Irodalmi Szemle, 1985
1985/6 - Madách-díjasaink 1984 - Karsay Katalin: Áttűnőben (vers) - Soóky László: Kő, kemény áradás (vers)
KARSAY KATALIN Megnyíló testtáj, védtelen. Lengésébe dermedő inga az idő. Minden hajnal visszalök ugyanabba az éjszakába. Sötét csempéi torz tükrök: álarc-rettenet. (Áttűnőben, te meztelen idegen.) Lezárt szemű gyermeket hordozol magadban, részvétlen. Némaságod a szív vasnehezéke. SOÖKY LÁSZLÓ Kő, kemény áradás. Mögötte, a táj peremén vérvörös lángolásban olajzöld fenyő, csúcsán a nap s a balta, mindez a végső mozdulat előtt. A halottlátó feláll, szemöldökívén vércsík, hangtalanul csörgedező. Még elnéz a távozó nap után, két szeme két összetört tükör. Tenyerébe csukva az egyetlen bizonyíték: negatív kiáltás a harangkondulás árkaiban. Áttűnőben Kő, kemény áradás
/
