Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - FÓRUM - Zeman László: Jegyzet a szaknyelvi nominalizáltságról

zetek a tárgyalt jelenség, fogalom jegyeinek, tulajdonságainak a felsorolását tartalmazzák („nagy funkciósűrűségű integrált áramkörök”; „Az n’-edik ernyőről kilépő elektronok számának várható értéke tehát az első ernyőről kilépő elektronok száma várható értékének n’-edik hatványával egyenlő” [Rényi, A., Valószínűségszámítás. Bp., Tankönyvkiadó 1968. 139], „számítógép D/A konverterének kimenetére kapcsolt feszültségvezéreit függvénygenerátor segítségével szintetizált dallamformák” [Magyar Fonetikai Füzetek. 3. 1979. 104]). A nominális keret lehetőséget nyújt a további mondatok vagy terjedelmesebb mondatrészek, megfelelő utalások, hivatkozás, rövidítések, betűszók, algebraikus szimbólumok (ezek túlnyomórészt nominális értékűek) szintaktikai beágyazódására vagy közbeiktatására (a főnév egyetemes alaptag és bővítmény is).

De ilyen jellegű mondatépítkezésből következik az igenevek kiterjedt használata vagy az -ás, -és képzős főneveké, amelyek mondattani viszonylatban is átvehetik az ige vonzatait. Tipológiai függőségében világítja meg e kérdést mint az ún. „második ige” kifejezésének problémáját egyik régebbi tanulmányában Skalička professzor, az „igenévi vonzatnak” mellékmondat, illetve verbum finitum helyett való szerepeltetésének esélyét jellegzetes agglutinatív tulajdonságként mutatva be (1942); az angol nyelv e sajátságát, V. Mathesius kezdeményezését folytatva, összevető szempontból is J. Va- chek részletezi (1955).

A nominalizáltságnak átfogóbb megfogalmazását idézve azt mondhatjuk, hogy esetében a kifejezés olyan szinonim lehetőségéről van szó, amelyben névszó helyett — legalábbis potenciálisan — igealak is felléphetne (Beneš, i. m. [1967], 148). Ilyen tehát a magyarban szokványos névszói (főnévi, melléknévi, igenévi) állítmányú mondat. A szakszövegben mint definíció, illetve azonosítást, osztályozást, két fogalom egymáshoz rendelését, logikai viszonyt kifejező típus jelenik meg („A mikrométer a milliméter ezredrésze”, „A glicerin háromértékű alkohol”); a mondat mindkét sarka nominális tagokkal bővíthető, ezek szorosabbá fűzik a meghatározást. Megjegyezhetjük, hogy a definíciószerű kifejezés példafeltáróan szemlélteti a nominálisnak szituációtól való függetlenségét (1. Schlachter, 1981, 4 és másutt; Halliday, 1967; a nominális szerkesztésmód nyelvtani részletezését illetően úgyszintén Gak, 1976).

A matematikai, a leíró növénytani, állattani, anatómiai stb. szövegekben általános a folyamatos, a beálló és a befejezett igenévi állítmány. Ez utóbbi („ha a szög értéke percben adott”, „a levelek szórtak”, „A porzók szabadok vagy ránőttek”, „a tápanyag tartósítása végett besugárzott”) állítmányi használata a szaknyelvi stílusban a vázolt elvontság-nominalizáltság, valamint a tömörítés s a személytelen kifejezést, az ágens nélküli mondatszerkesztést biztosító „szenvedő” jelentése jegyében (mindezáltal köny- nyen terminologizálódik!) törvényszerű fejlemény.

Ugyancsak nominális jellegűek az olyan igét tartalmazó szerkezetek és mondatok, amelyekben a tulajdonképpeni prédikációt az ige névszói vonzata foglalja magába, s az igealak általános jelentésű vagy jelentéstanilag viszonylag üres, kopulaszerű, illetve többé-kevésbé frazeológiai kötöttségű nyelvtani kapcsolóelem (ilyen például a van, alapszik, alkot, áll, biztosít, eredményez, jellép, fennáll, foganatosít, keletkezik, képez, kivált, kölcsönöz, lezajlik stb.). Ezekkel az igékkel érintkezve s velük bizonyos fokú átfedődésben különülnek ki azok az igei-névszói kifejezések, amelyekben a név- szői-főnévi összetevő elvont igei jelentést képvisel, s a szerkezet modellszerű alaptípusában jelentése — legalábbis hozzávetőlegesen — megfeleltethető az adott igével (hatást jejt ki, hatást gyakorol ~ hat; vizsgálatot végez ~ vizsgál; kíjejezésre jut ~ kifejez; a felsoroltak az ún. általános tudományos szókincs elemei, a reakcióba lép ~ reagál [vegyül] valamivel, oldatba megy ~ oldódik a kémia speciális szókincsének tartozéka). Ezek az analitikus igei-névszói szerkezetek — igei egészítvényű nominális szerkezetek — és a pusztán igei formák jelentéstani variánsok.

Az igei rész jellemzéséül szolgál egyrészt jelentésbeli eltérése a kiinduló formától (valamit működésbe hoz — valamit magával hoz), másrészt funkcionálása egyazon főnév kapcsolatában (mozgásban van, mozgásban tart, mozgásba hoz, mozgást vált ki). Ezekben az analitikus igei-névszói szerkezetekben a két összetevő kapcsolatát tekintve a szoros frazeológiai kötöttségű, egy lexéma értékű kifejezésektől (tudomásul vesz, reakcióba lép) fokozatosan tagolódnak el a lazább vonzatok (bevonatot képez]. A kifejezésmód sajátos közlésbeli és jelentéstani értékét a pusztán igei kifejezéssel történő egybevetéssel fedhetjük fel, ekképpen válik szembetűnővé, hogy az alaki különbözés