Irodalmi Szemle, 1985
1985/4 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A körülmények szorításában
A KÖRÜLMÉNYEK SZORÍTÁSÁBAN (Vajkai Miklós: Veszteglők) Alabán Ferenc VILÁGKÉP ÉS ÁLLANDÓSÁG Vajkai Miklós fiatal csehszlovákiai magyar író első kötete, A másnapos város a Főnix Füzetek ötödik darabjaként jelent meg 1982-ben. Az elbeszélésgyűjtemény, megé’de- melten, kedvező kritikai visszhangra talált, bár az írások eredetiségére vonatkozó fenntartások is jogosultak voltak. A kifejező hangulatiság és jelképi^ég, mely szuverén környezet- és jellemrajzzal, egyúttal léthelyzetrajzzal párosult, magán viselte a mesterek kísértő árnyait is. A nemrég megjelent második Vajkai-kötet — a Veszteglők — is bizonyítja a fiatal prózaíró tehetségét és alkotói küzdelmét, megkezdett útjának mélyebb felderítését. Életérzésében, meglátásaiban és ítéleteiben, egész motivációs bázisában követi első kötete expresszív légkörének — egyre mélyülő — felmutatását. Sokszor érezhető, hogy az elbeszélésekben nyíltan munkál a személyes élmény, az író helyzeteit nem átélte, hanem megélte. Ha képletté akarnánk egyszerűsíteni az elbeszélések alapproblematikáját, akkor azt mondhatjuk, hogy Vajkai legtöbb írása az ember helyzetét mutatja fel saját körülményeinek szorításában. A kötet elbeszéléseinek alig van, vagy inkább nincs is sztorija. Leginkább helyzetei, hangulatai és gondolatai vannak. Fanyar egykedvűsége, esettsége, borús világképe és magánya. S mindez atmoszférateremtő erővel megrajzolva. Nem talál itt az olvasó szabályos novellát, bekezdéssel, tárgyalással, befejezéssel, akcióval, jellemre világító konfliktusrobbanással. A művek sztorija inkább csak „keret”; témájuk az az atmoszféra, amit felidéznek a közelmúlt átélt vagy elképzelt élményei közül. A kérdésre, hogy milyen a kötet írásainak világa, a választ megkapjuk a Mese a gyümölcsfa-lányról című elbeszélésből:„Mint naiv festők tünde, égbe szálló hazug képei: olyan ez a világ.” S a specifikum „Botor magánvilágunkban talányosán dl zel- günk. Hazugságainkkal színezzük. Közegeinket élesztgetjük. Koponyáinkból a »jó-hogy- itt-van« fogalma sistereg kígyózva elő minduntalan, s nincs elszánásunk a legfontosabb cselekedetre”. Nem hízelgő a helyzetkép, de erősen kritikusi szemléletet is tükröz. Az író elvonatkoztat, mondhatnánk, a lényeges kimondására készül, ez inspirálja, sőt felmutatja a helyzet kritikáját is, de nem jut tovább a körülményeknél. Érzékeny szociális és pszichikai alkatot tár fel, mely töprengésében helyet ad a többértelmű kétkedésnek is. Többértelmű kétkedésnek, mert a figyelmes olvasó asszociációinak érvényesítésére bőven nyújt lehetőséget. Az említett elbeszélés azonban szinte lírai ihletésű, versbe illő szövege sem tudja feledtetni az ellentmondásokat: „Csupán később, felnőttként éreztem meg egykori botor kezdeményezéseinket. Valahai mozdulataink, gesztusaink: pöttyöző jeladásaink kelnek életre bennem újra.” A képek élesztésében pedig az idő-faktor központi kísérő motívumként kapja meg fontos szerepét, mert: „évszázadok múlottak el. Mégis .. . mintha ma történt volna". Ezzel rokon szemléletre vonatkozó megállapítást találhatunk a Hanta két futamban című elbeszélésben is: „Az élet: nagy-nagy lila ábra, amelyet különböző síkú tükrökből újraszemlélhetünk ... Sem szép, sem jó. Állapotok láncolata ...” A múlt, illetve a közelmúlt determináló szerepet kap ebben a valóságszemléletben, egyúttal kiszorítja a mozgást és változást jelentő továbblépést és fejlődést. Ezáltal alakul ki egyfajta állandóságérzet, mely alapjává lesz a sajátos atmoszférateremtésnek. HÖSÖK — ÚT — VÁRAKOZÁS A kötet írásaiban újból felbukkanó hősök egy-egy individuális magatartástípus megszemélyesítői, akik tétova gesztusokat tesznek az élet értelmének megtalálására. így
