Irodalmi Szemle, 1985
1985/9 - FÓRUM - Mayer Judit: Nyelvhasználati gondjainkról
NYELVHASZNÁLATI GONDJAINKRÓL* Bevezetésképpen megállapíthatjuk, hogy nyelvhasználati gondjai minden kulturált nemzetnek, nemzetiségnek voltak és vannak. S minden bizonnyal a jövőben is lesznek. Diákkorom egyik első — és számomra talán ezért is mindmáig kedves — nyelvművelő könyve, a Nyugat kiadásában megjelent Édes anyanyelvűn}:, melynek szerzője Halász Gyula, ennek okát így magyarázza: „Az egészség nem ragályos, de ragályos a betegség. Ez a titka a pongyola beszéd és írás rohamos terjedésének.” A továbbiakban Halász Gyula ezt mondja: „A nyelv minden változása természetes életjelenség: kopása és szegényedése éppúgy, mint gazdagodása és terebélyesedése. A nyelvrontás éppoly természetes »fejlődés«, mint a nyelvjavítás. A nyelvi hibák, tévedések éppen olyan természetes úton-módon terjednek és vernek gyökeret, mint az ellenük elhangzó tiltakozó és védekező szó. A búza színaranya — nem hiába hívja életnek a magyar — nem kevésbé természet, mint a gyom meg a dudva. A védő gát is a természet műve — bár emberkéz építette —, nem csak a pusztító árvíz. Ne féltsük tehát a nyelv természetes fejlődését a nyelvműveléstől, nyelvújítástól. Ma már nem kell védőbeszédeket mondani a nyelvvédelem védelmében. Azok is, akik azt tartják, hogy »a nyelv majd kiforr magától, kilöki, ami nem bele való«, kezdik belátni: nem baj az, ha egy kicsit segítünk a nyelvnek.” Az idézett megállapítások ma is érvényesek. Azt hiszem, ma már valóban mindenki tudja, mi a nyelvművelés célja és feladata. Az, hogy állandóan figyelje a nyelvi jelenségeket, amennyire lehet, nyesegesse a nyelv „vadhajtásait”, s egyúttal az is, hogy mindenkivel megértesse az anyanyelv tisztaságának, helyes használatának fontosságát. A nyelvhasználati gondok helytől, időtől, társadalmi viszonyoktól, műszaki fejlődéstől függően igen sokfélék, sokrétűek, szerteágazók. Sokkal több van belőlük, mintsem hogy egy negyven-ötven perces előadásban valamennyivel részletesen foglalkozhatnánk. A nemzetiségi nyelvhasználatnak, tehát esetünkben a szlovákiai magyar nyelvhasználatnak, az adott helyzetből következőleg vannak persze külön, sajátos problémái is. Tudjuk, hogy itt nálunk megvan az úgynevezett családi nyelvi szint, és megvan az irodalmi nyelvi szint. A közéleti nyelv az a terület, amely — úgy mondhatnánk — „hiányos”, ezért a legtöbb kisebb-nagyobb nyelvi vétség, főként idegenszerűség itt fordul elő a hazai magyar nyelvhasználatban, hiszen ez van leginkább kitéve a többségi nyelv, ese-, tünkben a szlovák, ritkábban a cseh nyelv hatásának. Nem a műfordítók gondjaival-bajaival akarok itt most foglalkozni, nem is a hazai magyar irodalom nyelvi-stilisztikai problémáival. A műfordítások, eredeti irodalmi művek szövegében felmerülő nyelvi-stilisztikai kérdések megoldására több az idő; az írott szövegeket, különösen a szépirodalmi szövegeket, éber szerkesztők, lektorok gondozzák. Nagyobb gondnak érzem a köznyelvet, s vele együtt újságjaink, hetilapjaink nyelvét. Tisztában vagyok azzal is, hogy az újságírók, lapszerkesztők vannak a legnehezebb helyzetben, egyrészt mert munkájuk jellege megköveteli, hogy gyorsan dolgozzanak, másrészt őket éri leginkább a köznyelv, a beszélt nyelv hatása. S legyen szabad itt még egyszer idéznem Halász Gyulát, mivel amit évtizedekkel ezelőtt írt erre vonatkozólag, az lényegében ma is igaz. * Az idei Kazinczy Napokon elhangzott előadás szövege Mayer Judit
