Irodalmi Szemle, 1985
1985/7 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől (VII)
megrettenve, de mindenre elszántan, emelt fővel indult a Bertával való utolsó találkozás elébe. Lábai kissé megroggyantak. De tartotta magát, nem is szipogott. Akkor tört ki belőle a harsogó zokogás, amikor meglátta a halottat. üvegfalú, szűk helyiség mellett álltak. A kalitkaszerű helyiség közepén nyugodott a Terebélyes Berta mozdulatlanságba merevedve. Egészen megtöltötte a koporsót. Kidomborodott belőle, mintha ki akarna folyni, és eliszkolni erről a kellemetlen helyről. Csak az arca sovány, arcbőre nem sápadtan fehér, mint általában a halottaké, hanem sárga, szinte aranysárga. Arckifejezése első pillantásra nyugodtnak látszik, mégis valami furcsa feszült vonás húzódik meg nyugalma mögött, valami tragikusan feszült, fájdalmas vonás. De legdöbbenetesebb a szeme. Nincs egészen lehunyva, szemhéjai között két keskeny, sötét rés húzódik, melyekből tompán elődereng fénytelen, szürke szembogara. Oszloplába alig fér a koporsóba, minden pillanatban át akarja lépni a szélét, szétfeszíteni a koporsót. A halott szemhéjai között a két árokszerű, nedves rés sötét, tompa fénytelensége indította el a férfi képzeletében a gondolatfolyamot, mellyel felidézte a halott utolsó napjait, végső óráit, amelyek már az értelmetlen életek tehetetlenségének a jegyében teltek, hogy végül Berta számára minden befejeződjön, a valamikori faluban, a városban, földünkön... Kétablakos külvárosi földszintes házat képzelt maga elé. A ház előtt keskeny, elhanyagolt kiskert, melyet fonott drótkerítés választ el a járdától. Egyszerű, falusi ház, az el ő és hátsó szoba között konyha, ahová az udvarról nyílik bejárat. A házban az öreg, elhanyagolt épületek savanyú illata terjeng, a konyhában hideg párák csapódtak le a falakon, a csupasz deszkamennyezeten penészfoltok ülnek, és a sarkokban meg- sűrűsödik a nyirkosság. A bejárattal szemben, jobbra fehér zománckályha, felső vasa rozsdás, karikái égettek, tágak. A kályha oldalán lecsurgó folyadékok zöldesbarna nyoma. Itt főzi Mecseki az italokat. A macska a kályha nyitott sütőjében szunyókál. A sarokban fekete vödör, benne széntörmelék. A vödör mellett ételmaradékoktól piszkos tányér, a kutya étkezőedénye. A kutya benn van a szobában, Bertánál, az asztal alatt alszik a szőnyegen. Az asztalon zöld borosüvegek és üres söröspalackok, bögrék és poharak Terebélyes Berta az asztal mellett ül, és iszik. Állandóan iszik, már étvágya sincs, nem eszik, csak az italt kívánja. Mecseki piszkos melegítőben dolgozik a konyhában; fazekakban és vödrökben különféle híg anyagokat kavargat, a vödörrel csörömpöl, szenet tesz a tűzre, új főzetet készít. Állandóan mozog, krákog és szuszogva csoszog, látszólag értelmetlen mozdulatokat tesz; az idegen, aki valahonnan távolból nézné, azt hinné, megőrült, és a nyugtalanság, az örök mozgás a rögeszméje. S ez az egyhangú kép napok óta ismétlődik ... Az asszony nem jött az üvegkalitkához, az előtte levő keskeny folyosón átment a belső váróterembe. Az üvegfal előtt négyen álltak, és nézték a koporsóba préselt, kifolyni készülő Terebélyes Bertát. A feje érinti a koporsó deszkáját, a lába szintén. Keze a teste mellett. Lábán lapos sarkú, kopott félcipő, a haja csapzott, éppen csak meg van fésülve. Balabánné hangosan zokog, fájdalma idegenül harsog az alacsony, szűk helyiségben. Belus néni csendben áll, komolyan bólogat, ingatja a fejét, és zsebkendőjével a szemét törli. A legbizonytalanabbul a szomszéd érzi magát. Még sápadtabb, nagyokat nyel, és meredt szemmel nézi a halottat. Emlékezetében felidéződnek rosszulléte savanyú ízei és görcsei; nem sokáig bírja, nyeldekelve kimegy az asszonyhoz a belső váróterembe, a felesége azonnal utána indul. A férfi figyelmesen és hosszan nézte a halott szemének hasadékait. Várja, hogy a sárga szemhéjak megrebbenjenek, s Berta kinyitja a szemét. De Berta csak a férfi képzeletében kelt életre: látta őt a Fürjecskében, hangos férfitársasággal sörözött, aztán Marcinkó mellett a rozoga Tatra kocsiban, egészen kitölti az első ülést, a sofőr alakja elvész hatalmas tömege mögött. Majd figyeli, ahogy az utcán mennek, a szótlan Marcinkó elöl, Berta két lépéssel mögötte, hangosan zsörtölődve, rövid bántó szavakat és becsmérlő kifejezéseket vagdosva a megbántott férfi tarkójához. Máskor Berta megy elöl és Marcinkó mögötte, engeszteljen motyog, bocsánatért esedezik; az utcán sosem jártak egymás mellett, mintha nem is tartoznának egymáshoz. Mindig egymás után mentek, egymás nyomában. Talán közös életük egyetlen percében sem volt köztük békesség és egyenlőség; a szemtanúk még emlékeznek rá, hogy Marcinkó az anyakönyvvezető előtt is fél lépéssel Berta előtt állt.. . A halott szemhéja mozdulatlan maradt, a sötét hasadékok méretei nem változtak,
