyában, s még egy sajátos fordítói problémát vett fel. Karenyin és Oblonszkij egyik párbeszédükben (7. r., 17. f.) tegezik egymást. A rákövetkező fejezet elején azonban Oblonszkij Annára fordítja a beszédet, s ettől a pillanattól Karenyin szövegében nem találunk T-formát, s mivel semmi sem jelzi a nyelvváltást, Lyons ezt egyértelműen távolságtartó magázásnak minősíti (i. m. 243). A probléma számunkra abból adódik, hogy a tegezés és a magázás oppozíciója a szláv nyelvekben többes számban grammatikailag feloldódik, azaz csak a kontextus alapján határozható meg. A fejezetben Karenyin névmás- és igehasználata mindegyik esetben többes számú, s talán csak a végén felmerülő egyik replikáját tarthatjuk bizonyos valószínűséggel magá- zónak:” — Ja prosu, — ...prosu vasz prekratyity, prekratyity ... etot razgovor.” (i. m. 787. 1.). Bevonva a vizsgálatba a szövegben „idézetszerűen” szereplő francia mondatnak T-formájú, lapalji jegyzetben megadott fordítását („Vous professez ďétre un libre penseur” — „Ti szlives cselovekom szvobodomiszljascsim”; uo.), Lyons azt tévesnek mondja. Az általunk idézett orosz nyelvű kijelentés-mondat, amint már említettük, valószínűsítheti ugyan a magázást, de az nem kétségtelen. A replikákban Oblonszkij kétszer használja a „mi” névmást s a társuló többes számú igealakot („I mi vigyim...”; „i mi li nye ocenyili etovo?”, uo.), s Karenyin mintha erre válaszolna... Bevezető, többes számú alanyt tartalmazó mondata („Sto szobsztvenno vi hotyitye ot menya?” (i. h. 785) vonatkozhat Oblonszkijra, annak feleségére és Annára együttvéve. A francia mondat jegyzetbeli fordítása szerint az egész fejezetben megmarad a tegező viszony, ha ez Karenyinra nézve a nyelvi formából nem következik egyértelműen. A magyar fordítás itt megszünteti az eredeti vagy a szlovák fordítás kettősségét, ambivalenciáját; a tegezés—magázás oppozíciója a magyarban többes számban is megmarad. A tegezésnek többes számban is önálló névmása van, s a magázás — eltérően a szláv nyelvektől — a 3. személyű igealakkal társul. Németh László választása a fordításban eszerint kényszerű, azaz többes számú címzett esetén is megőrződik benne a megkülönböztető nyelvi forma, a tegező viszony (az orosz kiadás jegyzetének értelmében jogosan). Igaz, a magyar fordítás így sem mentesülhet az „eltolódástól”. Explicit tegezése eltér az eredetiben vagy szlovák fordításában a T-formának nyelvi-grammatikai mellőzésétől, amely természetszerűleg „távolító”.

J. Lyons az angolban nem lát sok esélyt arra, hogy a regény T/V-formájához fűződő információkat átmenthesse, s rámutat a meglevő angol fordítások visszásságaira. Esélyesebb e vonatkozásban a francia nyelv és a francia fordítás, amelyben a szö- -vegből kiolvasható a tegezésnek és a magázásnak eltérő értéke a két nyelvben, de a T/V-átváltások egyazon személyeknél a francia olvasó számára szokatlanok, s ő az eredeti „francia” szövegének egyes részeit fogja fel úgy, mintha „orosz” volna . .. (Lyons i. m. 248). Az ismert nyelvész szerint az orosz eredetiben magában a szövegben realizálódik az orosz és a francia T/V-forma rendszerszintű eltérése és hasonlósága. S a regény a kétnyelvű közösség nyelvi tudatát is leképezi, felismerését annak a szociolingvisztikai ténynek, hogy a „másik nyelvet” csak bizonyos helyzetekben lehet alkalmazni.

A tanulmány örvén dolgozatunkban jegyzetté alakított problémafelvetés részint