Irodalmi Szemle, 1985

1985/5 - LÁTÓHATÁR - Kövesdi János: A nagy kísérlet, avagy „összeesküvés” a színházi siker érdekében (interjú Georgij Tovsztonogov-val)

be kellene hatolni a darab filozófiai magjába, pontosabban tájékozódni hőseinek lelkivilágában és érzelmileg elmélyültebben testesíteni meg őket a színpadon. Gorkij a Barbárok című drámájában bonyolult filozófiai kategóriában gondolkodik, és olyan problémákat vet fel, amelyek örökké fogják foglalkoztatni az embereket. Szilárdan kiáll a humanizmus szükségessége mellett, amely nélkül elképzelhetetlen a harmonikus társadalom felépítése, és könyörtelen harcot vív a barbarizmussal, a kispolgárisággal és a szellemi élősködéssel. Ugyanis mindez képes „fejlődni” az időkkel, modern formát ölt, de lényegében az emberiség örök ellensége marad az említett harmónia elérésére való törekvésében.

# Ön újrarendezte Gorkij Kispolgárok című darabját is, mellyel nyilván mondani akart valamit a mai nézők számára. Mi az, ami által ma is aktív fegyverként vethető be Gorkij e színjátéka napjaink rossz szellemeivel szemben? Nézete szerint miben rejlik a jelenkori kispolgáriság lényege?

— Abban, hogy az emberek fétiseket találnak ki maguknak és vakon hisznek azok rendíthetetlenségében, s közben a fogalmak gátja mögött nem látják az élet igazi realitásait. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy az önként vállalt rabszolgaság korlátokat emel az ember elé, és akadályozza abban, hogy kitépje magát a holt sémák és kánonok hatalmából, hogy áttörhesse a személyes megcsontosodottság észrevétlenül köréje épült szilárd falait. Gyakran hangoztatjuk, hogy az életet filozofikusan kell nézni. De mi magunk vajon képesek vagyunk-e a filozófiai kibékíthetetlenség álláspontjára helyezkedni a hamis fogalmakkal szemben? Képesek vagyunk-e elmenni a jelentéktelen dolgok mellett anélkül, hogy meg ne állnánk mellettük? Aligha. Sőt, túl gyakran állunk meg mellettük, és jelentőséget tulajdonítunk annak, ami egyáltalán nem érdemel figyelmet. Ez a bűvös kör úgy magába szippant bennünket, akár az örvény, s bizony sokszor jelentéktelen elképzelések és illúziók, sőt nemegyszer hamis eszmények fogságában találjuk magunkat. Néha alkalmunk nyílik rá, hogy egy kicsit a kívülállók szemével lássuk magunkat, és ilyenkor rádöbbenünk azoknak a céloknak a haszontalanságára, értelmetlenségére és illuzórikusságára, amelyeket követtünk és igyekeztünk elérni, ám amelyek valójában nem érdemlik meg, hogy rájuk fecséreljük az erőnket és az energiánkat. A világ számos drámaírója viaskodik efféle és ehhez hasonló problémákkal, és ugyanezek a problémák izgatták a maga korában Makszim Gorkijt is.

# A kispolgáriság jilozójiáját Gorkij ebben a színjátékában aprólékosan kifejti, hogy aztán minél szélesebb fronton leplezhesse le. Ám az életjelenségek folyamatának a megragadása teljesen logikus módon történik a darabban, ami ellentétben áll az abszurd színház logikájával. A Kispolgárok újrafölfedezéséhez ön mégis az abszurd színházon keresztül jutott el.

— Talán paradoxonként hat, de hogy újra foglalkozzam a Kispolgárokkal és megpróbáljam újraértelmezni azt, ahhoz az abszurd színház adott ösztönzést. Szinte rákény- szerített, hogy elgondolkodjam a modern kispolgáriság problémáján mint egyfajta élet- filozófián, és akkor keresni kezdtem egy darabot, amely elképzelésemnek megfelelően kellő élességgel és filozófiai mélységgel vetné fel ezt a kérdést, s ugyanakkor közel állna az én művészi hajlamaimhoz. Amikor már elég sokat töprengtem és gyötrődtem azon, hogy melyik darab is felelne meg legjobban ennek a célnak, egyszerre csak ismét felfedeztem a magam számára a Kispolgárokat. Az igaz, hogy az események logikája e játékban ellentmond az abszurd színház logikájának. Gorkij darabja reális emberek reális kollíziójára épül fel, melynek hátterében ott áll a maga valóságában a hősök életének totális abszurditása és értelmetlensége. Ezek az emberek a szó szoros értelmében a régóta halott fogalmak, idejét múlt elképzelések, kiégett vágyak, devalválódott értékek, illuzórikus — rég nem létező, csak meglevőnek hitt — viszonyok bűvkörében vergődnek, és sem magukon, sem egymáson segíteni, sem kijutni ebből a kusza és értelmetlen bűvös körből nem képesek, mert az erősebb náluk. A rendezői munka folyamatában számomra az volt a legfontosabb, hogy megfelelőképpen körülhatároljam azt a bűvös kört, amelybe Gorkij darabjának alakjai jutottak, és amely voltaképpen abszurddá tette saját létezésüket. Az efféle bűvös körben való mozgást a legszemléletesebben úgy képzelhetjük el, ha egy szárnyaszegett bogárra gondolunk, amelyet beledobtunk egy tükörsima falú mély pohárba. Olyan ez a bűvös kör, mint valami hipnózis, amely által önmagát hipnotizálja az ember.

# Az embereknek a tárgyakhoz való viszonya régóta foglalkoztatja a prózaírókat és