Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Jégverésben, forgószélben
^lő émMé JÉGVERÉSBEN, FORGÓSZÉLBEN Zalabai Zsigmond 1937-.„Május szép tavaszi napokkal köszönt be, a természet behozza mulasztásait, a határ buja termékenységgel zsendül. Elmaradnak a májusi fagyok is, és forró napok jönnek: árnyékban 22—28 fokos meleg van. Nagy a szárazság, a növényzet kívánja az esőt. Végre május 22-én, szombaton délután 3 óra után nyugat felől borulni kezd. A hőség nagy, 28 fok árnyékban, teljes szélcsend, a nép örömmel várja az esőt. Fél négykor már tompa moraj hallatszik, a borulat ólomszínű. Négy órakor már itt van a vihar! Hatalmas erejű szélroham vágtat nyugat felől, átláthatatlan porfelhőt kavarva maga után, majd először ritkábban, aztán gyakrabban jég koppan a házfedelekre. Pár másodperc múlva már sűrűn hull a mogyoró, sőt dió nagyságú jég. A jég alakja hosszúkás, lapított, a keskeny oldala fűrészes. Embert, állatot megsebez, a fák kérgét lehántja, az ágakat levágja, a vetést legázolja és beiszapolja a földbe, a szőlőtőkéről eltünteti a gyönge hajtásokat, az ültetvényeket pozdorjává aprítja, virágot, levelet, gyümölcsöt lenyír, a mezei vadakat elpusztítja. Még a földben élő állatok sem menekülnek meg: a felhőszakadásszerű eső az ürgéket, hörcsögöket kiönti, a jég pedig agyonveri. A menekülő nyulak a rohanó disznócsorda közé vegyülnek, s a disznók alatt keresnek védelmet. Az irtózatos jég a méheket is megtizedelte, az állandó kopogásra kitódult a család, ell.epte a kaptár falát, onnan pedig az eső és jég leverte a piszkos árba, ahol elpusztult. A legnagyobb rémületet talán a határban okozta a jég. Ahol nem volt búvóhely, ott az emberek összebújtak, úgy védekeztek; ahol azonban jég érte a testet, ott kiser- kedt a vér, vagy megkékült a bőr. Sok háznak beverte az ablakait is, és szabadon hullott a szobába. Leírhatatlan ítéletidő van a faluban is, recseg-ropog minden, a jég fülsiketítő zajjal veri a háztetőket, falakat, ablakokat, kerítéseket. Az emberek halványan járnak-kelnek a lakásokban, még a beszédet sem érteni, olyan robaj van. A jég pedig hull, már fehér minden, itt-ott megreked a víz, és elönti a kerteket, mezőket (...) A Csárad-árok megtelik vízzel, azaz inkább jéggel, folyóvá dagad,, és elönti a határt. Tizenöt-húsz perccel a jégeső után a határ újból víz alatt van.” Eddig Ipolypásztó községi krónikája, amely egy másféle, egy belőle oldalakat kiszakító ítéletidő folytán: a háború folytán itt megszakad, és töredékesen folytatódik tovább. Mit olvashattak ki a vihar utáni szivárvány vöröséből falum lakói?
