Irodalmi Szemle, 1985
1985/8 - NAPLÓ - Gál Sándor: Súlya van az időnek
SÚLYA VAN AZ IDŐNEK Gyimesi György köszöntése Azt hittem, könnyű lesz, egyszerű: odaülök az íróasztalhoz és egy lendülettel végig- szalasztom toliamat a papíron, lehetőleg könnyeden, kerülve a mélyebb, komolyabb, esetleg komorabb tónusokat. Csakhogy döbbenten tapasztaltam: a toll az első mondat után elakad, s tétovázva keresi a folytatást. Mert, jó Györgyöm, az ötvenedik év pitvarában, tetszik, nem tetszik, még a levegő is megsűrűsödik körülöttünk. És itt bizony nem lehet úgy tenni — még ha akarnánk se —, mintha az t 'múlt időnek súlya se volna, mintha az a fél évszázad, amelyet magunkban és magunkkal cipelünk, nem nyomná vállunkat. Nyomja bizony. Mert az az öt évtized: öt kőtömb. Néha már magam is azt gondolom: illene hozzákomolyodni. De miért? És: hogyan? Jó lenne valamiféle összefoglalást ké- színteni a magunk számára, olyasfélét, amelyben együtt és egyszerre lenne mindaz, ami immár mögöttünk van, meg az is, ami még — elérhető lehetőségként — előttünk áll... Jó lenne ... De kezdjem az elején. Amikor annak idején Kassára (Košice) kerültem, valakitől azt hallottam, hogy él Királyhelmecen (Královský Chlmec) egy orvos, aki már lőtt néhány medvét, vadászott Tanzániában meg Szibériában is .. . Nem akartam hinni a fülemnek. Mi odahaza a Duna mentén apámmal nyúlra, fácánra, vadkacsára, vadlúdra vadásztunk; elvétve őzre, vaddisznóra .. .A szarvas már elérhetetlen, királyi vadnak számított, a medve pedig csak a mesékben élt. Vadászni rájuk? Még a gondolatáig sem értünk fel. Csoda-e, ha egyszeriben kíváncsi lettem erre a királyhelmeci medvevadász doktorra? El is határoztam, hogy felkeresem. A megboldogult Tolvaj Bertalant kértem fel közvetítőnek: hozna össze bennünket. Tolvaj Bertalan a találkozót jó -szívvel meg is szervezte. Az akkori találkozásunk emlékét egy riport őrzi, amely annak idején a Hétben jelent meg. Azóta csaknem tizenöt év telt el, s én tanúja lehettem annak, hogy irodalmunk térképén egy fehér folt hogyan színesedik meg. A hetvenes évek elején már készen állt Gyimesi György első könyvének kézirata, amely később Az Ördöngőstől a Horto- bágyig címen jelent meg, s lett siker- könyv. Ezt követte példátlan gyorsasággal A Meru lankáin, az Emlékezetes vadászatok, A Kaukázus ormain és a többiek is. Gyimesi György első kötetének fülszövegében még szinte mentegetőzve írta. hogy „nem gyerekjáték olyan nagy vadászírók nyomába lépni, mint amilyenek a magyar irodalomban Nadler Herbert, Bársony István, Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és mások”. Vagyis a föladat nagyságát, amit magára vállalt, az első perctől tudta, érezte. Am felkészültsége, élményeinek kiküzdött bőségtára egy lendülettel odaemelte őt az általa megidézett legnagyobbak mellé. Olyannyira, hogy ma e műfajban Gyimesi György munkái jelentik a felső fokot, azt a mércét, amelyhez az egyetemes magyar vadászirodalomnak igazodnia kell. S elsősorban nem azért, mert Gyimesi György téma- és élménybősége, vadászatainak sokszínűsége messze meghaladja a többi vadász-tollforgató lehetőségeit, hanem azáltal, hogy irodalmat teremt. Az általánosan ismert és ma művelt „vadászati élménybeszámolóktól” Gyimesi György műveit a magas fokú nyelvi, szakmai és esztétikai igényesség különbözteti meg, s az a varázslat, amelyre csak a vérbeli író képes.
