Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FÓRUM - Zeman László: Jegyzet a szaknyelvi nominalizáltságról

mindenkor jelentéstani különbséggel társul. Mivel az igéből képzett főnévi tag az eredeti igei tartalmat nominális, azaz a szőfajból következő elvont jellegében adja vissza, stílusértékében, kifejező értékében ennek nyomán bizonyos szaknyelvi „feszített- ség” jelentkezik. Más szóval a nominális forma a szaknyelvi fogalmazásmód, stílus ilynemű keretébe ágyazódik, azt „konnotálja”. Az egyes szakokban azok terminológiájával, amely természetszerűleg főnévi kötöttségű, szoros kölcsönhatásba kerül, s fokozza a szöveg terminologizáltságát (rezgésbe hoz], A pusztán igei kifejezéssel szemben az általa jelölt pontosabbá, szabatosabbá, egyértelművé válik. Meg kell jegyeznünk, hogy „gerjesztettsége”, a kifejezés összetettsége-telítettsége ellenére a szöveg- szerkesztés egésze szempontjából épp a tömörebb kifejezést szolgálja.2 Jelentős szintaktikai sajátsága, hogy könnyen bővíthető további attributív elemekkel, s e formák csak igen körülményesen alakíthatók vissza igeivé, ahogy az talán a szóösszetételes típusban nyilatkozik meg a leginkább — sajátrezgést vált ki, védőbevonatot képez, elsősegélyt nyújt.

Amint az idézett példákból kitűnik, a szerkezetben az igei rész eltagolva, tehát tulajdonképpen önálló, kifejezettebb formában jelöli a művelíető, szenvedő-visszaható, illetve félszenvedő (mediopasszív) értelmet — kifejez: kifejezésre juttat, kifejezésre jut, kifejezést nyer. Az eredeti ige szenvedő vagy mediopasszív alakjának a funkciójában a vizsgált formák ekképpen a szaknyelvi mondatszerkesztés ágens (cselekvő, cselekvéskiváltó) nélküli tendenciáját, illetve a nominalizáltságnak «s az igényéit ..szenvedő jelentésnek” a kapcsolatát' tükrözik (a mediopasszív, mediális igék fogalmához lásd E. Abaffy, 1978).

De a telített kifejezés teljesítményét bizonyítandó mutathatunk rá többek közt a titrálást végez—tltrál szembeállítására olyan értelemben is, hogy az alapige igekötőt nem vesz fel, s az csak az összetett alakban lehetséges („miután e/végeztük a titrálást”

Mivel a főnévi elem a mondatban pozicionálisan mozgékonyabb az igeinél, az analitikus ÍQjma segítségével könnyebben módosíthatjuk a mondat aktuális tagolását. Vegyük példaként a következő mondatot: „S mint köztudott, az íráskép hatással van különösen a műveltebb nyelvhasználók kiejtésére" (MFF. 5. 1980, 147). A mondatban a hatással került kiemelt, nyomatékos helyzetbe, az önálló igealak természetes pozíciójában a mondat végén állna, ami nyilvánvalóan a Tematikus szerkezet, a „mondandó” módosulását vonja maga után. Megemlíthetjük továbbá, hogy az analitikus forma szinonim lehetőségként a szöveg változatosságát szolgálhatja, a hatással vonhat egy mondaton belül is felléphet, anélkül, hogy egyhangúvá tenné a fogalmazást.

De a vizsgált jelenséget mint kohéziós tényezőt (ebben az előbbiek bennfog- laítatnak) sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Egy példával szemléltetve: „az alapfrekvencia modulálásával előállított hanglejtés, amely a közlésben, azáltal, hogy jelzi annak szerkesztettségét, típu:át, valamint elvégzi aktualizálását, intonációvá válik” (MFF.

7. 1981, 156; kiemelés tőlünk [Z. L.]) mondatban a „valamint aktualizálja azt” változatban az „azt” a „közlés” szótól túl messzi esne, és bonyolítaná a vonatkoztatást, de a „közlés” ismétlése ugyancsak zökkentené a szerkesztést. A „jelzi”—„elvégzi” alaki párhuzama és az egymást követő birtokos személyjeles és egyben tárgyragos főnevek (szerkesztettségét—aktualizálását] alak- és referenciaazonossága biztosítja a szöveg egyértelműségét és egyöntetűségét.

Összegezőleg ismételhetjük: A nominális változat funkcionális többletjelentése egyrészt a főnévi tag terminusvoltából (sajátrezgést végez], másrészt az igei összetevő által a szabatos szaknyelvi jelölés és mondatszerkesztés megkövetelte cselekvésmódnak, „Aktionsart”-nak (rezgésbe hoz, kifejezésre juttat], diatézisnek (hőbontást szenved, kifejezést nyer; a fogalomhoz magyar—szlovák összevetésben lásd: Horecký, 1977) és igei aspektusnak (elvégezzük a kísérletet) a kifejezéséből származik. A kettétagolt forma szórendi mozgékonysága révén részt vesz a mondat aktuális tagolásának célszerű alakításában, de ezenfelül is a szövegszerkesztés kohéziós tényezője.

A szakszövegben az igei prédikáció épp az ismertetett módon fejeződik ki a leggyakrabban; az analitikus verbonominális szerkezetek bizonyos reláció, logikai viszony, azonosítás, mennyiségi, térbeli, oksági vagy célviszony jelölésére alkalmasak. Az effajta igehasználat pedig mind gyakoriságában, mind minőségében, funkcionálásával szembetűnően tér el a köznyelvi-beszéltnyelvi és a szépirodalmi használattól, stílusjellegtől, tw T-- '.U.v-■' tfr'T r.t"