Irodalmi Szemle, 1985

1985/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A körülmények szorításában

a Thorn című elbeszélés hőse, Panek Oszkár író és kritikus jellemét és egyéniségét mutatja be az, hogy számára döntő jelentőségű volt az állandó jóleső bizonytalanság, mely mindig erősebb és szívósabb volt nála, és így meghatározta tetteit. Lebegéséből adódott az is, hogy szinte álmodja saját helyzeteit. S éppen ezért munkájára is jellemzően érvényes volt a megállapítás: („Én szívesebben írom meg azt, ami a valóságban nem is történt meg. Amit kiötlök és megírom: szebb...””). Az idézőjelezett és záróple- zett vallomásféleség azonban az írói szemlélet belső tartalmára is következtetni enged. A hős létét és jelenét ez a motívum tartja össze; pontosabban az ellentmondások ütközőpontjainak felfedezése és a saját valójának ezáltali háttérbe szorítása jelenti az élethelyzetet. Mindig fontosnak vélte az első impressziót, ami kiválthatja a legelső tettet de igazából sosem tudta, hogy adott lépésével hová is tart, mert akkor érezte jól magát, ha a rögtönzésláncolatok a hatalmukba kerítették. Így aztán életének természet- szerű kísérője lett a várakozás, ami azonban azért válik absztrakttá, mert a misztikusan „fontos személyiség”, Thorn Henrik alakjához kapcsolódik.

A személyes ihletés jól felismerhető, a summázó válaszadások azonban sokszor szen- velgőek, mert az élet lényege az úton levés (tulajdonképpen megérkezés nélkül), valaminek, egy álomképnek a keresése, illetve a várakozás. Az úton levés, a magány és a várakozás érzékletes példáját találjuk meg a Hanta két futamban című elbeszélés szereplőinek életében. Az elbeszélés hőse, Dér Emíliát elhagyva, egy kisvárosba költözik, emberekkel ismerkedik, közéjük vegyül, s új élményei idővel meghatározzák egész lényét. Körülmények ezek elsősorban, melyek talán mindennél fontosabbak Panek úr számára. Környei Marietta, a G-magazin titkárnője furcsa alakja is az, akihez a hőst gyengéd érzelmi szálak fűzik. A környezetből és a körülményekből előlépő alak ő is, aki, hasonlóképpen, mint elődei, egy idő után kimeríti lehetőségeit és eltűnik. „Nem tudhattam, honnan jött, és azt sem, hová tartott. Az úton levők stigmáját viselte önmagán” — mondja róla az elbeszélő. S ez jellemző a hőst körülvevő, kisebb-nagyobb jelentőséggel bíró statiszta- és epizódszereplőkre is. De ha alaposabban megfigyeljük a hőst, ő is csak ilyen epizód jelenség amazok számára, aki szintén mindig úton van, sodródik körülhatárolt világában, valahonnan valahová, valakitől valakihez tart törvény- szerű változásában. Panek úr életének már első „gépembere”, a papa is ezt példázta, mert „egykedvűn, a vereséget már elfogadók néma beletörődésével várta a rászakadó utat”. Miért éppen ezek az epizódszereplők vannak itt jelen és kapnak figyelmet, ha átmenetileg is? Elsősorban azért, mert bizonyos vonatkozásban hasonlítanak a hőshöz, Panek úrhoz, cőt bizonyos tulajdonságaik teljesen meg is egyeznek az övéivel. Ez ad érzelmi alapot ahhoz, hogy elővegye őket emlékeiből, megörökítse alakjukat. Általánosítható szinten erre enged következteni nőismerőséről szóló vallomása is: „Szerettem őt, rettenetesen szerettem, mert tulajdonságaiban még nem is olyan régen — szakasztott másom volt.” Panek Oszkár valójában magányos és kiszolgáltatott, aki állapotát elfogadja és megszokja, magányában azonban nem tud „megerősödni”, és mire kiszolgáltatottságában valóban otthonra lelne, újra csak továbbsodródik, mert képtelen saját sorsának irányítására.

A már említett Thorn című elbeszélésben a várakozás életfilozófiai színezetet kap, és funkciója meg is fogalmazódik Panek felesége véleményében: „Illúziók és konkrétumok kere_,ztjére vagyunk feszítve, mi: emberek . .. így mást sem csinálunk, mint létrejövünk és várunk... Az ember egyetlen erődítménye a várakozás... Nem lehet ez bűn, uram ... A várakozásunk nem lehet bűn, igaz-e?” És az olvasót nem nyugtatja meg a várt misztikus idegen megjelenése és egyetértő bőlintása sem, mert a „várakozás” teljes mértékben megfoghatatlan ideává, csak önmagáért való ténnyé lényegül, mely elveszti hitelét és valóságtartalmát, értelmetlen és funkciótlan magatartásformává és a teljes tehetetlenség állapotává válik.

SODRÁS ÉS LEMONDÁS

Az elbeszélések szereplőinek úton levését, várakozását, magányát a konkrét cselekvés helyetti lemondás árnyékolja be. Ezek a hősök nem küzdenek saját irracionalizmusuk ellen sem, nem hogy meghaladják azt. Megadják magukat a sorsuknak, adott helyzetük körülhatárolja őket, elviselőivé lesznek a külső körülményeknek, még ha saját létükről és életükről van is szó. A Leírás kamionosa például egy tévedés áldozata lesz, akit