Irodalmi Szemle, 1985
1985/7 - KRITIKA - Mészáros László: Két fiatal második kötele
MfriäiHn KÉT FIATAL MÁSODIK KÖTETE Mészá ros Lá sz ló Az elmúlt év epikai termését többé-kevésbé tipikusnak és tünetszerűnek tarthatjuk Az idősebb nemzedék tagjai folytatják életművük kiteljesítését (Dobos László Sodrásban, Rácz Olivér A lótuszevők szigetén, Duba Gyula Kiárusítás délelőtt, valamint Turczel Lajos Szép Angéla háza című válogatása), míg a Fekete széZlel induló, immár közép- nemzedéknek számító írók zömének a hallgatása tovább mélyül. így örvendetes jelenségként könyvelhetjük el két olyan fiatal író második kötettel való jelentkezését, akik a Főnix Füzetekben mutatkoztak be. Vajkai Miklós és Cúth jános második kötete így nemcsak az ő nemzedékük aktivitását bizonyítja, hanem viszonylagossá teszi a közép- nemzedék passzivitását is. A fiatalok erőteljes jelentkezése ugyanis eddig még mindig kiváltotta az előző nemzedék reakcióját — új művekkel válaszoltak a fiatalok kihívására. 1. VAJKAI MIKLÓS: VESZTEGLŐK Vajkai Miklós első novelláskötete, A másnapos város a Főnix Füzetek ötödik darabjaként jelent meg 1982-ben. A zömével életrajzi fogantatású írásokban egy őserejű, természetadta elbeszélő tehetség munkálkodását lehetett érezni. A fiatal író stílusa es módszere Krúdy és Kafka megoldásait idézték, ám nem puszta utánzásról volt szó már korai írásaiban sem, mert a megjelenített történetek, arcok és sorsok mögött egy sajátos, öntörvényű világot éreztünk. Az első kötet legjobb írásaiban a szerzőnek sikerült túltennie magát a közvetlen életrajzi tényeken (Egy legény viszontagságai, Ha nem kopogtat senki, Az autóbusz útja, A férfi, A vár). Érdekes, hogy a kötet egyik legjobb írására (A kóválygó) hogyan rímel a második kötet egy ugyancsak jellemző novellája, a Veszteglők. A két, címében is összecsengő elbeszélés tartalmi és formai folytonosságot jelez. Valóban, Vajkai legújabb kötete mintha csak közvetlen folytatása lenne az előzőnek, mintha csak azokat az írásokat sorolta vonla ide az író, amelyek az előzőből kimaradtak. Ezért egészében véve gyengébbnek érezzük ezt a kötetet; mintha az fró nem tudta volna megismételni, illetve folytatni a korábbi írásaiban megütött színvonalat. Mindez persze részben egyfajta kritikusi érzékcsalódás, mert a kritikus mindig valami újat is vár, s ezért érzi gyengébb teljesítménynek az ugyanolyan szintű és jellegű művet.
