Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Jégverésben, forgószélben
Bő vörösbor-termést (mint tartja a néphit egyik része), áldását a következő esztendőknek? Vagy pedig, szellemében a másik értelmezésnek: a vér színét? Vérvörös színét a háborúnak? Nyugtalanság völgye ekkor már az Ipoly-vidék. Kósza hírek, fészkükből először kirepülő, bizonytalan madárkák kelnek szárnyra elébb. Majd azt vélik tudni bennfentesek, hogy „magyarok leszünk” megint. Merthogy fordult időközben kereke a politikának, s hogy azt már nem az tartja kezében, aki az első háború után volt földmérője Közép-Európának. Nem a franciák, hanem a náluknál nagyobb urak: Hitler meg Mussolini. Tolja szekerüket Horthy Miklós úr is. Márpedig ha tolja . . . 1936 őszén, 1937 tavaszán egymással ellentétes érdekek kereszttüzében áll már az Ipoly-vidék. Nyugtalanság villamos kisülései az Ipoly innenső partjához tapadó falucskák fölött. Drótsövények meredeznek a folyó partszakaszain. Lövészárkok ásódnak. Géppuskafészkek. Épülnek védelmi vonalak. Bunkerek: két-három személyes, drótakadályokkal, tankcsapdákkal körülkerített vasbeton erődítmények géppuskásoknak, lövészeknek. Bizalmatlanság. Tágra nyílnak ismét a szolgálatos szemek. Légvédelmi oktatásban részesül a nép. Katonaság foglalja el helyét a védelmi vonalon. 1938 szeptemberében lezáratik a határ. Ugyanabban a hónapban, 24-én mozgósítást rendel el a csehszlovák kormány. Bakaruhába öltözik a húsz és negyven év közötti korosztály. A szlovenszkói magyarok is. Mi lesz itt? Háború? 1938 októberében Horthy-Magyarország csapatai Ipolyságnál nótaszóval masíroznak át a határon. Sebtiben metszett postai emlékbélyegzők adják tudtára országnak-világnak: „AZ ELSŐ VISSZATÉRT MAGYAR VÁROS — IPOLYSÁG — 1938. OKT. 11.” Miért nem szólnak a géppuskák a védelmi vonalakon? Nagyhatalmak igazítják ekkor már sorsát a kicsike Közép-Európának. Földmérés folyik megint csak; ezúttal Csehszlovákia rovására. München után darabokra hull az ország. Elszakad Csehországtól a szudéta terület, különválik tőle Tiso fasiszta Szlovák Állama. 1938. november 2.: Hitler Német- és Mussolini Olaszországa Becsben meghozza döntését, mely szerint Dél-Szlovákia határmenti sávja a jövőben Magyarország részeként éli életét tovább. A döntést követően magyar honvédség masírozhat végig az Ipoly—Garam-közén. Szilaj nótaszóval, elvétve ha tűzzel és ellentűzzel. Minek látszik a Történelem akkor még? Sétalovaglásnak. Lobogók, pántlikák, kokárdák. Díszkapuk. Árvalányhaj, kalapos legénykék é3 pártás leánykák megszervezett mosolya. Korabeli — a határ menti magyar népesség helyzetét a „véres elnyomás”-ig túlzó — beszámolókban olvasom: „Pántlika a lovak füle mellett, virág a sapkán, virág a puskacsőbefi, virág még a gépfegyvereken is.” Amelyeknek csöve, pár év múlva majd, visszájára fordul. Mert a diadalünnepnek ez lesz az ára: tolnia kell, tolnia Horthy Miklós úrnak Németország szekerét tovább ... Elsöpri nemcsak a múltat, hanem a jövőt is akkor még mámora a pillanatnak. A természetes ösztönt — mely szerint nyájában érzi jól magát az elszakított falka — tetézik harsány szózatok: demagógia, manipuláció. Bedőlnek majd neki az ingatag lelkek, a he- lyezkedők, a számítók, az ügyeskedők, csereberélői a léleknek. X. vitéz lesz. Nyilas Y. N. följelentős. Besúgó W. S a nép? Az istenadta nép?
