Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - Madách-díjasaink 1984 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől (VI) (regényrészlet)
mit mondanak most nekem, de képtelen vagyok rá, hogy ne hallgassam meg ... Akárki hív, vadbarom, kegyetlenség este közölni lesújtó híreket! De a segítőkészségnek joga, hogy ne vegyen figyelembe semmilyen tapintatot. A jó szándék elemi erő, pozitív tett, mint a fuldoklónak dobott deszkadarab: kapaszkodj bele és ússz! A központból hívta egy jóakarója, majdhogynem barátja. — Baj van, elvtárs, zavaros eszmeiségű kihívásnak minősítették az előadásodat. Mit mondtál valójában, mit fecsegtél összevissza? B. fel van háborodva, és nyíltan fenyegetőzik. Ne várj, míg nyakadba omlik a vész, ne késlekedj! Ne ülj tétlenül, míg beindul a gépezet! Siess B. után, és magyarázd meg neki, hogyan gondoltad! Ha meggyőzöd őt, még minden rendeződhet. — Rossz bőrben vagyok — ismerte be —, semmi kedvem magyarázkodni! Biztos vagyok benne, hogy nem provokáltam. Egyéni és őszinte akartam lenni, s talán félreértettek ... Lehet, hogy nem volt egyértelmű, amit mondtam. — Elhiszem, hogy nem volt kihívás — biztosította a jóakaró —, elhiszem, mert ismerlek. De akkor is tenned kell valamit, most nem lehetsz határozatlan, a bőrödről van szó! Ű is határozatlannak tart, mondta magában a férfi, és az asszonyra gondolt. A másik jóakarója rövid és határozott volt, mint aki tudatosan adja a kegyelemdöfést. — Te vagy? — kezdte melegen, érezhető, benső örömmel. — Hallom, pácba estél, és nyakig vagy benne. Fel a fejjel, majd csak lesz valahogy! Lefekvés előtt hív, hogy hatásos legyen, gondolta a férfi. — Bajban vagyok — mondta a hívás után az asszonynak —, B. provokációnak minősítette az előadásomat. Azt hiszem, komoly bajban vagyok. Az asszonyt azonban nem az együttérzés befolyásolta, hanem az indulat: kemény és elutasító maradt. Tehetetlenségében bántani, rombolni, ölni akart. — Őrült állat, mindent kész vagy kockára tenni a gyermeteg rögeszméidért. Nem vagy támasz, magadat sem tudod megvédeni. Eszeveszett futóbolond vagy, nem igazi férfi. . . Elválok tőled! Nem élhetek egy futóbolonddal. — Jó — mondta szárazon, indulatát magára erőszakolt nyugalomba fojtotta. — Válj el, legalább nyugodtan futkározhatok és kedvemre bolondozhatok. Esküszöm, jó megoldás lesz ... — Gyűlöllek ... és elválok tőled. Aztán hosszú csend lett közöttük, mély némaság. A gyerek sem jött be, a némaság egyre mélyebb és súlyosabb lett. De egyikük sem kelt fel az asztaltól. Vártak. Végül az asszony szólalt meg, a hangja már nem volt indulatos, inkább töprengő, biztatta önmagát. — El kell válnom tőled, mert ha veled maradok, az a lassú haldoklásom lenne. A férfi látta, elérkezett az utolsó alkalom, a végső lehetőség, hogy emberien beszéljenek egymással. Nem érthetik meg egymást, de talán elodázódik a végleges szakítás! S ha az idő segít, minden megváltozik. — Te nem értesz engem. Ha értenél, másképp élnénk. Én ismerem a hibáimat, azokat 5s, amelyeket te eszeveszettségnek és gyávaságnak hiszel. Nem azok. Én mélyről jöttem, egyszerűségből és igénytelenségből, jóhiszeműséget és segítőkészséget hoztam magammal. Az egyszerű emberek segítőkészek, mert tudják, hogy ők is másokra szorulnak. Én egyszerű vagyok temelletted. Hiszek a képzeletben, és lelkesedem, ha megérzem az igazságot. A közös célok arra ösztönöznek, hogy segítsem megvalósulásukat. Ezek a tulajdonságok nemrégen még a történelmet mozgatták, nagy, hasznos tömegerők voltak. Nem tehetek róla, hogy közben sok minden megváltozott. Anyagiasak lettünk, és az emberek önző, egyéni utakon járnak, hogy jobban boldoguljanak. Sokan a kiábrándultságukat cinizmusba ölik. Nem látod, hogy a közhelyek és a formális kis tettek útvesztőjében elvész a jó emberi érzés és az erkölcsös cselekedet? Én igazi tetteket akarok És nem magamért. Mindent értetek teszek. Ha érvényesülök, nektek, nekünk van hasznunk belőle, ha elbukom, hozzám tartoztok, s így magammal rántalak .. . — Mártír is, nemcsak gyáva bolond... — Az asszony nem lágyult meg, nem alkudott. — Mindent elhiszek neked, ha egyetlen kérdésemre válaszolsz. Miért éppen te?... Miért éppen te cselekszel így, amikor mindenki másképp tesz?! — Nem tudok másképp ... Ilyennek születtem. Ilyen vagyok. — A hős — gúnyolta az asszony. — Kis, rögeszmés óvárosi hős, szocialista megváltó,
