Irodalmi Szemle, 1985
1985/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A körülmények szorításában
egy elhagyatott helyen öt idegen (egy másik ember helyett és miatt, akire külsőleg hasonlít) agyonver. Nem védekezik (még gondolatban sem) a barbár tett ellen, igaz, addigi élete is csupán árnyak, fantomok és ábrándozások közepette folyt, így elpusztulása is tévedésen alapul és értelmetlen. Valójában a Zim című elbeszélésben is csak sodródnak a szereplők, s mintha hiányozna belőlük az alapvető emberi magatartásforma, mert tulajdonképpen senkinek, sőt saját maguknak sem tartoznak semmilyen felelősséggel. Az írás befejező sorai ebben az esetben is evidensen elárulják ezt: „Az elbukó ember közömbösségével nyugtázta a történéseket. S azt már szinte természetesnek találta, hogy röviddel az első őszi eső előtt, amikor Verával a munkából hazafelé haladt, megpillantotta az idegennel távozó feleségét.” Ilyen és hasonló beletörődések és lemondások, egyfajta közönyön alapuló attitűd láttán az olvasó joggal veti fel a kérdést: Pesszimista író lenne Vajkai? A válasz pedig szintén csak kérdés formájában adódik: Vajon a mű hatása azonos-e az író szándékával, s vajon az optimizmus nem a történelem és az olvasó dolga-e inkább, mint az íróé? Alapvető kérdések ezek, melyek az írótól is várják a sürgető választ. A LÁZADÁS LEHETŐSÉGE Látszólag reménytelen vállalkozás az Akár a korszerű szűz Mária című darabban Állna szimbolikus alakjának és emlékének felkeresése is, és várása ismét csak önmagáért való „cselekedetként” jelenik meg, amely azonban már egyfajta lázadást is jelent. Eltérő variációja ez ugyanannak a kérdésnek, ami a Mese a Gyümölcsfa-lányról és a Thorn című szimbolikus mondanivalőjú írásokban is megjelenik. Az előbbi eset hiányérzete és várakozása, mint esztétikumot és esszencia-értéket tömörítő tény egyfajta belenyugvó, félig katartikus, de lényegében megfoghatatlan, illuzórikus képet nyújt az olvasónak, mert „jó, hogy itt van... — tanúja önvádjainknak, és érthetetlen merevségünknek, amely keresztülhúzza vágyunkat, hogy azonosuljunk vele”. A Thorn című írás miszticizmusát pedig a bizsergető bizonytalanság” színezi, melyben paravánná minősülnek a valóságos dolgok. A várakozás itt is, mint az Akár a korszerű szűz Máriában, a lét értelmét meghatározó legfontosabb cselekedetté válik, mért a „fontos személyiség”-et egy teljes évtizeden keresztül csak várták az elbeszélés szereplői. Illúziók és konkrétumok között hányódva csak várakoztak, „akikre önök mindeddig vártak és még várni fognak, ahogyan én is és mások is várunk ... De előbb-utóbb megjelenik a színen ... És addig még rengeteg teendőnk van...”. Ügy tűnik, ebből az állatag helyzetből való továbblépést jelent az Akár a korszerű szűz Mária című írást kitöltő várakozás-probléma. Bár a kifejlet felé való közeledés sajátos drámaiságával kissé ijesztgeti és aggasztja az olvasót, a központi téma azonban metamorfózison megy át: „Már-már nem is Almáról volt szó. Várakozás volt ez a várakozásért? ... Az Idővel, a múlandósággal szembeni lázadás volt a javából. Lázadás: amelynek a kimeneteléhez nem férhet kétség. De Zimmerman Adolf megpróbálkozott a lehetetlennel.” Ez a lázadás és a szinte lehetetlennel való szembenézés és lankadatlan remény jelenti a mondanivaló lényegét, hogy valahonnan a messzeségből mégiscsak feltűnik a várva várt „drabális, kreol bőrű, vörös hajú, erős nyakú, széles vállú nő .. a cigány Adda „valahai” szerelme. Ennek az ára viszont az az ismeretlen mélységből fölszakadó'fájdalom átélése, mely távolról közelítő, határozott léptékű és egyszeri érzés: a fölismerés fájdalma. AZ „OLDALAZVA” KÖZELÍTÉS A Red hangulatában eltérő a kötet többi írásától: monológ egy ismeretlen halott ..temetésének ürügyén, melynek nincsen kimondott célja és funkciója, csak hangulatteremtő ereje. Itt nem érezzük ki az írói szándékot, s az írás stílusa.is egészen eltérő a többi elbeszéléstől. A Leírás címében is direkt módon jelzi az alkotói szándékot: a szerző itt egy történet kiválasztott részeit mondja el. Kellően tömör és feszes ez az írás, előadásmódja előrejelzésével ellentétben novellisztikus koncentráltságú. A Zimben szinte szóról szóra megismétlődik az a jellemzésnek szánt része, mely a Leírás című elbeszélésben is minősíti a fiatal házasok egymáshoz való viszonyának alakulását és a fiatalasszony helyzetét. (Lásd az ismétlődő szövegzéseket a 41. és 46. oldalon)
