Irodalmi Szemle, 1985
1985/5 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől V. (regényrészlet)
többet ültek fogdában, mint gyakorlatoztak. A két rettenetes feljebbvaló hát szemben jött vele, és mindkettő őt nézte. Merően nézték, mint a ragadozók áldozatukat. Ellenőrizték a körletet. A férfi lélekjelenlétéből annyira tellett — huszonegynéhány éves nemzetiségi legény volt akkor —, hogy sztentori hangon pozort (vigyázzt) vezényelt, de még abban a pillanatban rádöbbent, hogy teljesen feleslegesen. A körletben rajta kívül senki nem tartózkodott. A halálordításhoz hasonló pozort tehát önmagának vezényelte. Ezen baljós felismerés annyira megzavarta, hogy fejvesztettségében elfelejtette a regula hasonló helyzetre vonatkozó előírásait. Először is, nem tudta, kinek jelentsen. Kisely közvetlen felettese, Vyteráknak viszont magasabb a rangja és a kapitánynak is felettese. Ám ez lett volna a kisebb prúszer (elszarás), a nagyobb — és végzetes! — az volt, hogy a jelentés szokásos és megszabott szövege úgy eltűnt emlékezetéből, mintha tisztítószerrel távolították volna el agyából. Szemben állt vele két magas rangú feljebbvalója, és várt. Várt, várakozott, hogy ő megszólal. De ő nem szólt, mélyen hallgatott. Valamit tenni kellett. A megszenvedett, s most mégis vágyva vágyott cseh szavak nem tértek vissza emlékezetébe, és a férfi — akkor még nagy reményű, nemzetiségi fiatalember — nem tehetvén egyebet, a lábához engedett, nyeles ciroksöprűt feszes vigyázzállásban maga mellé lökte, ahogy a gyorstüzelő karabélyával tisztelegne... Bizony, a találékonyság ötletekben fejeződik ki, s bár nem ez volt a legmegfelelőbb rögtönzés, eredménytelen sem lett. A katonanyúzó Kisely kapitány, éppen csak egy villanásnyi időre, halványan elmosolyodott, és halkan vezényelt: pohovŕ (pihenj!) A gyilkos hírű Vyterákra azonban kétségbeesett rögtönzése sem hatott, bár bévül a lelkében mégis megmozdulhatott az emberség parányi, pompás csírája, mert nem kezdett üvöltözni, hanem egészen emberi hangon azt mondta: „Výtečný, vojíne! Vidí se mi, že nepŕítele rozmlátiš aj koštétem!” (Kitűnő, katona! Látom, hogy az ellenséget söprűvel is agyonvered!) Aztán morogva hozzá tette: „Švejku švejkovská..A férfi előreengedte őket, és döngő léptekkel ment utánuk, söprűjét elfelejtette letenni, pihenjben vitte utánuk, mint a gyorstüzelő karabélyt. Nem is gondolkodott rajta, mit mondanak, minden szavukra harsány proveduval válaszolt. Távozásukkor, feldúlt és megfélemlített tudatának lemondó kezdeményezésére, még egyszer bömbölő pozort vezényelt. „Nefvi, ty vole!”, mondta bosszúsan Kisely kapitány, „ne bőgjön, mint egy ökör”. Hallotta, ahogy lefelé menet elmagyarázta Vyteráknak, hogy ez egy magyar, fegyelmezett és megbízható katona, valószínűleg pánikba esett. De akkor egy pillanatra még visszafordult Kisely kapitány, és szólt a vigyázzban álló katonához: „Naučte sa hovoriť, človeče! Vojak je poslušný a ukáznený, ale aj prehovorí, keď je treba!” (Ember, tanuljon meg beszélni! A katona engedelmes és fegyelmezett, de beszél is, ha kell!) Szlovák volt Kisely kapitány, szlovákul beszélt. Tagadhatatlan, vonta le a következtetést sok év után a férfi, történetemben található egy jellemző, komor szín a nemzetiségi sorsból, de a kép nem teljes, barátom! Akkor is emlékezned kell, hogy a következő hónapban Vzorný voják (Példás katona) jelvényt kaptál, az éleslövészeten tanúsított teljesítményedért. De azt sem tagadhatod, hogy a hadseregben sok magas rangú katonatiszt magyar gépkocsivezetőt választott magának a szolgálati kocsijához, mert tudta, hogy ezek a fiúk engedelmesek, vakmerők és megbízhatók. S arra válaszolj: ki volt a kemény Kisely kapitány legjobb altisztje, valósággal a jobb keze? Természetesen Szabó tizedes és Varga szakaszvezető a Csallóközből... A történetből mégis levonta a következtetést, és nagy, nyomtatott betűkkel felírta a nemztiségí ember ábrája alá: „A nemzetiségi ember fokozottan igényli a biztonság- érzetet, hogy tulajdonságait és képességeit, vagyis a jellemét és alkotóerejét kiteljesíthesse!” Ebből viszont a vaslogika törvényei szerint következik: „A nemzetiségi ember biztonságérzete — bizonytalan!” Pontosabb és impozánsabb kifejezéssel élve — labilis. Lélektani kifejezésekkel körülírva a tényt: szorongással teli. A pszichopatológia fogalomkörével élve: szkizofrén. Meghökkent, nem számított rá, hogy a logika idáig vezeti. Ennek ellenére nincs mit tenni, szkizofrén, hát szkizofrén ... A biztonságérzet állapotát rögzítő jelmondat alá felírta és aláhúzta: „A nemzetiségi embar lelkülete — szkizofrén.” Ez a nyom járhatatlan, nem mehetek tovább, mert a pokolba jutok, figyelmeztette magát, a következő lépés már a mélybe zuhanás lenne... Következésképpen meg kell
